Falus András: A politikusok engedélyeztették a Szputnyikot az OGYÉI-vel

GettyImages-1230343500
2021.12.23. 05:58
Felülről érkező nyomás miatt engedélyezték az orosz vakcinát – állítja Falus András immunológus-professzor.

Falus András egyike volt azoknak a szakértőknek, akik hivatalosan is véleményezték az oltóanyagot.

Egyértelműen felülről jött hatás miatt döntött úgy az OGYÉI vezetősége – nem is tehetett volna másképp – hogy a Szputnyikot átengedik

– mondta el a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában, azzal kapcsolatban nyilatkozva, hogy – mint kiderült – a keleti vakcinákkal szemben voltak fenntartásai a szakembereknek.

Falus András most azt mondta, hogy a titoktartás miatt nem beszélhetett erről, de mivel a dokumentumokat kiperelte a Transparency International Magyarország, így már semmi sem gátolja abban, hogy elmondja véleményét.  Hozzátette, hogy egy vakcinát két szempontból kell megvizsgálni: a biztonságosság és a hatássosság szempontjából. Az oltóanyagok biztonságosságát vizsgáló tesztek része az, amikor tengerimalacokon, egereken próbálják ki a vakcinát. E teszteket részletes jegyzőkönyvek összeállítása követi, és csak ezután kezdhetik meg a hatásosság vizsgálatát.

Falus András szerint

a Szputnyik esetében hiába kapták meg a dokumentációt, azok lényegesen rövidebbek és hiányosabbak voltak, mint például az AstraZeneca-vakcina papírjai.

A hiányzó adatokra rákérdeztek ugyan, de azon kívül, hogy egy kiküldött delegáció megtekinthette az orosz vakcina gyártási folyamatát, nem kaptak bővebb tájékoztatást. 

Hozzátette: később ugyan kiderült, hogy a Szputnyik-vakcina működik, de ezt bemondásra nem lehet elhinni. 

Az immunológus a Sinopharm-vakcináról is beszélt, bár ennek az engedélyezésénél már nem volt ott a meghívott szakértők közt. Kifejtette, hogy annál még nagyobb nehézséggekkel néztek szembe a tudósok, ugyanis ott nem voltak ismertek a klinikai tesztek harmadik fázisának részletes adatai. Azt azonban enélkül is tudták, hogy az időseken nem vizsgálták a vakcinát.

A vakcinák engedélyeztetésének kérdése egyébként még a kiperelt adatokkal sem ért véget, ugyanis a Transparency büntetőfeljelentést tett az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel szemben közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt.

(Sputnyik vakcina Fotó: Alexis Lloret / Getty Images Hungary)

(via Klubrádió)