Fontos változás jön a SZÉP-kártyánál, sokan nem örülnek neki

DSC8076
2022.01.07. 08:35
Hamarosan élelmiszert is vásárolhatunk SZÉP-kártyával, ez viszont pont egy olyan szektort érinthet érzékenyen, amelyet egyébként is nehéz helyzetbe sodort a koronavírus és a korlátozó intézkedések.

A 2020 novemberében hozott járványügyi intézkedések miatt a szállodák csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezőket fogadhattak. 2021 tavaszáig, a négymillió oltott eléréséig maradt a korlátozás, ezután védettségi igazolványhoz kötötték a szállodák látogatását. Végül 5,5 millió oltottat követően, július elején törölték ezt a feltételt.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke az Indexnek úgy foglalta össze az újranyitást követő időszakot, hogy külön kell választani Budapestet és a fővároson kívüli országrészeket. Vidéken gyorsan felfutó, belföldi vendégeken alapuló keresletet tapasztaltak, ez a lendület október végéig kitartott. Sok vidéki szállodánál a szeptemberi és októberi számok elérték a 2019-es rekordév adott hónapra vonatkozó vendégéjszakáinak számát.

Novemberre az újabb járványhullám elbizonytalanította a keresletet, csökkent a belföldi vendégek száma, és a külföldről érkezőké is, de a vidéki hotelek egy része még így is ötven százalék körüli kihasználtságot realizált.

A karácsonyi és szilveszteri időszak alapvetően telt házas szokott lenni, végleges adataink még nincsenek, de ezt most nem sikerült elérni. Hetven-nyolcvan százalékos kapacitás-kihasználtságot tapasztaltunk, szilveszterre az utolsó pillanatokban rengeteg foglalás érkezett

– fogalmazott Baldauf Csaba.

A szállodaszövetség vezetője összegezve 2021-et elmondta, hogy a 2019-es, egész évre vonatkozó árbevételi szintet nem lehetett elérni, de a fővároson kívül enyhén pluszos eredményeket már láttak. Budapest a nyitást követően is nehezebb helyzetben volt, nem indult meg azonnal a külföldi forgalom, viszont a belföldi itt is emelkedést mutatott.

Augusztusban érzékelhetően fellendült az egyéni forgalom, Budapesten terméktől, lokációtól, brandtől függően ötven-hetven százalék közötti kihasználtságot tudtak realizálni, a tendencia javult, de még van elmaradás. A karácsonyi vásárok megtartása és a szabad szilveszterezés is dobott a fővárosi forgalmon.

Nem örültek a SZÉP-kártyáról szóló döntésnek

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a kormány döntése értelmében 2022. február elejétől 2022. május végéig élelmiszert is lehet vásárolni SZÉP-kártyával.

Az tavaly nagy segítséget jelentett, hogy nyolcszázezer forintra növekedett a SZÉP-kártya kerete, és még kedvezményesebb adózás alá került, érdekeltté téve a munkaadókat a feltöltésben. Nem örültünk a friss döntésnek, de még nem látjuk, hogy ez mekkora kiesést jelenthet a szállodaiparban

– fejtette ki Baldauf Csaba, hozzátéve: a kormány meglepetésszerű döntésének háttérében valószínűleg az állhat, hogy a kártyákon felhalmozott összegekből mielőbb jelentős szeletet behúzzanak a gazdaságba, de a zsebek átjárhatósága miatt nem egyértelmű, hogyan lehet ellenőrizni a jogszabályban meghatározott 150 ezer forintos keret betartását.

Nehéz lehet az év első fele

Bár Magyarországon is terjed az omikron-variáns, optimistán várják 2022-t, és abban bíznak, hogy nem lesz szükség újabb lezárásokra. Az év elején a holtszezoni időszakhoz képest is bizonytalanabb és alacsonyabb az érdeklődések száma, lassan felépülő keresletet várnak, különösen a március közepi hosszú hétvége után.

Baldauf Csaba arra is felhívta a figyelmünket, hogy a járvány mellett a költségnövekedések is megterhelik az ágazatot:

Ki kell gazdálkodni az energiaárak emelkedését, a minimálbér emelkedését, jelentős a bérkiáramlás növekedése, a beszállítók is árat emelnek. Januári-februári keresleti szint mellett ezeket szinte lehetetlen kigazdálkodni, de ha növekszik is a kereslet, az év első fele gazdasági szempontból nehezebben kezelhető időszak lesz.

A szállodaszövetség ezért azt kéri a kormánytól, hogy ne változtasson a SZÉP-kártya kedvezményes adózásának mértékén, illetve a turizmusfejlesztési hozzájárulás felfüggesztését, ami év végén járt le, hosszabbítsák meg június 30-ig.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)