Megoldódott a probléma, megkapják az ösztöndíjakat az ELTE hallgatói
Megoldották a technikai problémákat, így hamarosan az ELTE összes hallgatója megkapja a januári ösztöndíját – közölte az egyetem kommunikációs osztálya az Indexszel.
Rövid levelükben azt írták: a külső partnerekkel együttműködve sikerült orvosolniuk a korábban felmerült problémát, ezáltal
az ELTE megbízásából a Magyar Államkincstár valamennyi hallgatónak elutalta az ösztöndíjakat.
Az összegek legkésőbb hétfőn minden hallgató számláján megjelennek – tették hozzá.
Mint megírtuk, az egyetem január 6-án értesítette a hallgatókat arról, hogy a Magyar Államkincstár idén januártól új informatikai rendszert vezetett be. Akkor még azt írták, hogy az ösztöndíjak utalása január 10-én megkezdődhet. Ezután viszont, január 12-én már azt írták, hogy rajtuk kívül álló okokból egyelőre nem tudnak ösztöndíjakat utalni. Az egyetem jelezte azt is, hogy „külső partnerekkel együtt nagy erőkkel dolgoznak a hiba elhárításán”, a problémával kiemelten foglalkoznak.