Gulyás Gergely: A Momentum megteheti-e azt, amit az MSZP-nek nem szabad?
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
Kiderült szombaton, hogy bár a parlament honlapja alapján Bangóné Borbély Ildikó 2013-ban végzett a Budapesti Gazdasági Egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakon, nem szerzett ilyen diplomát.
Az MSZP erre úgy reagált, hogy vasárnap közölte, mivel Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, már nem tagja a pártnak, az MSZP nem indítja a választáson, egyúttal felszólítja, hogy adja vissza a parlamenti mandátumát.
A Fidesz Bangóné Borbély Ildikó esete kapcsán hangsúlyozta, hogy nem ez az első eset, amikor egy baloldali politikusról kiderül, hogy hazudott a képzettségét illetően, korábban ugyanis Hajnal Miklós például azt állította, hogy közgazdász, miközben nincs diplomája.
A történetnek ezzel még nincs vége, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis a Facebook-oldalán vonta kérdőre hétfőn a Momentumot, mondván,
Szabad-e a Momentumnak, amit tilos az MSZP-nek? Maradhat-e képviselőjelölt Hajnal Miklós?
– írja Gulyás Gergely, hozzátéve, a Budapest 3-as számú egyéni választókerület, Hegyvidék és a II. kerület egy részének országgyűlési képviselőjeként érdeklődve olvasta, hogy a Magyar Szocialista Párt kizárta, képviselőjelölti megbízatását visszavonta és a képviselőségről való azonnali lemondásra szólította fel egy politikusát, Bangóné Borbély Ildikót.
A baloldal aligha tehetett mást. Mert mi is történt? Bangóné Borbély Ildikó azt állította magáról, hogy diplomás, hogy van felsőfokú végzettsége, noha a valóságban nincsen. Az ellenzék Hajnal Miklós (Momentum) személyében olyan baloldali politikust indít eddigi választókerületemben, aki korábban több alkalommal is azt állította magáról, hogy diplomás közgazdász, noha nincs felsőfokú végzettsége. A momentumos politikus be is ismerte, hogy nem végzett semmilyen egyetemet
– írja Gulyás Gergely, aki arra kíváncsi, hogy a Momentum követi-e az MSZP magatartását, mindenkire ugyanazok a szabályok érvényesek-e a baloldalon, van-e kettős mérce az ellenzékben, és ha egy baloldali politikust leléptetnek, mert alaptalanul közgazdásznak mondta magát, maradhat-e képviselőjelölt egy másik baloldali politikus, a momentumos Hajnal Miklós.
A miniszter emellett azt is szeretné tudni, hogy a kritikus sajtó, így az RTL, a 24.hu, az Index, a HVG, a Telex vagy a 444, foglalkozik-e a témával, a bejegyzését pedig egy videóval zárja.
(Borítókép: Gulyás Gergely. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)