Gulyás Gergely: A Momentum megteheti-e azt, amit az MSZP-nek nem szabad?

DBZOL20211129014
2022.01.24. 07:13

Kiderült szombaton, hogy bár a parlament honlapja alapján Bangóné Borbély Ildikó 2013-ban végzett a Budapesti Gazdasági Egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakon, nem szerzett ilyen diplomát.

Az MSZP erre úgy reagált, hogy vasárnap közölte, mivel Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, már nem tagja a pártnak, az MSZP nem indítja a választáson, egyúttal felszólítja, hogy adja vissza a parlamenti mandátumát.

A Fidesz Bangóné Borbély Ildikó esete kapcsán hangsúlyozta, hogy nem ez az első eset, amikor egy baloldali politikusról kiderül, hogy hazudott a képzettségét illetően, korábban ugyanis Hajnal Miklós például azt állította, hogy közgazdász, miközben nincs diplomája.

A történetnek ezzel még nincs vége, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis a Facebook-oldalán vonta kérdőre hétfőn a Momentumot, mondván,

Szabad-e a Momentumnak, amit tilos az MSZP-nek? Maradhat-e képviselőjelölt Hajnal Miklós?

– írja Gulyás Gergely, hozzátéve, a Budapest 3-as számú egyéni választókerület, Hegyvidék és a II. kerület egy részének országgyűlési képviselőjeként érdeklődve olvasta, hogy a Magyar Szocialista Párt kizárta, képviselőjelölti megbízatását visszavonta és a képviselőségről való azonnali lemondásra szólította fel egy politikusát, Bangóné Borbély Ildikót.

A baloldal aligha tehetett mást. Mert mi is történt? Bangóné Borbély Ildikó azt állította magáról, hogy diplomás, hogy van felsőfokú végzettsége, noha a valóságban nincsen. Az ellenzék Hajnal Miklós (Momentum) személyében olyan baloldali politikust indít eddigi választókerületemben, aki korábban több alkalommal is azt állította magáról, hogy diplomás közgazdász, noha nincs felsőfokú végzettsége. A momentumos politikus be is ismerte, hogy nem végzett semmilyen egyetemet

– írja Gulyás Gergely, aki arra kíváncsi, hogy a Momentum követi-e az MSZP magatartását, mindenkire ugyanazok a szabályok érvényesek-e a baloldalon, van-e kettős mérce az ellenzékben, és ha egy baloldali politikust leléptetnek, mert alaptalanul közgazdásznak mondta magát, maradhat-e képviselőjelölt egy másik baloldali politikus, a momentumos Hajnal Miklós.

A miniszter emellett azt is szeretné tudni, hogy a kritikus sajtó, így az RTL, a 24.hu, az Index, a HVG, a Telex vagy a 444, foglalkozik-e a témával, a bejegyzését pedig egy videóval zárja.

(Borítókép: Gulyás Gergely. Fotó:  Balogh Zoltán / MTI)

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Betét