Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMMeghalt a Sinopharmmal oltott édesanyja, feljelentette Orbán Viktort egy férfi
További Belföld cikkek
- Árokba hajtott egy kamion Jászapátinál, a rakomány halálra nyomta a sofőrt
- Változások a Magyar Telekom élén, több felső vezető távozik
- Felfüggesztetett szabadságvesztést kapott a férfi, aki önkielégítést végzett a MÁV vonatán
- 12 éves lányoktól, „Tóth Nikoletta” álnéven zsarolt ki meztelen képeket egy 35 éves férfi
- Iskolai botrány Pest vármegyében: a gyerekek élőláncot álltak szeretett osztályfőnökükért
Ferincz Jenő a hvg360-nak nyilatkozva elmondta: idős édesanyja azután halt bele a koronavírusba, hogy két Sinopharm-oltást kapott. A férfi idézte Orbán Viktort is, aki korábban azt mondta, hogy a kormánynak felelősséget kell viselnie a járványügyi döntésekért.
Elmondta azt is, hogy édesanyját tavaly tavasszal oltották be, és nem is választhatott más oltóanyagot, mivel akkor csak ez volt elérhető számára. Nem sokkal később érkeztek az első hírek arról, hogy az időseket ez a vakcina kevésbé védheti meg. Abban azonban bíztak, hogy a súlyos szövődmények ellen ez is védelmet nyújt, és édesanyja bízott az oltásban, ezért nem tartotta szükségesnek az antitestvizsgálat elvégzését.
Hozzátette: azóta kiderültek újabb adatok arról, hogy milyen körülmények között hagyták jóvá a vakcinát, és fény derült arra is, hogy külön a 60 év felettiek körében nem vizsgálták a kínai vakcina hatékonyságát. Ráadásul azt sem közölte a kormány, hogy még a gyártó sem ajánlotta a vakcina alkalmazását ebben a korosztályban – mondta Ferincz Jenő.
A férfi arról is beszámolt, hogy édesanyja tavaly november elején halt meg, a 85. születésnapja előtt egy héttel. Az idős asszony halála előtt körülbelül 10 nappal kaphatta el a fertőzést a férfi testvérétől, aki nem sokkal később szintén belehalt a koronavírusba.
Édesanyám halála után öt nappal Covidban meghalt a 49 éves húgom is. Lelkileg összeomlottam, a temetést kellett intéznem, akkoriban eszembe sem jutott ilyesmi [...]. Azután léptem, hogy a Transparency International által kiperelt dokumentumokból kiderült, milyen komoly aggályaik voltak a magyar szakértőknek a keleti vakcinák alkalmazásával kapcsolatban
– fogalmazott a feljelentésről beszélve Ferincz Jenő. Elmondása szerint január 5-én tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségnél, onnan az iratokat átadták a Budai Nyomozó Ügyészségnek, de azóta nincs frissebb fejlemény.
A férfi végül azt mondta: édesanyját már semmi sem hozhatja vissza, de úgy érzi, tartozik ennyivel az emlékének, hogy utánajár annak, felelős-e valaki a haláláért.
A 40 ezer emberből, aki eddig meghalt a járványban, voltak, akik menthetők lettek volna, ha valóban hatékony vakcinát kapnak. Azt várom, hogy mondják ki: a gyártó ajánlása szerint nem lett volna szabad a 60 felettieket kínaival oltani, mégis megtették félmillió emberrel
– zárta az interjút.
A kínai vakcina alkalmazását az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóváhagyta ugyan, de azt, hogy az időseknél mennyire hatásos, több kutatási eredmény is megkérdőjelezi. Nemrég egy magyar tudósok által végzett vizsgálat is arra mutatott rá, hogy a 60 év felettiek között csak 25 százalék volt azok aránya, akiknek elegendő antitestük volt. A vakcina jóváhagyása Magyarországon még saját hatáskörben, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) bevonása nélkül, illetve a WHO-ajánlás kiadása előtt történt meg.
(via hvg360)
(Borítókép: Fiona Goodall / Getty Images)