Sztrájk: van olyan iskola, ahol 500 diák hiányzott az első két óráról
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Hosszú út vezetett a sztrájk megszervezéséig, és a munka nem is volt zökkenőmentes, de a szakszervezetek végül úgy döntöttek, hogy nem fújják le, és nem is tolják el a január 31-re beharangozott munkabeszüntetést. Ezt annak ellenére sem tették meg, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a sztrájknak nincs törvényes alapja. A szakszervezetek ezzel szemben azon az állásponton vannak, hogy a munkabeszüntetés jogszerűségét kizárólag a bíróság mondhatja ki, és van olyan pedagógus, aki „ha törik, ha szakad, sztrájkol", ugyanis úgy érzi, már nincs vesztenivalója.
A reggeli eseményekből is arra lehet következtetni, hogy a sztrájkot minden eszközzel meg akarták akadályozni, számos kollégától érkezett olyan visszajelzés, hogy az igazgató mégsem engedi, hogy elmaradjon az első két óra. Mi azt kértük a tanároktól, hogy ne hagyják magukat, mindent kérjenek be írásban. Szerencsére egyelőre úgy látjuk, hogy a várnál is többen csatlakoztak a sztrájkhoz
– mondta az Indexnek Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja. Az érdekvédő szerint a tanárok alapvetően egy békés sztrájkra készültek, ám úgy véli, hogy a „felülről érkező nyomás miatt” egyes intézményekben konfliktusok is kialakulhattak.
Egyházi intézményekben is sztrájkoltak
Nálunk szerencsére jó volt a hangulat, az igazgató nem akadályozott bennünket a sztrájkban, a mi iskolánkban körülbelül 25-en csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, ez a tantestület fele. Az első két órában finomságokkal kedveskedtünk a minket helyettesítő kollégáknak, és közben végre beszélgettünk, megvitattunk olyan szakmai kérdéseket, amelyeket a hétköznapokban a nagy rohanás közepette nem tudunk. Éppen ezért lenne fontos az óraszámok csökkentése, hogy a jövőben több időnk legyen közösen gondolkodni
– számolt be az Indexnek az egyik egyházi középiskola sztrájkbizottsági tagja. A tanárnő hozzátette: bár sokan azt hiszik, hogy az egyházi fenntartású intézményekben nincs szükség a sztrájkra, mert itt minden rendben, ez sajnos közel sincs így. Bár ezek az iskolák valóban több állami támogatást kapnak fejlesztésekre, a pedagógusi bértábla, az életpályamodell, a kötelező óraszám, valamint a tanórákon kívüli sok egyéb tennivaló pontosan ugyanaz, mint az állami intézményekben.
Kongott az ürességtől egy VIII. kerületi gimnázium
A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban is sztrájkoltak a pedagógusok, itt a tantestület kétharmada csatlakozott a munkabeszüntetéshez, és a családok részéről is hatalmas volt a támogatás.
A vezetőség már jó előre tájékoztatta a szülőket arról, hogy az iskolában elmarad az első két óra, így fel sem merült bennük, hogy a sztrájk idejére behozzák a gyerekeket. Az 570 diák közül 8 órára egy sem jött be, mindenki csak 10 órára érkezett, az iskola reggel teljesen jelenleg üres volt. Sokan támogatnak bennünket, ez mindannyiunknak jól esik. A tanárok többsége is csatlakozott a sztrájkhoz, nálunk nagy az egyetértés abban, hogy változásra van szükség
– mesélte lapunknak a helyi sztrájkbizottság vezetője, Takács Gergely, hozzátéve, hogy a pedagógusokkal molinókat is készíttettek, melyeket az intézmény falára kifüggesztettek.
Kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát azzal kapcsolatban, hogy van-e információjuk arról, hány intézményben sztrájkoltak ma délelőtt, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.
Karácsony Gergely is szolidaritását fejezte ki
A főpolgármester Facebook-oldalán posztolt arról, hogy felesége révén jól ismeri az oktatásban dolgozók problémáit, éppen ezért kiáll a pedagógusok sztrájkja mellett.
„A politikusfeleségek korában én pedagógus-férj vagyok. A feleségem hosszú évekig tanított a közoktatásban, de pár éve egy alapítványi iskolában dolgozik, ami megadja azt a szabadságot és támogatást, amit minden magyar pedagógus megérdemelne. Vele együtt én is szolidaritásomat fejezem ki a sztrájkoló pedagógusok felé, mert amikor kiállnak magukért, akkor egyben kiállnak a gyerekeinkért, mindannyiukért!" – írta Karácsony Gergely.
Szél Bernadett is 10 órára vitte a gyerekeket iskolába, óvodába
A független országgyűlési képviselő is kiállt a pedagógusok mellett, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hasonlóképp cselekedtek.
Ma nagyon fontos volt számunkra, hogy szolidarítsunk a pedagógusokkal! Otthon maradt a család, most 10-re vittem a gyerekeket oviba, iskolába. (...) Végtelenül büszke vagyok a sztrájkban résztvevő, magukért kiálló pedagógusokra, és a szolidarító szülőkre, akik értik, nemcsak magukért, de a gyermekeinkért is sztrájkolnak. Köszönet minden nagyszülőnek is, sokan írták nekem is, hogy vigyáztak a gyermekekre a sztrájk órái alatt
– írta Facebook-oldalán Szél Bernadett, aki szerint a minőségi oktatás jövője a tét.
Kék szalag? Kockás szalag?
A PSZ és a PDSZ képviselői ma délután sajtótájékoztatót tartanak, utána pedig szolidaritási autós felvonulást szervezett a Magyar Szakszervezeti Szövetség, azt kérve, hogy a résztvevők az autókra kockás szalagokat tűzzenek ki. Ez azért érdekes, mert nemrég a Magyar Nemzet egy belsős szakszervezeti dokumentumra hivatkozva azt írta, hogy a PSZ és a PDSZ eredetileg a kék szalag viselésére biztatta a sztrájkolókat. Mint ismert, korábban Márki-Zay Péter is kék szalag viselését javasolta azoknak, akik változást szeretnének. A lap szerint ezzel beigazolódott az, amit korábban az Emmi is többször hangsúlyozott, miszerint a munkabeszüntetés a baloldal kampányakciója.
A kék szalag a szakszervezetek egy korábbi jelképe, még azokból az időkből való, amikor Márki-Zay Péter még a láthatáron sem volt. Éppen a félreértések elkerülése végett váltottunk kockás szalagra, a mai felvonuláson résztvevő autók sem kék szalagot fognak viselni, ami nem véletlen
– jelentette ki az Indexnek Nagy Erzsébet, a PDSZ tagja.
(Borítókép: Vörömarty Mihály Gimnázium)