Ennyivel olcsóbban juthatunk alkoholhoz idén
Az elemzésben több mint 1100 alkoholt és 215 online italboltot vizsgáltak meg, amiből kiderült, hogy az alkoholok ára átlagosan 1,26 százalékkal csökkent. Amíg bizonyos alkoholok ára nagymértékben csökkent, addig mások jelentős mértékben drágultak.
Az italkereso.hu statisztikája alapján a legnagyobb csökkenést a borok áraiban lehet látni, ezek ugyanis egy év alatt 7,1 százalékkal lettek olcsóbbak.
A villányi merlot árváltozása volt a legnagyobb mértékű, hiszen van, ahol 30 százalékkal olcsóbban kapható, mint egy évvel ezelőtt.
Mint írják, átlagosan kevesebbet fizethetünk a ginért is, a keserű likőrök viszont drágábbak lettek. A kézműves sörök jelentős drágulást mutattak, pontosan 7,1 százalékkal növekedett az áruk. A nagyüzemi sörök azonban 1,28 százalékkal lettek olcsóbbak, mint egy évvel korábban.
A konyakok, a likőrök és krémlikőrök ára is csökkent, átlagosan 1,6 százalékkal lettek olcsóbbak.
A pálinkák ára csak csekély mértékben, 0,5 százalékkal csökkent az elmúlt évben. A különböző párlatok viszont 2,4 százalékkal drágultak.
A pezsgők átlagosan 2,1 százalékkal, a rumfélék kicsivel több mint 1 százalékkal, a vermut, bitter 2,1 százalékkal, a vodkák pedig 2,7 százalékkal lettek olcsóbbak az előző évhez képest.
A tequilák 3 százalékkal, a whiskyk 1,7 százalékkal, valamint az abszint több mint 2 százalékkal drágult.