Elindult a pedofil-nyilvántartás, de nem lehet csak úgy böngészni
További Belföld cikkek
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
Az Index a Belügyminisztériumtól megtudta: kicsivel több mint egy hét alatt 4351 darab adatigénylés történt. Érdeklődtünk afelől is, hogy az első hét tapasztalatai alapján kell-e a nyilvántartáson változtatni, erre a kérdésre azt a választ kaptuk, hogy „az adatszolgáltatás a kezdetektől fogva rendben működik, az alkalmazás informatikai üzemeltetésével kapcsolatban nem merült fel probléma, sem a feladatellátásért felelős szervezetnél, sem pedig adatigénylői visszajelzések alapján”. Módosításra tehát nincsen szükség.
Bár sokan talán azt hitték, hogy puszta kíváncsiságból is rákereshetünk majd egy-egy híres személyre, politikai szereplőre, az adatigénylés ennél jóval szigorúbb szabályokhoz van kötve. Az adatigénylés pontos menete így fest:
- A nyilvántartás eléréséhez a magyarorszag.hu oldalon a „Család” menüpontot kell megnyitni, ezen belül a „Gyermekvédelem” szóra kell kattintani, majd a két lehetőség közül „A gyermeket sértő nemi élet szabadsága vagy nemi erkölcs elleni bűncselekményt elkövető személyekre vonatkozó adatok megismerhetővé tétele” fület kell választani.
- Az adatigénylés feltétele az elektronikus személyazonosítás, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatást csak az tudja igénybe venni, aki rendelkezik ügyfélkapu-regisztrációval, eSzemélyi okmánnyal, vagy jogosult a telefonon, illetve videón keresztül történő regisztrációra.
- Ezt követően az adatigénylés céljáról is nyilatkozatot kell tenni.
- A konkrét adatigényléshez mindössze az ellenőrizni kívánt személy családi és utónevét kell megadni.
Anonim módon, csak úgy böngészgetni tehát nem lehet.
Mire jók a talált adatok?
Találat esetén a felületen láthatóvá válik a jogerősen elítélt személy családi és utóneve, születési éve, lakcíme alapján a település neve (főváros esetén a kerület is), továbbá egy fénykép. Emellett szintén láthatóvá válik a bűncselekmény megnevezése, minősítése, elkövetésének ideje, a döntés jogerőre emelkedésének napja.
Az így megismert adatokat az adatigénylő köteles bizalmasan kezelni, azokat kizárólag a gyermek védelme érdekében használhatja fel, és teheti harmadik személy számára megismerhetővé.
Tilos a megismert adatokat
- nyilvánosságra hozni,
- azokról képernyőfotót, egyéb másolatot, kivonatot vagy összefoglalót készíteni,
- azokat sokszorosítani, nyilvántartásba rendezni vagy adatbázisba foglalni.
A felületen megismert adatok jogellenes megismerése, felhasználása különleges személyes adattal való visszaélés, mely bűncselekmény két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A Belügyminisztérium az Indexnek elmondta, egyelőre nem értesítették őket visszaéléséről, és nem tájékoztatták őket arról sem, hogy bármely adatigénylő ellen büntetőeljárás indult volna.
Még ebben is van politika
A szolgáltatás bevezetését a tavaly júniusban elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomag írta elő. Ebben szigorították a pedofil bűnelkövetők büntetését, eldőlt többek közt, hogy a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekménynek az emberöléssel azonos elbírálás alá kell esnie. Szintén döntöttek arról, hogy a pedofil bűnelkövetők nem dolgozhatnak olyan helyen, ahol sok a potenciális áldozat, ilyen például az állatkert vagy a vidámpark, de többek közt politikai vezetői tisztséget sem tölthetnek be.
A legtöbben ezekkel a szigorításokkal egyet is értettek, ám a törvénycsomagba olyan LMBTQ-ellenes szabályok is bekerültek, hogy tilos a 18 éven aluliak számára a homoszexualitást népszerűsíteni. Ez a törvény tette lehetővé azt is, hogy egyes civil szervezeteket kizárhassanak az iskolai szexuális felvilágosításból. Ezek a rendelkezések már tavaly július 8-án hatályba léptek, a pedofil-nyilvántartás maradt utoljára, február 1-jével azonban a törvénycsomag utolsó eleme is megvalósult.
Azt egyébként a mai napig nem tisztázta a kormány, hogy mi köze egymáshoz a homoszexualitásnak és a pedofíliának, a két fogalom tudatos összemosása hatalmas felháborodást váltott ki.
A törvénycsomagra a Civil Gyermekjogi Koalíció is reagált, a pedofil-nyilvántartásra vonatkozóan például azt írták, hogy a regiszter létrehozása nem újdonság, korábban az Európai Unió is megfogalmazta az ide vonatkozó irányelveit. Ezt figyelembe véve a szakértők többek közt azt javasolták, hogy az adatigénylésnek legyen feltétele az indoklás, ami végül meg is valósult.
Ezzel együtt a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány korábbi állásfoglalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy kutatások alapján a szexuális bántalmazások áldozatainak 90 százaléka jól ismeri az elkövetőt, az általában ugyanis egy családtag vagy közeli hozzátartozó, nem pedig az a távolabbi személy, akire rákereshetünk. Legtöbbször tehát pont annak volna joga kutatni az adatbázisban, aki az elkövető maga.
A rendszer hatékonyságáról szóló szakmai vita korántsem zárult még le, érdemi tapasztalatokról pedig egyelőre nyilván nem beszélhetünk. A nemzetközi tapasztalatok egyébként hasonlóképpen ellentmondásosak, az Index ugyanezen rendszer amerikai változatát itt tesztelte le.
Ha ön jogellenes vagy kiskorúakra káros tartalommal találkozik, olvassa el a témáról szóló cikkünket, és használja a cikk végén található bejelentőfelületet! Vészhelyzetben hívja a 112-es számon a Segélyhívót!
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
(Borítókép: Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.