Veszélyben a Gólya presszó épülete

2022.02.24. 13:53

Tavaly májusban kezdeményezték másodszor a Gólya presszó korábbi, Bókay János utcai épületének helyi védelmét – közölte Facebookon a C8 Civilek Józsefvárosért egyesület. Közlésük szerint a helyi védelmet támogató szakértői vélemények elkészülte után a képviselő-testület 2021. november 18-i ülésén megszavazta az épület ideiglenes, 180 napra vonatkozó védettségét, ami lehetőséget biztosított az ügy kezelésére, hiszen a kormányhivatalba benyújtott bontási kérelem elbírálása már folyamatban volt. A főépítészi iroda által novemberben meghirdetett lakossági véleményezésre több, a helyi védelem alá helyezést támogató észrevétel is érkezett.

Az önkormányzat és a tulajdonos közötti tárgyalások mára lezárultak, az épület védettségének kérdését pedig csütörtökön tárgyalja a képviselő-testület. Az előterjesztés szerint az önkormányzat az „épület jobboldali, nyolcméteres homlokzatszakaszát javasolja megtartani az épületdíszekkel együtt”.

Az egyesület szerint a korlátozott védelem mellett nem garantált semmi további részlet megmaradása, ami miatt pont azok az értékei veszhetnek el az épületnek, nevezetesen az épület helytörténeti értéke és tanúépület-jellege, amelyek miatt a védelmet kezdeményezték.

Véleményük szerint nem önmagában a homlokzat egy részének a kialakítása hordozza az értéket, hanem az épület maga, tömegével, elhelyezkedésével, belső tereivel és tanújellegével. Épp ezek azok, amelyeket az előterjesztés következtében módosuló rendelet nem venne figyelembe – közölték.