Tájékoztatást kaptak az ukrajnai háborúról a képviselők, de nem beszélhetnek róla

DBZOL20201216007
2022.03.02. 14:29
Az ellenzéki politikusok Orbán Viktort kérdezték volna az Országgyűlés Külügyi bizottságának ülésén, ám a kormányfő nem volt ott. Tájékoztatást így is kaptak az orosz–ukrán konfliktusról, viszont nem beszélhetnek róla.

Mesterházy Attila az Országgyűlés Külügyi bizottságának zárt ülése utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ott elhangzottakat a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és a külügyminisztérium kérésére ötven évre titkosították.

A képviselő az Információs Hivatal és a katonai szolgálat előterjesztését is korrektnek nevezte, és úgy véli, hogy a rendelkezésre álló információkat megosztották velük, de voltak olyan politikai típusú kérdések, amelyekre államtitkári szintről vártak választ, ezen a területen már kevesebb információt kaptak.

A szocialista politikus emlékeztetett, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt szerették volna meghallgatni a bizottság ülésén, ezt a kormánypárti képviselők elutasították, de az a céljuk sikeres volt, hogy legyen tájékoztatás a témában. Mesterházy Attila szerint az ülést abban a szellemben kezdeményezték, hogy a háborús helyzetet kivonják a pártpolitikai csatározásokból, de a Fidesz bevonta a témát a választási kampányba.

Mesterházy Attila úgy látja, hogy

az eddigi orbáni külpolitikának a teljes újratervezése látható. Ez recseg-ropog, nem mindenki vált egyszerre úgy, ahogy a miniszterelnök váltja az álláspontját.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta, hogy a kormány különutas politikája megbukott, ezért kényszerülnek most külpolitikai irányváltásra, amire viszont nem lett volna szükség, ha eddig is egyértelmű euroatlanti elkötelezettséget mutattak volna. A politikus hozzátette: a határon túli magyarok szempontjából sem mindegy, hogy a kabinet milyen álláspontra helyezkedik.

Mesterházy Attila azt is leszögezte, hogy az ellenzék katonákat és fegyvereket sem akart küldeni Ukrajnába, Márki-Zay Péter vezetésével csak azt mondták, hogy a NATO-val és az Európai Unióval együtt kell gondolkodni és lépni. Az MSZP képviselője azzal folytatta, hogy Orbán Viktornak be kellene ismernie, hogy a politikája téves helyzetfelismerésből adódott, a politika maga is téves volt, és ezt már történelmi tények bizonyítják.

Brenner Koloman is úgy látja, hogy a Fidesz külpolitikája megbukott, hiteltelenné vált Orbán Viktor és Szijjártó Péter is.

A mostani éles váltásuk a szélesebb nemzetközi közvélemény számára sem hiteles már

– mutatott rá a jobbikos politikus, aki az ellenzék euroatlanti elkötelezettségét is kiemelte. Brenner Koloman úgy gondolja, hogy a közmédia az orosz–ukrán háborúról szóló híradásaiban súlyosan vét a kiegyensúlyozott tájékoztatás ellen, ami álláspontja szerint felveti a kérdést, hogy ez nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e. Ezért kezdeményezte párttársánál, Stummer Jánosnál a Nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívását.

Ahogy beszámoltunk róla, a magyar kormány beleegyezett abba, hogy az Európai Unió fegyverszállítmányokkal támogassa Ukrajnát, de azt nem engedélyezi, hogy ezeket Magyarországon keresztül szállítsák. Szijjártó Péter tegnap arról is beszélt, hogy támogatják Ukrajna uniós csatlakozását.

Németh Zsolt: Fontos lenne a nemzeti konszenzus

Kulcsfontosságú a békeerőfeszítések támogatása – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerdán az MTI-nek a testület zárt ülése után.

A külügyi bizottság az orosz–ukrán konfliktus aktuális helyzetéről, annak lehetséges külpolitikai, gazdasági, biztonsági és egyéb hatásairól, következményeiről hallgatta meg Béres János, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója, Bunford Zsolt János, az Információs Hivatal főigazgatója, valamint Sztáray Péter András, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára tájékoztatóját.

Németh Zsolt szerint a következő napokban a konfliktus eszkalálódhat, ami még nehezebbé teheti a béke megteremtését, ezért a legsürgetőbb a béketárgyalások ösztönzése. Örömét fejezte ki, hogy az információk szerint szerdán folytatódik a béketárgyalás az orosz és az ukrán fél között.

A kormánypárti politikus kitért arra is, hogy a nemzetközi közösség egyre egységesebb álláspontot képvisel és közös hangon tud megszólalni. Felhívta a figyelmet, hogy Magyarország az országgyűlési választási kampány közepén van, fontos lenne kialakítani és képviselni egy nemzeti konszenzust. Ez a Fidesz–KDNP-n nem fog múlni – szögezte le.

Németh Zsolt szerint Európának és az Európai Uniónak sokkal komolyabban kellett volna vennie az orosz–ukrán konfliktus veszélyét. Kiemelte: a háború hatására a nemzetközi politikában mélyreható átalakulás, globális átrendeződés tapasztalható. Pozitívnak értékelte az Európában és a nemzetközi közösségben kialakult egységet, kiemelve: ezt a következő időszakban a visegrádi együttműködésben (Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország) is meg kell őrizni, különösen a lengyel–magyar kapcsolatokban.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta továbbá, hogy oda kell figyelni Kárpátaljára, ahol nagy számban élnek magyarok, amely nagy belső menekülthullámnak van kitéve, ezért a térség humanitárius problémáival kiemelten kell foglalkozni a következő időszakban.

Szólt arról is, hogy Magyarországot is elérte az óriási menekülthullám, már több mint százezer ember érkezett az országba Ukrajna felől. Fontos, hogy Magyarország az emberiességi elvárásoknak megfelelően tudja továbbra is kezelni ezt a kihívást – fejtette ki a külügyi bizottság elnöke.

Az orosz–ukrán háború legfrissebb fejleményeiről percről percre beszámolunk, közvetítésünket  itt találja .

(Borítókép: Mesterházy Attila. Fotó:  Balogh Zoltán / MTI)



  • Tippek
  • Hírek