Iványi Gábor visszalépésre kéri a saját maga által ajánlott jelöltet

KARL0255
2022.03.09. 12:37
Korábbi álláspontját megváltoztatva Iványi Gábor, az Evangéliumi Testvérközösség vezetője arra kérte Rózsa Lászlót, hogy mégse induljon el az országgyűlési választásokon Budapest 10-es választókerületében – derült ki a Valódi Demokrata Párt jelöltjének közösségi oldaláról.

„Rózsa László személyében egy igazi, elkötelezett, korszerűen gondolkodó, a gyűlöletkampánnyal szemben állhatatosan küzdő, nagyszerű fiatalt juttatnának a törvényhozás házába” – ezekkel a szavakkal ajánlotta még februárban Rózsa Lászlót képviselőnek Iványi Gábor lelkész, az Evangéliumi Testvérközösség vezetője.

Mára azonban megváltozott az álláspontja, és erről levélben is tájékoztatta a Budapest 10-es választókerületben induló, kiugrott DK-s jelöltet, aki most a Valódi Demokrata Párt képviselőjelöltjeként indul a mandátumért.

Iványi a nyilvánosságra hozott levelében úgy fogalmaz:

arra kérlek, ne indulj ezen a jelenlegi választáson. Az új parlamentnek egyetlen fontos dolga lenne, s ez az, hogy leváltsa a jelenlegi kormányt... Ez csak úgy lehetséges, ha minden erő összefog, és amögé áll, aki várhatóan a legtöbb voks megszerzésére képes. Ellenzéki oldalon ez a konszenzusos személy Szabó Tímea... Ha elindulsz vele szemben (pláne az én elvi támogatásommal is), egészen bizonyos, hogy tőle és nem kormánypárti ellenfelétől (Bús Balázstól) veszel el szavazatokat.

Iványi Gábor levele végén egyértelművé teszi, hogy nem Rózsa László, hanem már Szabó Tímea indulását tartja támogatandónak.

Rózsa László válaszában – melyet Szabó Tímeának is megküldött – saját korábbi tapasztalataira hivatkozva azt írja, lehet, hogy Iványi Gábort éppúgy fenyegeti „Szabó Tímea és Gyurcsány Ferenc, ahogy velem is tette, és Hazai Ivánnal Gyurcsány Ferenc”. Közösségi oldalán azt is világossá tette, hogy nem lép vissza sem Szabó Tímea, sem senki más javára. 

(Borítókép: Iványi Gábor. Fotó: Karip Tímea / Index)