Karácsony Gergely: Április 3-án igazi népszavazás lesz

image 6483441 (29)
2022.03.09. 19:15
A népakarat utat tör magának, április 3-án igazi népszavazás lesz – közölte Budapest főpolgármestere a közösségi oldalán.

A Nemzeti Választási Bizottság szerda délután megállapította, hogy a kínai Fudan Egyetem, valamint az álláskeresési járadék ügyében kezdeményezett népszavazáshoz is összegyűlt a legalább kétszázezer érvényes aláírás.

A népszavazási kezdeményezéseket Karácsony Gergely főpolgármester nyújtotta be tavaly júniusban, a kitöltött ajánlóíveket január 21-én adták le, a Nemzeti Választási Irodának (NVI) pedig 60 napja volt, hogy megszámolja az aláírásokat.

A Fudan-ügyben Karácsony Gergely 50 589 ívet adott le, az NVI ezekről 218 761 aláírást ellenőrzött, és ebből 200 526 volt érvényes. Az álláskeresési járadék ügyében 50 587 ívet adott le a kezdeményező, az NVI ezekről 218 617 aláírást ellenőrzött, és 200 555-öt talált érvényesnek.

Nagy Attila, az NVI elnöke az ülésen elmondta: 40 munkatárs végezte az ívek feldolgozását, ellenőrizte az íveket, és tételesen a rajtuk szereplő aláírások érvényességét.

Az NVB határozatban állapította meg: a Fudan-népszavazáshoz legalább 200 525 érvényes aláírás gyűlt össze, az álláskeresési járadékhoz pedig legalább 200 554. A határozatok ellen öt napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani, az öt napot követően jogerőre emelkednek, majd az azt követő munkanapon az NVB elnöke tájékoztatja az ellenőrzés eredményéről az Országgyűlés elnökét.

Az Alaptörvény szerint legalább kétszázezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendel el, az érvényes és eredményes népszavazáson meghozott döntés az Országgyűlésre kötelező.

Az ellenzék eredeti célja az volt, hogy a kérdéseikben tartott népszavazás az országgyűlési választással egy időben – április 3-án – lehessen megtartani, a leadás csúszásával azonban kicsúsztak a határidőből.

Karácsony Gergely szerint a leadott aláírásokat több ideig számolták, mint amennyi idő alatt összegyűjtötték.

Bár jogszabályi lehetőségük megvolt rá, nehéz ezt nem időhúzásként látni. Megpróbálták ellehetetleníteni több százezer magyar ember akaratát, aki aláírásával támogatta közös ügyeinket. De a népakarat utat tör magának, április 3-án igazi népszavazás lesz, ahol döntünk a Diákvárosról, és döntünk bajba jutott embertársaink megsegítéséről is

– fogalmazott a főpolgármester a bejegyzésében. Azt is hozzátette: „április 3-án ugyanis végleg ítéletet hozunk azok felett, akik nemtörődöm, kivagyi módon a fejünk felett hozzák meg döntéseiket”.

Ahogy azt már többször is megírtuk, az ellenzék népszavazási kérdései a következők:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)