Új konzervatív-szabadelvű pártot alapít Márki-Zay Péter
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Tavaly októberben – miután az előválasztáson a hatpárti ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének szavazták meg – győzelmi beszédében Márki-Zay Péter ellenzékváltást emlegetett, majd egy új jobbközép párt létrehozásáról és egy hetedik frakció tervéről értekezett. Utóbbi tervét nem támogatták az ellenzéki pártok, így arról kénytelen volt lemondani.
Az InfoRádió Aréna című műsorában Márki-Zay Péter ismét arról beszélt, hogy egy új konzervatív-szabadelvű pártot szeretne felépíteni, amely az Európai Néppártnak is tagja lehetne, és – a négy év múlva következő országgyűlési választás után – önálló frakcióval rendelkezhetne. Azt is elmondta: nem az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom alakul párttá, ugyanakkor a párszervezés elindult. Két, már meglévő pártra építhet: a Gémesi György-féle Új Kezdetre és a Pálinkás József vezette Új Világ Néppártra.
Másfél éve felvetődött, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom párttá szerveződjön, de az elnökség úgy döntött, hogy a mozgalomból nem akar pártot építeni
– mondta Márki-Zay Péter az InfoRádióban.
Kifejtette: az MMM közösségében most sokféle ember dolgozik, köztük hozzá hasonló módon kiábrándult korábbi Fidesz-szavazók, korábbi MDF- vagy KDNP-tagok, konzervatív, jobboldali, keresztény politikusok, de baloldali emberek, liberálisok, zöldek, nemzeti radikálisok is, őket pedig nem akarták elveszíteni. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azonban nem tett le arról, hogy pártot építsen.
Egy olyan, nem tolvaj konzervatív pártot szeretnénk, amelyre tisztességes emberek is, valódi keresztény emberek is nyugodtan szavazhatnak. Most ilyen nincs, ez egy óriási hiba. Nyilván ott van a Jobbik mint jobboldali párt, radikálisok, de a volt MDF-es, volt fideszes szavazók hiányolják azt, hogy egy becsületes jobboldali párt is legyen Magyarországon. Tehát még egyszer mondom, a Jobbiknak nem a tisztességét kétségbe vonva, hanem a pozícióját: ők egy keresztényszociális érzékenységű nemzeti radikális párt, mi egy konzervatív, gazdasági kérdésekben szabadelvű, európai néppárti hagyományokkal, azokat követő és az Európai Néppárthoz csatlakozó pártot szeretnénk
– fogalmazott Márki-Zay Péter.
Az ellenzéki politikus azt is elmondta: szeretnének az Új Kezdetnek és az Új Világ Néppártnak az egyesítésével és nagyon sok, akár a mozgalmában, akár azon kívül politizáló vagy aktivistaként dolgozó jobboldali, szabadelvű, keresztény embernek a részvételével egy magyarországi Európai Néppárt-tagpártot felépíteni.
Márki-Zay Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy március 15-én az Európai Néppárt vezetője, Donald Tusk is idelátogat Budapestre.
Nyilvánvaló, hogy az én varsói látogatásom vagy éppen Mikuláš Dzurindánál, az Európai Néppárt pártalapítványának vezetőjénél tett látogatásom Pozsonyban, vagy a Manfred Weberrel való beszélgetésem Brüsszelben mind azt szolgálták, hogy legyen az Európai Néppártnak Magyarországon egy jelentős szervezete. Ezt mi föl is fogjuk majd építeni
– fejtette ki az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
Az általa korábban szorgalmazott hetedik parlamenti frakcióra is kitért, amelyet az ellenzéki összefogás pártjai elutasítottak. Márki-Zay Péter szerint ha most nem, majd a következő parlamentben lesz már saját frakciójuk. Az új párt nevével kapcsolatban kijelentette, már vannak nevek, de ezek még csak munkanevek, a bejegyzéssel lesz majd meg a végleges.
(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)