Még az utolsó pillanatban is megpróbálták elgáncsolni a pedagógussztrájkot
![image 6483441 (20)](https://kep.index.hu/1/0/4228/42283/422833/42283312_00e97b595e97dd6b440ac752eed35af2_wm.jpg)
További Belföld cikkek
- Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
- Fáklyákkal tüntetett az aHang budapesti csoportja a Szabadság-szobornál csütörtök este
- A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
- Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával
- Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
Mint arról korábban beszámoltunk, az iskolákban szerdán határozatlan ideig tartó munkabeszüntetés vette kezdetét, az Indexnek nyilatkozó érdekvédő a következő napok forgatókönyvéről is mesélt.
Bár a négynapos hosszú hétvége nem könnyítette meg a munkabeszüntetés szervezését, úgy látjuk, hogy a kollégák felkészültek a következő napokra, és megértették, milyen keretek közt lehet ma Magyarországon sztrájkolni
– így kezdte az Indexnek Nagy Erzsébet. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja kiemelte, hogy „a tankerületek az utolsó pillanatig igyekeztek nyomást gyakorolni az igazgatókra, és országszerte nem létező határidőkre hivatkozva próbálták megakadályozni a sztrájkot”.
Nagy Erzsébet arról is beszámolt, hogy „Eközben az igazgatók is aggódnak, mert bár többségük nem ellenezné a sztrájkot, a felülről érkező utasítások miatt van, ahol mégis meghiúsul a munkabeszüntetés, utólag pedig az intézményvezetők üthetik meg a bokájukat, hiszen a munkáltatói jogokat nekik kell gyakorolni”.
Így sztrájkolhatnak a pedagógusok
A választmányi tag beszélt arról is, hogy a nagy felháborodást kiváltó 2022. február 11-i rendelet – amely előírja többek közt, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt a tanórák 50 százalékát, egyes esetekben az órák 100 százalékát meg kell tartani – mellett miként tudnak az iskolák sztrájkolni.
- Az egyik lehetséges út, hogy ezen a héten szerdán, csütörtökön és pénteken egy órát sem tartanak meg a pedagógusok, míg jövő héten ugyanezeken a napokon minden órát megtartanak. Így összesen a hat sztrájknap alatt a tanórák felét teljesítik.
- Máshol a nem sztrájkoló tanárok helyettesítik azokat, akik a munkabeszüntetésben részt vesznek, ez a forgatókönyv inkább azokban az intézményekben működhet, ahol nagy a tantestület, viszont a sztrájkba nem mindenki áll bele.
- Emellett vannak iskolák, ahol valóban csak a tanórák felét, például az első három órát tartják meg a tanárok, utána a gyerekeket hazaengedik.
Nagy Erzsébet azt is elmondta, hogy bármelyik megoldást is választják az intézmények, bíznak abban, hogy a sztrájk a kötöttségek ellenére is látható lesz:
Mindegy, hogy ki hogyan sztrájkol, a mi szándékunk részben már megvalósult, hiszen sikerült felhangosítani a közoktatás problémáit, és így közelebb kerültünk ahhoz, hogy a mindenkori hatalom ne söpörje a szőnyeg alá a pedagógusok ügyét. Ha mégis, akkor nem lesz, aki holnap tanítson.
Arról, hogy milyen események vezettek a határozatlan ideig tartó pedagógussztrájkig, itt írtunk korábban.
Ma kezdődik a határozatlan ideig tartó pedagógussztrájk
A szakszervezetek azt kérték a szülőktől, ne vigyék iskolába a gyerekeket.
„Hetekig szeretnénk sztrájkolni”
„Nálunk a tantestület egyharmada vesz részt a munkabeszüntetésben, a nem sztrájkoló kollégák jelenleg a gyerekeket felügyelik” – erről a Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola sztrájkbizottsági vezetője mesélt az Indexnek. Czédly Mariann elmondta: ők azt az utat választották, hogy az első három órát nem tartják meg, 11 órától pedig munkába állnak, így teljesítik a rendeletben előírt 50 százalékot.
Hetekig szeretnénk sztrájkolni, így ez a megoldást tűnt a legegyszerűbbnek. A diákok örülnek, hogy csak 11 órakor kezdődik az iskola, a többség nem is jött be 8 órára, egyelőre 370-ből összesen 80 tanuló tartózkodik az intézményben
– emelte ki a biológia szakos pedagógus.
„Számolunk a kifárasztás módszerével”
A Budapest XXIII. Kerületi Fekete István Általános Iskolában másképp igazodnak a kormányrendelethez, itt a nem sztrájkoló kollégák helyettesítik a munkabeszüntetésben résztvevőket.
„Nem egyszerű a helyzet, mert a tantestület nagyobbik fele, 19 pedagógus nem vette fel a munkát, 11 kolléga próbálja őket pótolni. A hét minden napján sztrájkolni szeretnénk, de időközben biztos lesz lemorzsolódás, ugyanis anyagilag nem mindenki engedheti meg magának, hogy a kieső jövedelemről lemondjon. Hosszú távon egészen biztosan működni fog a kifárasztás módszere, ezzel számolunk” – mondta lapunknak Kármán Pál Ferenc, a helyi sztrájkbizottság vezetője.
Egyházi intézményben is sztrájkolnak
Összességében az már látszik, hogy az egyházi iskolák még nehezebb helyzetben vannak, az elmúlt napokban az Index szerkesztőségébe is befutott olyan levelezés, mely arra utal, hogy ezekben az iskolákban még inkább megpróbálták a sztrájkot elkaszálni. Egy vidéki egyházi intézmény neve elhallgatását kérő pedagógusa például azt írta lapunknak, hogy bár a sztrájkbizottságot már múlt héten megalakították,
három nappal a munkabeszüntetés előtt az igazgató a szervezkedést jogellenesnek nevezte.
A nehézségek ellenére is van ugyanakkor olyan intézmény, ahol beleálltak a sztrájkba, így tett például a zalaszabari Sík Sándor Római Katolikus Általános Iskola két pedagógusa.
A figyelmeztető sztrájkban egyedül vettem részt, most viszont csatlakozott hozzám egy kolléga. Bár egyszerű lett volna a helyettesítést választani, nem szerettem volna, hogy a kollégák helyettem dolgozzanak pluszban, ezért gyermekfelügyeletet vállaltam, a diákok a tanórák alatt szabadon játszhatnak. Ha állami intézményben tanítanék, biztos, hogy ennél is szigorúbban járnék el, de most csak erre van lehetőség, ez is több, mint a semmi
– mondta Molnár Szabolcs testnevelés szakos tanár, hozzátéve, hogy nem lett volna nyugodt a lelkiismerete, ha nem állt volna bele a munkabeszüntetésbe, hiszen ő is ugyanazokkal a problémákkal küzd nap mint nap, mint a többi sztrájkoló kolléga.
Hiába szeretnének, nem sztrájkolhatnak
A jelenlegi szabályok értelmében a sztrájk alatt a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulókkal foglalkozó pedagógusok érdemben csak abban az esetben sztrájkolhatnak, ha a szülő nem viszi be az intézménybe a gyereket. Egy szabolcsi készségfejlesztő iskola tanára az Indexnek elmondta:
Mi is szerettünk volna rendesen sztrájkolni, hiszen a problémák minket is érintenek, de erre sajnos nincs lehetőségünk. Munkabeszüntetés helyett ma fekete pólóban jöttünk dolgozni, hogy ezzel is kifejezzük, támogatjuk a sztrájkoló pedagógusokat.
Szülők is kiállnak a pedagógusok mellett
A Kőbányai Szent László Gimnáziumban a szülők részéről is nagy a támogatás, az intézmény előtt édesanyák, édesapák, nagyszülők, de még keresztszülők is megjelent annak érdekében, hogy biztosítsák a tanárokat arról, van létjogosultsága a munkabeszüntetésnek.
![chrome-capture (92)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4228/42280/422804/42280478_d048b4e3fc9b159843a459f47663d059_wm.png)
Egyértelmű, hogy nekünk pedagógusoknak ki kell állni saját magunkért, de hálásan vagyunk azért, hogy civilek is mellénk álltak. Azt hiszem ez bizonyítja, hogy ez egy országos ügy. Sokan persze a munkájuk miatt nem tehették meg, hogy idejöjjenek, de lélekben nagyon sokan támogatnak bennünket
– mondta a PDSZ Facebook-oldalára feltöltött videóban Tóth Viktor az intézmény pedagógusa. Mint ismert, ez volt az első intézmény, mely polgári engedetlenségi akciót szervezett, az ő példájukat követték sokan mások, a Civil Közoktatási Platform (CKP) összesítése szerint legalább 320 intézmény legalább 6500 pedagógusa tagadta meg a munkát az elmúlt hetekben.
„Fizessétek ki a tanárainkat!" – skandálták a Kossuth téren a diákok
- Budapesten szolidaritási menettel és tüntetéssel támogatták a diákok a tanárokat, a tanulók már délelőtt elkezdtek szállingózni a Kossuth térre, ahol rendhagyó órákat és interaktív foglalkozásokat tartottak.
![](https://kep.index.hu/1/0/4228/42287/422874/42287456_6bdb51176d11886739ee9237e8e16ceb_wm.jpg)
A fiatalok molinókkal, táblákkal a kezükben a következőket kiabálták: „Fizessétek ki a tanárainkat!”, „Tanulni akarunk, tanítani ki fog?”„Nincs pénz, nincs tanítás!”. „Tökmindegy, hogy bal vagy jobb, a sztrájk mindenhol alapjog".
„A matektanárom lánya többet keres, mint az anyja, pedig egy gyorsétteremben dolgozik” – beszédeket mondtak a diákok a Kossuth téren
A diákok beszédekkel is készültek, elsőként Kelemen Máté, a tüntetés társszervezője szólalt fel. Emlékeztetett, hogy a szakszervezetek tavaly év végén kezdték meg a tárgyalásokat, ám miután nem jártak sikerrel, januárra és márciusra munkabeszüntetést hirdettek.
Közben a másik fél egy rendelettel elvette a sztrájk minden erejét. Ezért kell most nekünk diákoknak megmutatni, hogy ez nekünk is fontos. A mostani helyzet nemcsak a tanárokról szól, hanem rólunk diákokról is. Most is sokan tanulnak az egyetemen pedagógusoknak, ők még hisznek egy szebb holnapban. A tanárok anyagi megbecsülése befektetés minden magyar diák jövőjébe, és rajtuk keresztül az ország jövőjébe
– mutatott rá a fiatal.
Berg Judit József Attila-díjas írónő a szülőket képviselve szólalt fel a tanárok mellett. Kiemelte, hogy számos olyan történetről hallottunk az elmúlt időszakban, amikor egy tanár betegség vagy más családi okok miatt kiesett az oktatásból, és nem tudták pótolni.
Méltatlan ez a helyzet, a közoktatás gyakorlatilag összeomlott. A jó pedagógusok most hagyják el a pályát, a fiatalok pedig nem mennek tanárnak, pedig kedvük és tehetségük lenne hozzá. Aki ma pedagógusként dolgozik, hős
– mondta a Berg Judit.
![Berg Judit](https://kep.index.hu/1/0/4228/42287/422874/42287452_159956d98f245191a971fcdd55fac396_wm.jpg)
Siadik Nóra 11. osztályos tanuló a diákok nevében elmondta:
Már régóta harcolunk egy modernebb, esélyteremtő oktatásért. Azért kell kiállnunk, mert a mi jövőnk a tét. Az iskolában kellene lennünk, tanulnunk kellene, mi mégis itt vagyunk, kijöttünk, mert úgy éreztük, cselekednünk kell. (...) Ha a tanárok bajban vannak, mi is bajba vagyunk, hiszen tanár nélkül nincs jövő. (...) A matektanárom lánya többet keres, mint az anyja, pedig egy gyorsétteremben dolgozik, többre becsüljük a hamburgert, mint a jövőnket?
– tette fel a kérdést a diák.
Végül Kerti Anna Emese a pedagógushallgatók szemszögéből elmondta:
Ha arra gondolok, milyen ma tanárnak lenni, olyan, mint tüzet rakni a vízen. A diákok sodródnak mellettünk tutajokban, mert nincs más, míg mások hajón utaznak. Félő, hogy felgyullad alattunk ez az utolsó biztos pont is
– mondta a pedagógushallgató, kiemelve, hogy bármennyire is nehéz, tanár lesz, mert ez az szeretne lenni. „Amikor belépek az osztályterembe, akkor kelek igazán életre” – jelentette ki a pedagógushallgató.
Közös éneklés, táncolás, vonatozás
Molnár Áron, a noÁR aktivistája koronavírusos lett, így a mozgalom két másik képviselője kérte a diákokat a Parlament előtt arra, hogy skandálják: „tanulni akarunk, de nem mindegy hogyan.” Mint ismert, a napokban jelent meg egy, a pedagógusok mellett kiálló dal, melynek refrénje: „tanítani akarunk, de mindegy, hogyan.” A Kossuth téren ezt követően a dalt is lejátszották.
Később a diákok egy egyszerű koreográfia megtanulása után táncolni, majd vonatkozni kezdtek.
- 15:30-tól az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt „Pedagógusjelöltek a pedagógusokért" címen a tanárszakos hallgatók szerveznek szolidaritási demonstrációt.
- Vidéken többek közt Pécsen lesz diákoknak szóló program, itt a helyi civil szervezetek közösen fogtak össze a tanárok mellett.
- Székesfehérváron 15 órától lesz diáktüntetés, a szervezők az eseményről azt írták: „szeretnénk, hogy a tanárainkat megbecsüljék, hogy a munkájukat a hivatásukhoz méltó körülmények között végezhessék, hiszen mindannyiunknak, egész társadalmunknak érdeke a fenntartható, minőségi oktatás.”
- Szegeden diákok és hallgatók fogtak össze. Közös eseményükben azt hangsúlyozták hogy „a köz- és felsőoktatás feladata nem merül ki a lexikális, tudományos és szakmai ismeretek átadásában. „Ha nincs változás, nincs tanár” – írták a szervezők. Gyülekező 16 órától lesz a szegedi Klauzál téren.
Tóth Endre: Veletek vagyunk
Tóth Endre, az Egységben Magyarországért momentumos dél-budai képviselőjelöltje, az ellenzék oktatáspolitikáért felelős szakértője Facebookon állt ki a sztrájkoló tanárok mellett.
„Veletek vagyunk a küzdelmetekben" – írta.
A Momentum közleményben felidézte oktatási programját, mely az alábbi pontokat tartalmazza:
- Önálló Oktatási Minisztériumot fogunk létrehozni.
- Visszaállítjuk a tankötelezettség korhatárát 18 évre.
- Garantáljuk legalább egy idegen nyelv hatékony elsajátítását.
- Visszaállítjuk a tankönyvválasztás szabadságát és a pedagógusok szakmai önállóságát.
- Csökkentjük a diákok, pedagógusok leterheltségét, és nagyobb teret hagyunk a kritikai gondolkodás, a vitakultúra, a problémamegoldás fejlesztésére.
- A béreket a ciklus folyamán legalább 50 százalékkal emeljük.
- A felsőoktatási intézmények oktatási, kutatási, szervezeti és gazdálkodási autonómiát kapnak.
Arra kérjük olvasóinkat, hogy minden olyan történést, információt, amely a pedagógusok sztrájkjával kapcsolatos, és közérdeklődésre tart számot, írják meg nekünk.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Belföld
Fáklyákkal tüntetett az aHang budapesti csoportja a Szabadság-szobornál csütörtök este
Augusztusóta zajlik vita a kérdésben.
35 perce
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
- Belföld
Erős antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Utcai Kórházban
A kórház elkülönítette az érintetteket.
február 6., 17:03
- Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban
A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.
február 6., 08:09
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
- Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
12 órája
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
- Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
13 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája