Kórházba szállítottak szerdán hét gyereket egy csepeli óvodából, mert a feltételezések szerint hipós vizet ihattak – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI értesülését. A csepeli önkormányzat Facebook-oldalán közölte, a hibát elkövető pedagógiai asszisztenst és dajkát azonnali hatállyal felmentették, a történteket hivatalos eljárás keretében vizsgálják.
A BRFK tájékoztatása szerint az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.
A XXI. kerületi önkormányzat azt írta Facebook-oldalán, hogy a Füstifecskék óvodában szerda délelőtt tévedésből olyan kancsóból öntöttek vizet a gyerekeknek, amely 1,5 százalékos koncentrátumú, vízzel hígított fertőtlenítőszert tartalmazott. Hét gyerek ivott minimálisan a vízből – írták a posztban.
A fenntartó önkormányzat közlése szerint azonnal értesítették a mentőszolgálatot és a helyi egészségügyi szolgálatot, a tagóvoda pedig a szülőket.
Kiemelték: a gyerekek jól vannak, biztonsági okokból megfigyelésre kórházba szállították őket.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.