Eljárás indult egy borsodi rendőr ellen hivatali visszaélés miatt

2022.03.30. 13:37
Hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy rendőrt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mert nem büntette meg ismerőse édesapját, aki éppen fát szállított. A rendőr szabadlábon védekezik.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kétrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsított meg egy autópálya-rendőrt, míg két másik ember felbujtóként követte el ugyanezen bűncselekményt – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-t.

Mint kiderült, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozó rendőr január 31-én szolgálatot látott el, amikor észrevette, hogy az M3-as autópálya egyik pihenőjében tartózkodó, fát szállító tehergépkocsi rakománya nincs szabályosan rögzítve.

A rendőr a közlekedési szabályszegés miatt megkezdte az intézkedést, de a sofőr éppen a fiával telefonált. A fiú felismerte a rendőr hangját, ezért arra kérte az apját, hogy adja át neki a készüléket. A rendőr ismerőse kérésére eltekintett a büntetéstől.

Február 4-én ugyanez a rendőr egy rokona kérésére a járműnyilvántartásban utánanézett egy adott forgalmi rendszámhoz kapcsolódó adatoknak, amelyeket meg is osztott az érdeklődővel.

Mivel a rendőr szolgálati ok nélkül, a hivatali lehetőségeit kihasználva lekérdezést hajtott végre a nyilvántartásból, majd ezen adatokat kiadta jogosulatlan személynek, újabb bűncselekményt követett el. A nyomozó ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben kedden négy helyszínen hajtott végre összehangolt bűnügyi akciót.

Az ügyészség a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állományának segítségével kutatásokat és szemlét tartott, majd az elkövetők előállítása után gyanúsítottként hallgatta ki a három férfit, akik szabadlábon védekeznek.