Jakab Péter: Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket

A Jobbik elnöke megköszönte a választóknak, akik az ellenzékre húzták az X-et, továbbá köszönetet mondott az aktivistáknak, a szavazatszámlálóknak és a jobbikosoknak is.
Jakab Péter büszke arra, hogy az egységes ellenzék részeként küzdöttek a „rezsim” ellen, illetve arra is, hogy a hat ellenzéki párt le tudott ülni egy asztalhoz és be tudta temetni azokat az árkokat, amelyek korábban megosztották őket.
Márki-Zay Péter októberben hat párt hadseregét kapta meg, és tetemes ellenzéki előnyt. Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett. Talán a kevesebb és megfontoltabb beszéd, most több szavazatot hozott volna
– fogalmazott Jakab Péter.
Felidézte, hogy Márki-Zay Péter októberben arról beszélt, hogy leváltja az ellenzéket, a Jobbik-elnök azonban kijelentette: „Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta”.
Azt is mondta, hogy az ellenzéknek most innen kell felállnia, de fel fognak állni, mert soha nem adják fel.
Hangsúlyozta: a hat ellenzéki párt összefogását meg kell tartani és meg kell erősíteni, az összefogásnak nincs alternatívája. Készülniük kell, mert Jakab Péter szerint „jó eséllyel” az Orbán-kormány nem húzza ki a következő négy évet, „rájuk fog omlani az a válság”, amit Orbán Viktor idézett elő. Hozzátette: fel kell készülniük, hogy ott álljanak és átvegyék az ország irányítását.
Erre készülünk, de már Márki-Zay Péter nélkül
– szögezte le Jakab Péter a videója végén.
A választások eredményeiről itt olvashatnak bővebben, percről percre frissülő hírfolyamunkat pedig ide kattintva találja.
(Borítókép: Jakab Péter. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)