Bízik a szigorítások elrettentő erejében az állatvédelmi biztos
![DVAST20201016004](https://kep.index.hu/1/0/4279/42794/427945/42794530_932d876d0eb380c98f7bd8b3a084be1d_wm.jpg)
„A decemberben megjelent kormányhatározat alapján jelenleg is folyik a munka az állami fellépés hatékonyságát növelő lehetőségek vizsgálatáról, továbbá terveink között szerepel, hogy minden iskolás gyermekkel megismertessük a felelős állattartás fogalmát interaktív programokon keresztül” – közölte a Blikk megkeresésére Ovádi Péter. Az állatvédelmi miniszteri biztos felidézte, hogy az elmúlt másfél évben rengeteg módosításra és fejlesztésre kaptak lehetőséget.
- Megalakult a Nemzeti Állatvédelmi Tanács,
- anyagi támogatásban részesültek a civil szervezetek,
- az Országgyűlés egyhangúan elfogadta az állatvédelmi tárgyú törvénymódosítást,
- megjelent a régóta várt kóborállat-rendelet,
- illetve év végén másfél milliárd forintos támogatásról jelent meg kormányhatározat, mely többek között a civil szervezetek támogatásáról is szól, a pályázatot hamarosan kiírják.
Arra a kérdésre, hogy a tavaly elfogadott állatvédelmi törvény beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, azt felelte:
Az elfogadott állatvédelmi tárgyú törvénymódosításnak elsődleges szerepe a prevenció, hiszen jelentősen szigorodott az állatkínzás, természetkárosítás büntethetősége. Bízunk abban, hogy a módosítás elrettentő erejű.
(Borítókép: Ovádi Péter. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)