Jogerősen négy évet kaptak a Kozma utcai fogolylázadók
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2021. május 7-én mondta ki a más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő két vádlott többszörös visszaesőkénti bűnösségét fogolyzendülésben, ezért őket négy-négy év fegyházra ítélte azzal, hogy nem bocsáthatók feltételes szabadságra.
Az elsőfokú ítélet szerint három vádlott a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai objektumának egyik zárkájában töltötte jogerős szabadságvesztését.
2018. január 6-án a börtön őrei kiabálást hallottak a vádlottak zárkájából, ezért felszólították őket a hangoskodás befejezésére. A biztonsági osztályvezető beszélni próbált a vádlottakkal, akik azonban azonnali átszállításukat követelték.
A három férfi időközben ágyakkal eltorlaszolta a zárkaajtót, és testüket az ágynak feszítve akadályozták annak kinyitását, ám az őrök betörték az ajtó kémlelőüvegét, és könnygázt vetettek be, majd a zárkaajtó pántját lecsavarozva bejutottak a helyiségbe.
A vádlottak bilincselés közben is ellenálltak.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére eltérő tényállásért és minősítésért, valamint hosszabb szabadságvesztésért, a vádlottak és védőik pedig részben felmentésért, részben enyhítésért fellebbeztek.
A tábla másodfokon helybenhagyta a törvényszék döntését: megállapította, hogy az elsőfokú bíróság perrendszerűen folytatta le az eljárást, a tényállásból okszerűen következtetett a vádlottak bűnösségére, és helyesen minősítette a cselekményt. A tábla egyetértett az első fokon kiszabott, a büntetési tétel felső határához közelítő „példás” szabadságvesztéssel is, amelynek enyhítésére nem látott lehetőséget a vádlottak többszörösen büntetett előélete miatt.
A másodfokú határozat jogerős. Az ügy harmadrendű vádlottja 2020-ban elhunyt, ezért vele szemben a bíróság megszüntette az eljárást – írja az MTI.