Berobbantak a pollenek, súlyos tünetekre figyelmeztet a szakértő

BJASZ20220421001
2022.05.07. 15:48
Megkezdődött a pollenszezon, így a különféle allergiákkal küzdőknek érdemes lehet felkészülni a virágzásra – mondta Páldy Anna, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakértője a köztévé adásában. Hangsúlyozta azt is, hogy aki nem fordul orvoshoz a súlyos panaszaival, annál akár asztma is kialakulhat.

A szakértő kifejtette: idén már az év elején, januárban kimutatták a mogyoró pollenjét a levegőben, méghozzá olyan mértékben, hogy az panaszokat is okozhatott az arra érzékenyeknél. Ezután, a valamivel melegebb hónapokban már éger pollenjét mutatták ki a levegőben.

Páldy Anna szerint a magyar lakosság körében az ezekre való allergia ritkább jelenség, ezeknél jóval több nehézséget okoz a nyírfa, a kőris és a különböző fűfélék pollenje. Elmondta, hogy a viszonylag hűvös március és április után most már

egyszerre több mint 20 növény virágzik, köztük például a platán, az eperfa, a tölgy, a gyertyán, a bükk és a fenyőfélék, hamarosan pedig a kalász virágzása is megkezdődik.

A szakértő azt javasolta, hogy aki valamely pollenre allergiás, az már most kezdje el a fűnyírást a kertjében. A betegeknek érdemes figyelniük az NNK honlapján látható napi pollen-előrejelzéseket is, valamint 

érdemes már most megkezdeniük a gyógyszerek szedését.

Ha ezt időben megkezdik, akkor nagyrészt visszaszoríthatják az allergiás tüneteket – hangsúlyozta Páldy Anna

Mit csináljunk a nyárfával?

A szakértő azt is elmondta, hogy az évnek ebben az szakaszában gyakran kapnak kérdéseket az emberektől, hogy mit csináljanak azokkal a nyárfákkal, amelyeknek a fehér színű termését gyakran széthordja a szél.

Páldy Anna szerint ez a termés önmagában nem tartalmaz allergén anyagokat, viszont az erős szél miatt zavaró lehet, ha a lakásokba befújja a szél. Ráadásul egy erősebb szélvihar akár könnyen ki is döntheti a gyengébb törzsű nyárfákat, így a kockázatos helyen ültetett fákat érdemes lehet kicserélni más, nem allergén fafajtákra – mondta a szakértő. 

Súlyosbodhatnak a panaszok, ha nem fordulnak orvoshoz

Az NNK szakértője arról is beszélt az adásban, hogy a kezeletlen betegeknél komoly szövődményei lehetnek a pollenallergiának. Sok beteg nem fordul orvoshoz a panaszaival, így például a kezeletlen szénanáthás páciensek körülbelül 30 százalékánál akár asztma is kialakulhat. „Én azt javaslom mindenkinek, hogy célszerű kivizsgáltatnia, mire allergiás, és akkor tudatosan fel lehet készülni a megelőzésre” – javasolta Páldy Anna.

A kiskorúaknak javasolt az immunterápia

A műsor végén a szakértő azt is elmondta, hogy a 4-5 éveseknél is egyre gyakrabban jelennek meg különféle allergiák. Páldy Anna szerint az iskoláskorúaknál a tüneti kezelés mellett immunterápiával meg lehet akadályozni akár azt is, hogy hosszú távon kialakuljon náluk az allergia.

Páldy Anna végül elmondta, hogy a nyár végén várható a parlagfű virágzása, ami a legtöbb magyar allergiás életét megnehezíti. Mint korábban megírtuk, idén körülbelül márciustól őszig tart majd az az időszak, amikor különféle allergiás tünetek jelentkezhetnek az erre érzékenyeknél. 

(Borítókép: Kerékpáros halad el virágzó japán díszcseresznyefák mellett a Vérmező kiépített kerékpárútján a főváros I. kerületében 2022. április 21-én. Fotó: Jászai Csaba / MTI)