PDSZ: Félrevezető, torz felmérést készít a KSH a tanársztrájkról

PAP 4999
2022.05.09. 11:42
Erős kritikával illeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által összeállított kérdőívet, melyet több intézménynek is elküldtek annak érdekében, hogy a sztrájkkal kapcsolatban felmérést készítsenek.

A PDSZ közleményében úgy fogalmaz, hogy „a realitásokat, de gyakran még a vonatkozó jogszabályokat is teljesen figyelmen kívül hagyva összeállított kérdéssor tökéletesen alkalmatlan arra, hogy bármilyen következtetést is le lehessen vonni az oktatásban történő sztrájkeseményekkel kapcsolatban”.

A szakszervezet szerint a sztrájkban részt vevő intézmények számát módszeresen megpróbálják lefaragni például azzal, hogy a kérdőívet csak azoknak az iskoláknak kell visszaküldenie, ahol tíz főnél többen vettek részt a munkabeszüntetésben.

Azaz a Központi Statisztikai Hivatal statisztikáiban nem fognak megjelenni azok a munkavállalók sem, ahol csak kilenc fő sztrájkolt egy adott napon.

A PDSZ kiemelte, hogy ez az előírás „kimondottan súlyosan érinti azokat a kisebb nevelőtestületeket, munkahelyeket, ahol a munkatársak száma amúgy is alacsony – és ilyenből igen sok található országszerte. Hozzátették: egyes óvodák teljes munkavállalói testülete alig több mint 10 fő. 

A KSH felmérése – akár szándékosan, akár egyszerű nemtörődömségből – aktívan rejti el a közvélemény elől a több tízezer sztrájkoló kolléga egy jelentős részét, és ez megengedhetetlen

– hangsúlyozta a PDSZ, megjegyezve, hogy a KSH-tól magyarázatot is kérnek a felmérés módszertani problémáira.

Mint ismert, a PDSZ a Pedagógusok Szakszervezetével közösen január 31-re figyelmeztető sztrájkot, március 16-tól pedig határozatlan ideig tartó munkabeszüntetést hirdetett. A sztrájkfolyamat a választások miatt félbeszakadt, ám amint megalakul az új kormány, folytatják a tárgyalásokat, és az ott elért vagy el nem ért eredmények fényében cselekednek. Mint arról korábban beszámoltunk, még az sem kizárt, hogy sztrájkkal zárul az idei tanév az iskolákban.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)