Ujhelyi István nemzeti színű fülbevalót küldött Novák Katalinnak a beiktatásra

2022.05.14. 09:40
Ujhelyi István fülbevalót küldött Novák Katalinnak. Az MSZP EP-képviselője a fülbevalóhoz egy levelet is mellékelt, melyben többek között arról ír, hogy kellő nyitottsággal viszonyul Novák Katalin hivatalba lépéséhez.

Ujhelyi István közleményben jelentette be, hogy nemzeti színű fülbevalót küldött Novák Katalinnak a szombati, köztársasági elnöki beiktatására. A politikus ezzel arra utalt, hogy Novák Katalin korábban „Fidesz” és „OV22” feliratú fülbevalót viselve jelent meg pártpolitikai eseményeken.

Az MSZP EP-képviselője fel kívánja hívni az államfő figyelmét, hogy

hivatalba lépését követően már nem egy politikai közösség, hanem a teljes magyar nemzet közjogi méltósága.

Ujhelyi István levelet is küldött Novák Katalinnak, melyben így fogalmaz:

Függetlenül attól, hogy az ön korábbi nyílt és vállalt pártpolitikai munkássága, illetve szerepvállalása, valamint az ön egypárti – büntetőeljárás alatt álló kormánypárti képviselők felvállalt és kért támogatásával történt – megválasztásának módja mindenképpen árnyékot vet a független, a nemzet egységét megtestesíteni hivatott állami hivatal elfoglalására, ezzel együtt a magyar emberek által megválasztott, ellenzéki európai parlamenti képviselőként is az eleve elutasító politikai magatartást elhagyva, kellő nyitottsággal viszonyulok az ön hivatalba lépéséhez.

A szociáldemokrata politikus abban bízik, az új köztársasági elnök már az első napokban bizonyítani fogja, hogy pártos elkötelezettségét levetve valóban a megbízatásához méltó, minden esetben a teljes nemzet érdekét szem előtt tartó államfője lesz Magyarországnak”. Sőt köztársasági elnökként „az elmúlt évtizedben a köztársaság értékeit kilúgozó, a jogállamiságot meggyengítő politikai szándékokkal szemben aktív védelmezője lesz a köztársaságnak”.

Novák Katalin ünnepélyes beiktatása ezekben a percekben is zajlik a budapesti Kálvin téri református templomban.

Ujhelyi István elindul az MSZP társelnöki pozíciójáért, a vele készült interjúnkat itt találja.