Fekete-Győr András: Nemmel szavazunk Orbán Viktor kormányára

DSC7445
2022.05.16. 10:57
A Momentum vezetése úgy döntött, hogy ma nem vonulnak ki a parlamentből, ott lesznek akkor, amikor Orbán Viktor miniszterelnökké választása lesz napirenden, a szavazatuk viszont egy egyértelmű nem lesz.

„A Momentum vezetése és frakciója egyetért abban, hogy képviselőinknek nemmel kell szavazniuk az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnökké választására, programjára, kormányára. Ott leszünk, és határozottan nemet mondunk mindarra, amivel szemben a Momentumot megalapítottuk” – közölte Facebook-oldalán Fekete-Győr András.

A Momentum frakcióvezetője kitért arra is, hogy ezúttal miért nem vonulnak ki a parlamentből úgy, ahogyan azt az alakuló ülésen tették.

Élénk és termékeny vita folyt a Momentumban arról, hogy mi dolgunk a parlamentben, átvehetjük-e a mandátumokat, és ha igen, mit kezdünk ezekkel. A kérdést közösen eldöntöttük: vállaljuk a parlamenti munkát, részt fogunk venni a vitákban, elmondani az ellenérveket, alternatívát kínálni, a jót támogatni, a rosszat ellenezni, leszavazni

– fejtette ki az ellenzéki politikus, hozzátéve, hogy nem ítéli el és nem minősíti azokat a képviselőket, akik távol maradnak ettől a szavazástól.

Nem gondolom, hogy ők gyávábbak vagy megalkuvóbbak lennének hozzánk képest, akik nemmel szavazunk. Joguk van önállóan dönteni

– szögezte le a párt listavezetője.

Mint ismert, hétfőn ötödik alkalommal választhatják meg a képviselők Orbán Viktort miniszterelnöknek. Erre várhatóan délután fél háromkor kerül sor a parlamentben, majd az eskütétel után beszédet mond a megválasztott miniszterelnök. A parlamenti eseményekről percről percre tudósításban számolunk be az Indexen.

(Borítókép: Fekete-Győr András 2021. október 11-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)