Illegális kutyaviadalok Nagykőrösön, 100 állatot foglaltak le

2022.05.20. 07:55
Száz harci kutya, 15 gyanúsított és több mint 150 bűncselekmény megállapítása lett annak a nyomozásnak az eredménye, amit most zártak le a nyomozók. Hamarosan megtörténik a vádemelés.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya tiltott állatviadal szervezésének gyanúja miatt még 2020 decemberében fogott el négy férfit egy nagykőrösi tanyához köthető kutyaviadalokkal kapcsolatban.

Azóta a nyomozók kiszélesítették az ügyet, és 15 gyanúsítottal szemben folytatták le a büntetőeljárást. Van köztük budapesti, nagykőrösi, dunaharaszti, domaházi, zsombói, erdőhorváti és albertirsai lakos is. A férfiak mellett két nőt és egy fiatalkorú fiút is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

A közlemény szerint a legtöbbjüknek tiltott állatviadal szervezése, valamint tiltott állatviadalokon indított ebek vonatkozásában elkövetett állatkínzás miatt kell felelnie, de volt köztük olyan is, akit ezeken felül meggyanúsítottak gerinces állat tiltott állatviadal céljából történő tenyésztéssel, lőfegyverrel visszaéléssel, állatoknak nem megfelelő tartásával kapcsolatban elkövetett állatkínzással, illetve kiskorú veszélyeztetésével.

Az ügyben összesen 159 bűncselekmény szerepel.

A társaság több tagjáról kiderült, hogy évek óta foglalkozik amerikai staffordshire terrier kutyafajtákkal. Kimondottan olyan céllal tenyésztették őket, hogy állatviadalokon indulhassanak. Az ebek összecsapásait egymás között leszervezve, az egyes kutyák győzelmére fogadva, közönség előtt bonyolították le. A fogadásokból befolyt összegeken túl anyagi hasznot húztak abból is, hogy a sok viadalt nyert, egyre agresszívebb ebeket egymással pároztatták, és a kölyköket az állatviadalokkal érintettek körén belül értékesítették.

A nyomozók összesen 100 kutyát foglaltak le. Ezek közül egyik sem volt idősebb 5 évesnél. Valószínűleg a korosabb, harcra alkalmatlan kutyákat vagy nem tartották meg, vagy a viadalok közepette elpusztulhattak. A lefoglalt állatok további sorsáról az érintett kormányhivatalok döntenek.

A nyomozók az ügyet felgöngyölítették, és beszereztek minden olyan iratot, eszközt, felvételt, mely alátámasztja a gyanúsítottak bűnösségét. Az ügyet a napokban lezárták, és a vaskos iratanyagot vádemelési javaslattal küldték meg a Pest Megyei Főügyészségnek.



  • Hírek
  • Lakáshitel