Két óra alatt két, vezetéstől eltiltott férfit fogtak el a soproni rendőrök

2022.05.26. 12:43
A soproni rendőrök két óra leforgása alatt fogtak el, majd indítottak büntetőeljárást két sofőr ellen, akik jogosulatlanul vezették autóikat.

Sopronban, a Heimler Károly utcában állítottak meg a járőrök egy autót, amelyet egy 37 éves helyi férfi vezetett. Az igazoltatáskor az egyenruhások megállapították, hogy a fiatalembert a Keszthelyi Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta, így őt elfogták, majd a Soproni Rendőrkapitányságra előállították − közölte honlapján a rendőrség

Ugyanezen a napon Sopronkövesden, a Kossuth Lajos utcában a rendőrök ellenőriztek egy osztrák rendszámú kocsit. Amikor a sofőrt igazoltatták, ő nem tudta átadni a jogosítványát az egyenruhásoknak, és kiderült, hogy a férfit a Bajai Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta. Az rendőrök az 54 éves szeremlei lakost elfogták, és szintén előállították a Soproni Rendőrkapitányságra.

A rendőrség mindkét járművezetővel szemben büntetőeljárást indított, őket a soproni nyomozók járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki.