Kirúgták Vágvölgyi B. Andrást a IX. kerületi lap éléről

DKOKO20100208041
2022.05.30. 18:17
A Magyar Narancs egykori főszerkesztője a 9 magazint országos politikai hírek baloldali narratívájával színesítette, de a lap elmúlt kétéves működése alapján tartalmi kifogást nem fogalmazott meg vele szemben senki. Távozásának más az oka.

„A IX. kerületi újság egy olyan laboratóriumhoz hasonlít, amelyben kipróbálható, milyen is lenne egy olyan ország, amelyet nem a Fidesz vezet.” – Ezt mondta a 9 magazin frissen kinevezett főszerkesztője, Vágvölgyi B. András 2020 nyarán egy sajtóbeszélgetésen.

Akkori mondatait új megvilágításba helyezi, hogy súlyos tényállítások nyomán Vágvölgyit a ferencvárosi önkormányzat kiadója május végén kirúgta a főszerkesztői állásából.

Először a kerület pályázat útján keresett főszerkesztőt, Vágvölgyit még 2020 nyarán egy független bizottság választotta meg a IX. kerület lapjának, a Ferencváros című újságnak az élére. Ezt követően jött létre az önkormányzat Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. nevű cége, a korábbi kerületi tévé vezetőjének, Hagymási Zoltánnak az irányításával. Bár Hagymási még Bácskai János idején lett vezető, személye az új polgármester számára is elfogadható volt.

Miután Baranyi Krisztina polgármester a kampányában azt hangoztatta, hogy – elődjével ellentétben – nem akarja ellenőrizni a helyi médiát, létrejött a 9 magazin című havilap, amely nem jogutóda a Ferencváros újságnak. Ezt követően Hagymási Zoltán ennek az új kiadványnak az élére nevezte ki Vágvölgyit.

Az eddig megjelent lapszámokkal kapcsolatban a kiadóhoz nem érkezett tartalmi kifogás egyik önkormányzati frakció részéről sem, a szerkesztőség teljesen autonóm módon működött.

Hagymási Zoltán május 27-i dátummal, azonnali hatállyal mégis felbontotta Vágvölgyi szerződését, amelyet az Indexnek az újságíró szerződésszegésével indokolt (a részleteket firtató kérdéseinket azonban elhárította).

A lapunk birtokába került dokumentum szerint a szerződésben az áll, hogy a munkavállaló a munkát a munkáltató székhelyén végzi, köteles az előírt helyen és időben munkavégzésre alkalmas állapotban megjelenni, munkaidejét pedig munkával tölteni. Ezt sérthette meg a főszerkesztő, amikor májusban 5 napig nem jelent meg, és szabadságot sem kért.

Kérdéseinkkel megkerestük az érintettet, de azt mondta, hogy csak szerdán válaszol a feltett kérdésekre, addig az üggyel kapcsolatban nem kíván senkinek sem nyilatkozni. A májusi lapszám egyébként ezekben a napokban jelenik meg, az újságot a jövőben a felelős szerkesztő, Nagy Ildikó Emese irányítja. 

A Ferencvárosi Önkormányzat legutóbbi képviselő-testületi ülésén a kerület médiacégének 2021. évi beszámolóját elfogadták, de a 2022-es üzleti tervét nem. Úgy tudjuk, ez utóbbi hátterében az állhat, hogy az újság elkészítésének korábbi költségeit a lapvezetés 15 százalékkal meg akarta növelni. Hogy Vágvölgyi B. András távozása és az üzleti terv elutasítása között van-e összefüggés, az egyelőre nem egyértelmű, de a képviselő-testület egyik tagja azt mondta: túl sokan voltak a szerkesztőség körül, és csak vitték a pénzt.

(Borítókép: Vágvölgyi B. András 2010. február 8-án. Fotó: Kollányi Péter / Index)



  • Hírek
  • Hírek