Így hálózta be Tóth Csaba Zugló városgazdálkodási cégét

2022.06.10. 13:46
Az önkormányzat városüzemeltetését végző cég átvilágítása eredményeként egyebek mellett százmilliókkal túlárazott szerződésre, céget behálózó ügyvédi irodákra és felelőtlen ingatlangazálkodásra derült fény. A Zuglói Zrt.-t Tóth Csaba bizalmi emberei irányították – írja a Szabad Európa.

Átláthatatlan viszonyok között működött, és folyamatosan áramlott ki a közpénz a Zuglói Városgazdálkodási Zrt.-től, amelyet Tóth Csaba egykori országgyűlési képviselő, az MSZP elnökségi tagja tartott informális ellenőrzése alatt. A szabadeuropa.hu birtokába került a cég átvilágítási jegyzőkönyve, mely annak ellenére, hogy a kért 2014-2021 közti időszak helyett csak a 2019-ről 2021-ig terjedő időszakot vizsgálta, meglehetősen beszédes megállapításokra jutott. A jelentés végkövetkeztetése szerint a Zuglói Zrt. „korlátozottan megfelelően működik”

Amint arról korábban beszámoltunk, 2022 májusában a XIV. kerületi önkormányzat a tapasztaltak fényében menesztette a Tóth Csabához köthető vezérigazgatót.

A lap most arról ír, hogy a Tóth Csaba bizalmi embereként számon tartott, 

Baracskai Gábor vezérigazgatói időszakában a városgazdálkodási cég költségvetése 2017 és 2021 között 2,6 milliárdról 4,6 milliárdra nőtt.

Baracskai egyébként Hajdu Flórián gazdálkodásért felelős alpolgármester sógora. A felügyelőbizottság elnöke Felkai Tamás volt MSZP-s önkormányzati képviselő, tagja Varga Csaba és Spiesz András, akik korábban Tóth Csaba országgyűlési asszisztensei voltak. Ennek azért van jelentősége, mert a tulajdonos önkormányzat csak a felügyelőbizottságon keresztül tudja részlegesen ellenőrizni a céget. Azért csak részlegesen, mert jogkörei nem voltak rögzítve, csak véleményezhet és ellenőrizhet, így viszont alig volt befolyása a milliárdos cég ügyeire. A jelentés leszögezi, hogy százmillió forintig a vezérigazgató dönthet a közbeszerzésekről miközben az ideális az lett volna, ha a Zuglói Zrt. vezetése szolgáltatások esetén  csak tízmilliós, beruházások estén pedig negyvenmilliós értékhatárig dönthetne önállóan a költésekről.

A jogi ügyek kezeléséről a jelentés azt írja: „Túlzónak találjuk a négyfős jogi csoportot és a hat ügyvédi irodával kötött állandó megbízást”. Hat megbízásból az egyik ügyvédi iroda Békefi Lászlóé, aki a kerületben Tóth Csaba bizalmasaként ismert. Békefi az egyik vezetője annak az alapítványnak, amely a Hadházy Ákos által bemutatott dokumentumok szerint valójában Tóth vagyonának elrejtését szolgálta. Emellett Békefi az önkormányzat átláthatósági biztosa is, de érdemi munkát –a momentumos alpolgármester szerint – nem nagyon végzett. A másik megbízás Varga Dóra ügyvédi irodájáé, aki egyszerre ad tanácsokat az önkormányzatnak és a Zuglói Városgazdálkodási Zrt.-nek is. „Fontos még megjegyeznünk, hogy annak ellenére hogy dr. Varga Dóra ügyvédi irodája 2014 óta állandó megbízási szerződéssel rendelkezik, az elmúlt három évben összesen 615 beszerzési eljárásból mindösszesen tizenöt volt közbeszerzési eljárás” – olvasható a jelentésben.

A dokumentumban kitérnek arra is, hogy a kerület ingatlangazdálkodása is kifogásolható.

A városgazdálkodási cég által ellenőrzött önkormányzati lakások elhanyagoltak, húsz százalékuk áll üresen, a nem lakáscélú ingatlanoknak pedig több mint a fele nincs kiadva. Ez pedig a kerületnek nemcsak jelentős bevételkiesést jelent, de pluszköltségeket is. Az átvilágítás arra az összeférhetetlenségekre is rámutatott, hogy mivel a Zuglói Zrt. kezeli a társasházi támogatási programot a kerületben, így előfordulhat, hogy a cég olyan háznak ad támogatást, amelyben maga is tulajdonos.

Akadt egy olyan-, a városgazdálkodási cég által 2021 elején kötött szerződés, amely a jelentés szerint négyszázmillió forinttal volt túlárazva. A partner a Parkfenntartó-Kertészeti és Szolgáltató Kft., DeerGarden Kertészeti és Szolgáltató Kft., Szurdokvölgy Kft. konzorciuma volt, melyekről ugyancsak a szabadeuropa.hu közölt tényfeltáró összeállítást.