Ceglédi tragédia: lehet, hogy nem működtek a jelzőlámpák

2022.06.17. 06:58
Egy 17 éves fiú életét vesztette, amikor a furgonja vonatnak csapódott. Egy szemtanú szerint szabad jelzést mutatott a fénysorompó.

A ceglédi vasútállomás közelében egy furgon hétfőn teljesen összeroncsolódott, miután vonattal ütközött, majd egy oszlopnak csapódott. A járműt egy 17 éves fiú vezette, aki a helyszínen életét vesztette. 

Biber Anett, a MÁV-csoport szóvivője a baleset után azt nyilatkozta az RTL Klub Híradójának, hogy a biztosítóberendezés jól működött, ami azt jelenti, hogy a fényjelző készülék piros, tiltó jelzést mutatott a közút felé és a mozdonyvezető is mindent az utasításoknak megfelelően tett.

Mocsai Gergely, az áldozat családjának ügyvédje máshogy nyilatkozott.

A vallomást még nem láttam, a rendőrség nem küldte meg részemre a balesetben keletkezett eddigi nyomozati iratokat, de én úgy tudom, hogy egy szemtanú volt, aki az elhunyt autóját követte, és ő látta azt a körülményt, hogy a balesetben a vasúti jelzőlámpa végig fehéren villogott, tehát szabad jelzést adott az autóknak. Még akkor is, amikor a vonat már sodorta el a néhai furgonját

– fogalmazott az ügyvéd.

A rendőrség jelenleg vizsgálja a körülményeket. A MÁV az RTL Híradó megkeresésére azt írta, hogy a fénysorompó jól működött, ez „a biztosítóberendezés számítógépének adataiból egyértelműen megállapítható”.