Diósjenőn eltűnt lányok: megvan, hogy ki lehet a gyilkos

2022.07.04. 05:46

Szombaton Diósjenő alpolgármestere, Glöckl Ferenc közölte, hogy egy 13 éve eltűnt lány maradványait találhatták meg a rendőrök egy családi házban. A két testvér, Horváth Alexandra és Horváth Krisztina Ildikó 2009. január 1-jén tűnt el.

Az RTL most riportot készített a helyszínen, amelyből kiderült, hogy a rendőrök a kert hátsó részében kezdtek el ásni azután, hogy egy építkezésen több emberi csontot, köztük egy koponyát is találtak. Az egyik szomszéd a csatornának azt mondta, hogy a lányok testvére találta meg az első csontot az udvaron.

Az ügyeletes orvos megállapította, hogy emberi csont

– mondta a szomszéd. 

Most egy DNS-teszt megállapította, hogy az egyik eltűnt lány lehet az áldozat, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg a rendőrök. A lány testvére pedig azt mondta, hogy a férfi, akit őrizetbe vettek,

a lányok nevelőapja, aki akkoriban a családdal élt.

A férfit pénteken, a testvére házánál fogták el. A gyanúsított egyik rokona azt mondta: az illető sosem volt agresszív, és semmilyen jelét nem látták annak, hogy ő bánthatta volna a lányokat. 

Az RTL a két lány édesanyját is kereste, de ő nem akart nyilatkozni. A riportban azt is közölték, hogy a rendőrök hétfő reggeltől munkagépekkel folytatják a kutatást a háznál. 

Szexuális zaklatás után történt gyilkosság? 

A Blikknek a két lány testvére, Attila részletesen is nyilatkozott. A bulvárlap szerint azt mondta: „Egyik napról a másikra, minden előjel nélkül tűntek el a nővéreim. A nevelőapánkkal sok konfliktusunk volt, gyakran veszekedtünk vele”.

12 éves voltam, de pontosan emlékszem, ahogy ez a férfi szexuálisan zaklatta a lányokat. Azért gyilkolhatott, mert magának akarta őket, és nem bírta elviselni, hogy más is közeledik feléjük

– mondta.

Hozzátette azt is, hogy a gyerekek eltűnése után a nevelőapa még évekig velük élt és úgy tett, mintha aggódna értük és keresné őket. „Már az elején gyanús volt, és sejtettem, hogy köze lehet az egészhez, de akkor még nagyon kicsi voltam. Azóta sem hagyott nyugodni, most végre kiderül az igazság és megbűnhődik érte” – fogalmazott.

A Blikk szerint a házkutatás alatt lefoglaltak adathordozókat is, és az azokon található fotókon a két eltűnt lány „félreérthetetlen helyzetben” szerepelt. A gyerekek összesen öten voltak testvérek, és apjuk halála után az édesanyjuk a férje unokatestvérével költözött össze.

A lap ezenkívül azt írta, hogy a rendőrök már ki is hallgatták a 47 éves gyanúsítottat, 

aki megbukott a poligráfos hazugságvizsgálaton.

Kikérdezték rajta kívül az édesanyát is, de az ő esetében a hazugságvizsgálat tisztázta, hogy nincs köze a  gyilkosságokhoz.

Teljesen megdöbbentem, le vagyok sokkolva. Reménykedtem benne mindvégig, hogy életben lehetnek. Azt gondoltam, talán külföldre vitték őket dolgozni, mert eleve is oda készültek

– mondta a Blikknek a lányok édesanyja.