Középiskolások őrzik a rendet a keszthelyi strandon
A zalai rendőrök az Országos Bűnmegelőzési Tanács támogatásával – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is nyári munkát szerveztek ötven fiatalnak. A középiskolásoknak az a feladatuk, hogy megelőzzék a bűncselekményeket, amelyek esetlegesen előfordulhatnak a keszthelyi strandon és a környékén lévő parkolókban.
A diákok délelőtt tíz és este hat óra között teljesítenek szolgálatot, melynek értelmében figyelniük kell a zseblopásokra, gépjárműből való eltulajdonításokra és egyéb bűncselekményekre. Sokan ugyanis a parton, füvön hagyják őrizetlenül a táskáikat, ám a járőröző fiatalok látványa megnyugtatja a nyaralókat. Mindenre felkészítették őket, hogy mire kell figyelniük.
A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy azon időszakban, amikor a gyerekek dolgoztak, főleg lent a strandon és a parkolóterületen, nem történt bűncselekmény. És ez is mutatja, hogy nagy visszatartó ereje van annak, hogy ha egy egyenruhához hasonlító formapólóban látnak el feladatot
– nyilatkozta Tóth László, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság alosztályvezetője az RTL Híradónak.
A fiatalok pólóján az áll három nyelven, hogy „Bűnmegelőzés”, és mindig párban járnak. Feladatuk közé tartozik az is, hogy tanácsokkal lássák el az ott nyaralókat, turistákat.