„200 százalék, hogy Jakab Péter saját pártot alapít”

DSZZS20211023028
2022.07.21. 12:29
„Körülbelül 200 százalék, hogy Jakab Péter saját pártot alapít” – ezt mondta a Népszavának egy jobbikos politikus.

Jakab Péter és a párt viszonya elmérgesedett azóta, hogy távoznia kellett a párt éléről. A konfliktus egy héttel ezelőtt még inkább kiéleződött azáltal, hogy a frakcióvezetői tisztségből leváltották a politikust

A politikus nem sokkal később A nép pártján névvel egy saját oldalt indított a Facebookon. Nemrég elemzőket kérdeztünk meg arról, hogy tényleg kiléphet-e Jakab a pártból, valamint hogy ennek milyen következményei lehetnek a Jobbikra nézve. 

Most ugyanezzel kapcsolatban érdeklődött a Népszava a Jobbiknál. A lapnak a párt egyik, anonimitást kérő politikusa azt mondta: 

Körülbelül 200 százalék, hogy Jakab Péter saját pártot alapít.

Hozzátette azt is, hogy a lépést nem feltétlenül a politikai racionalitás indokolja, hanem egyszerűen az, hogy Jakab Péterben személyes sértettség munkálkodik. 

Ennél óvatosabban fogalmazott Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik elnökhelyettese, aki azt mondta: erről Jakab Pétert kell megkérdezni. Hozzátette azt is, hogy „Jakab Péternek is alapszabályban rögzített joga, hogy kilépjen”, akárcsak a Jobbik többi tagjának. A Népszava kereste mindezzel kapcsolatban Jakab Pétert is, de a volt pártelnök nem reagált a megkeresésre. 

(Borítókép: Jakab Péter 2021. október 23-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)