Bozótvágóval rabolta ki áldozatát, bár ne tette volna

2022.07.23. 13:15
Május közepén egy 15 éves berekböszörményi fiú bozótvágóval indult el fosztogatni, de jelentősebb összeg nélkül kellett hazatérnie. A rendőrség néhány órán belül a nyomára akadt, és eljárást indítottak vele szemben.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. május 16-án 22 óra körül arról, hogy egy idős férfit kiraboltak a berekböszörményi otthonában. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, és meghallgatták a sértettet. Egy ismeretlen fiatalról számolt be, aki egy bozótvágóval a kezében pénzt követelt tőle. Mindössze 770 forint készpénzt adott át támadójának, aki ezt követően sietve távozott az ingatlanból.

A rendőrök részletes adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, aminek eredményeként pár órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A 15 éves helyi lakost otthonában érték utol, kihallgatást követően pedig őrizetbe vették.

A gyanúsított részletes beismerő vallomást tett, továbbá átadta a nyomozóknak a zsákmányolt 770 forintot, és megmutatta azt is, hova rejtette a támadásnál használt bozótvágót.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztesi Rendőrőrse rablás és magánlaksértés megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási lépéseket elvégezték, és a keletkezett iratokat továbbították az illetékes ügyészségnek – olvasható a police.hu-n kiadott közleményben.