Nem hordták a fogvatartottak a maszkot, ezért nyitott tenyérrel tarkón ütötte az őr az egyiket.
A berettyóújfalui kórház munkatársai jogutódlással kerültek át az egyetem szervezetébe.
Az érintett útszakaszon félpályás útlezárás van érvényben.
Ügyvédje úgy látja, állapota miatt meg fogják szakítani a büntetését.
Újabb hírek érkeztek a zenész egészségi állapotáról.
Pénzbírság lett a jutalma.
Ebből még fagyizni is nehéz lesz.
Egy kisbusz és egy kisteherautó ütközött.
A szeles időben gyorsan terjedt a tűz.
Mindkét helyen nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók.
Mindössze 770 forintot zsákmányolt.
Azzal fenyegette volt élettársát, hogy megöli.
A 42-es főút 36. kilométerénél.
Zaklatással gyanúsítják a férfit.
Az autós elismerte a felelősségét.
Az erről szóló javaslatot minden képviselő megszavazta.
Hódmezővásárhely is sikertelenül próbált földgázt vásárolni.
Lesodródott az útról, és árokba hajtott a jármű.
2021. szeptember 28., 14:49
Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
2021. augusztus 19., 21:27
Azóta feloldották az útzárat.
2021. augusztus 13., 07:42
A tüzet sikerült a lánglovagoknak megfékezniük.
Több házból evakuálni kellett az embereket.
Egy órán belül elfogták. Azt mondta, csak haza akart tekerni.
2020.09.07. 20:18 Módosítva: 2020-09-08 14:27:32
Helikopteres segítség nélkül szerinte nem fért volna bele egyetlen napba a Shell, a román miniszterek, az RMDSZ és a Mezei-Vill.
Az autó sofőrje a helyszínen meghalt a 42-es főúton történt balesetben.
A 194 ágyas egészségügyi intézmény kétszáz új munkahelyet teremt a városban.
2019. november 15., 16:56
A brit újságírók rácsodálkoztak arra, hogy a magyar munkások nehezen jönnek ki a bérükből.
2019. augusztus 27., 07:24
Zákány Zsolt a városba tervezett börtönkórház egyik leghangosabb kritikusaként szembement a fideszes városvezetéssel.
2019. augusztus 7., 11:47
Vasbetondarabot, köveket rakott a sínre egy hídon.
2019. augusztus 5., 11:45
Beismerte az állatkínzást a berettyóújfalui nő.
Jól működő fény- és félsorompós vasúti átjárónál.
A berettyóújfalui lányok egy debreceni szállodában aludtak, majd őrült költekezésbe kezdtek.
A berettyóújfalui férfi mindenüket alkoholra költötte.
2018. augusztus 21., 10:21
Ennek ellenére nem zárták le, egy sávon járható. A Magyar Közút szerint nincs semmi baj.
2018. augusztus 3., 14:15
Több mint 60 milliárd forintot ad az EU, hogy összekössék a várost az M4-es autópályával.
Két motoros és egy autós halt meg néhány óra alatt.
De túl kevesen mentek el szavazni Berettyóújfaluban. Egyébként közel kétszer annyian szavaztak a megépítés ellen.
Hajnalban ki is kellett üríteni két társasházat.
2017. augusztus 16., 20:54
A helyszínen életét vesztette a sofőr a berettyóújfalui balesetben.
Kardos László berettyóújfalui otthonából munkába indult, oda viszont már nem érkezett meg.
2016. szeptember 15., 14:21
Egy uniós pénzek behúzásában jeleskedő cég építette, közel egy éve átadták, de használhatatlan.
A Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakaszt két ütemben építik meg. 2018 végére fejezik be.
Két autóval ütközött a berettyóújfalui férfi.
Négy utasból három azonnal meghalt, egyet kórházban ápolnak.
2015.06.13. 14:15 Módosítva: 2020-06-13 13:38:06
A Máltai SE roma focicsapatokat szervez az ország több településén. A telepekről érkező gyerekek nemcsak focizni tanulnak, hanem rendszert, célokat is kap az életük.
A berettyóújfalui kórház dolgozói ezután a földre ejettek egy holttestet.
2014.12.02. 10:30 Módosítva: 2016-06-24 17:21:37
A Berettyóújfalu futsalosai először jutottak az Európa Kupa elit körébe, nem nyertek, de így is egy álom teljesült.
2014. november 22., 16:01
2014. november 20., 21:13
A Barcelona elleni vereség után ismét kikaptak, így lemaradnak a nemzetközi kupa négyes döntőjéről.
2014. november 20., 09:17
2014. augusztus 11., 18:42
Már vagy harminc tűzoltó vonult ki az oltáshoz.
Felingerelte őket a miniszter válasza, aki szerint a legelőik elvesztése "vihar egy pohár vízben".
Berettyóújfali belterületén lesodródott egy kamion az útról. Még nem tudni, mi történt.
Frontálisan karambolozott két jármű.
Berettyóújfalun nincs MSZP, Fidesz, csak a Jobbik, Rádfalván az eddigi polgármester férje futott be.
2012. november 22., 20:11
A berettyóújfalui pedagógus elkábította férjét, késsel többször megszúrta, majd felgyújtotta.
Miután bejutottak a komádi házba, követelték az ott lakóktól, hogy engedjék ki őket.