Kirúgták a verekedő fóti orvost, úgy érzi, a cégnek nem tetszett, hogy megvédte magát
A fóti orvosra idén januárban támadt rá egy házaspár a rendelőben. A pár azt sérelmezte, hogy az orvos közölte, az, hogy beállítsa a feleség vérnyomását, többalkalmas eljárás, és ügyeleti időben nem végrehajtható. A házaspár később újra meglátogatta az orvost személyesen, amikor a nő sértegetni kezdte, és nekitámadt. Lestár Ferenc ellökte a támadóját, mire a férj esett neki, amiből verekedés lett. A rendőröket egy beteg hívta ki. Ugyan eljárás nem indult, a férfit mégis menesztették munkahelyéről.
Úgy érzem, a cég rossz néven vette, hogy megvédtem magamat, mégsem azonnal rúgtak ki, mert a lepapírozás több hónapot vett igénybe. Végül pont arra hivatkozva bontottak velem szerződést, hogy nincs elég kreditem, pedig más orvosokat ilyenkor előre felszólítják, hogy a hiányzó kreditpontokat záros határidőn belül szerezzék meg
– mondta Lestár Ferenc a Borsnak, akit a váci ÁNTSZ el is tiltott a praktizálástól. A szabályok szerint ugyanis egy orvosnak ötévente 250 kreditpontot össze kell gyűjtenie, ebből 100 azáltal jár, hogy valaki folyamatosan dolgozik. A többit tanfolyamokon lehet megszerezni.
Lestár Ferenc arról is beszámolt, hogy egy napon a cég egyik középvezetője felhívta, és közölte vele, hogy reggel nyolcig össze kell pakolja a személyes holmiját. Később ugyan felajánlottak neki egy másik munkát is, amiatt azonban teljesen szervezhetetlenné vált a magánélete, így azt is otthagyta, jelenleg is munkát keres.