424-esek húzzák a szerelvényeket a Balatonnál

D MTZ20200912014
2022.08.10. 16:55
A retró hétvége alatt Nohabok, 424-esek szállítják az utasokat.

Cseh Tamás örökbecsű slágere szerint:

Száll a 424-es, mert az én apám fűti…

Bizony, a legendás 424-esek, Nohabok és más régi mozdonyok húzzák majd a Balatonnál a szerelvényeket a MÁV retró hétvégéjén augusztus 13-án és 14-én – írja az MTI.

Ez már a harmadik

Az idei harmadik retró hétvégén a nagy népszerűségnek örvendő 424-es gőzmozdony is elindul, és egyszerre négy Nohab húzza a vonatokat Budapest és Tapolca, valamint Keszthely és Szombathely között – adta hírül a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.  

Újdonság lesz, hogy pár Kék Hullám InterCityt is Nohab továbbít a teljes távon a főváros és Tapolca között, szombat reggel a Balaton felé, vasárnap este pedig Budapest irányába.

Budapest és Balatonfüred között az eredeti színére visszafestett V63 004-es Gigant mozdony vontatja a vonatot a villamosított szakaszon vasárnap, míg szombaton Balatonfüredről viszi az utasokat a fővárosba. A vonat kizárólag régi arculatos személykocsikkal, köztük egy komfortkocsival és CAF étkezőkocsival közlekedik, az Utasellátó retró kínálattal várja a közönséget.

A Szergejek is előkerülnek

A hétvégén találkozni lehet Szergejekkel, Púpossal és ABbmottal, illetve a legendás 424 247-es gőzmozdony is menetrend szerinti vonat élén lát el szolgálatot: a szolnoki Tekergő expresszt húzza Balatonfüredtől a vékony csíkos gyorsvonati kocsikból álló szerelvénnyel. Az expresszvonatot szombaton Szolnok és Balatonfüred között a vasárnapi visszaúton a V43 1001-es eredeti színű Szili villanymozdony vontatja.

A Balaton északi partján dübörögnek a Szergejek is: a díszes M62 127 és M62 265 pályaszámú gép is a dízelrajongók szívét dobogtatja majd meg, de a Csörgőket kedvelők is találnak számukra kedvező járatot.

A Keszthely–Tapolca–Szombathely útvonalon is közlekednek retró vonatok, jelentős szerepet kap a 26-os számú vasútvonal is. A Tapolca és Keszthely között közlekedő személyvonatokon jár majd a MÁV Rail Tours M61 019 pályaszámú narancsszínű Nohab mozdonya egy gyorsvonati szerelvénnyel. Újdonságként feltűnik a személyforgalomban a Komplex Rail tehervonatokról ismert zöld Nohab is retró olajzöld kocsikkal.

Samu a déli partot szeli

A BVmot, becenevén Samu motorvonat a Balaton déli partján közlekedik retró Zala InterCity vonatként Keszthelyre, megidézve az 1990-es éveket. Az IC-vonat szombat reggel 6 órakor indul a Déli-pályaudvarról, megáll Kelenföldön, Siófokon és Fonyódon. Keszthelyen át lehet szállni a Tapolca felé közlekedő nohabos retró olajzöld szerelvénnyel közlekedő személyvonatra.

A hétvége zárásaként Keszthelyről a Déli pályaudvarra közlekedik a Zala InterCity Samu motorvonattal, amely Keszthelyről 18 óra 18 perckor indul. A vonatban 1. és 2. osztályú kocsik közlekednek, az utazáshoz a menetjegyen felül 125 forintos helyjegyet kell váltani.

(Borítókép: Nosztalgiavonatot vontat egy felújított 424 009-es gőzmozdony Pilisvörösváron 2020. szeptember 12-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)