A Jobbik elnöke Jakab Péternek: Szélsőbalos proletár eszméket üvöltöző politikus lett belőled
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Jakab Pétert az áprilisi választások után még 70 százalék feletti szavazataránnyal választották újra a párt elnökévé, nagyjából pontosan egy hónappal később viszont már azt jelentette be, hogy lemond az elnöki tisztségről, mert az elnökség kivette a kezéből a Jobbik irányítását.
Az új elnök, Gyöngyösi Márton megválasztása után Jakab Pétert leváltották a frakció éléről, aki azóta saját arculattal, a Jobbik logója nélkül, a nép pártján szlogennel kampányol, miközben A Nép Pártján nevű Facebook-oldalon és közleményekben támadják a Jobbikot.
„Nem is olyan régen volt a Jobbiknak egy lendületes, szókimondó politikusa a miskolci városházán, aki rövid idő alatt szinte fogalommá vált városában. Nem csoda, hogy ezt a tehetséges politikust, akit Jakab Péternek hívtak, a Jobbik megtette szóvivőjének” – kezdte nyílt levelét Gyöngyösi Márton, aki úgy látja, hogy Jakab Péter szóvivőként, majd országgyűlési képviselőként olyan teljesítményt nyújtott, „ami mindannyiunkat magával ragadott”.
A Jobbik elnöke szerint nem túlzás azt mondani, hogy a 2018-as vereség után Jakab Péter volt az, „akit látva sokan éreztük úgy, hogy megtaláltuk azt a politikust, aki végre győzelemre vezetheti közösségünket”.
Gyöngyösi Márton az akkori Jakab Pétert intelligens, felkészült politikusnak tartotta, aki értett a mindennapok nyelvén, de nem futott el a komoly szakmai kérdések elől sem, ezért választották a Jobbik elnökévé.
Elnökséged első pár hónapja alatt a Jobbik újra erőre kapott, Orbán Viktor pedig egy igazi kihívóval kellett hogy szembenézzen. Sok ellenzéki politikus között te voltál az, aki valóban úgy tudtál beszélni és úgy tudtál érvelni, hogy abba Orbán beleremegett. Ám menet közben megváltoztál. Egyre kevésbé voltál már olyan, amilyennek megismertünk: már nem voltál kíváncsi a jobbikosok véleményére, már nem örültél a társaságuknak
– folytatta Gyöngyösi Márton, megjegyezve azt is, hogy a párt egyetlen elnökének sem adatott meg, ami Jakab Péternek: a kongresszus kizárólag az általa megnevezett bizalmi embereket választotta az elnökségbe, „de te pár hónap leforgása alatt mindegyikőjüktől elhidegültél, és egyetlen tanácsadód által megalkotott buborékodba zárkóztál, amelyben a népszerűséget Facebook-lájkokban mérik. A szakmai kérdések elől menekülni kezdtél, és csak azokra hallgattál, akik azt mondták, hogy mindent jól csinálsz.”
A Jobbik népszerűsége újra csökkenni kezdett, az előválasztási fiaskó után pedig a 2022-es választás volt a „mélyütés”, a Jobbik egyetlen egyéni országgyűlési képviselői mandátumot sem nyert. Gyöngyösi Márton úgy összegzett, hogy itt tartanak most, innen kell újraszervezni a politikai közösséget, de Jakab Péter ebben a helyzetben még mindig nem akarta észrevenni, hogy merre tart, a jó szándékú kritikát sem akarta meghallgatni, nem ment el az Országos Választmányra, helyette egy Facebook-posztban lemondott, és egyetlen tanácsadójára hallgatott.
Engedd meg, hogy elmondjam, hogy milyenné váltál azóta: egy görcsbe rándult arccal, szélsőbalos proletár eszméket vadul üvöltöző politikus lett belőled, akiből a közélet mémeket gyárt. Nem vagy te már veszély Orbán Viktorra, legfeljebb tanácsadód, és a felbőszült híveid veszélyesek a jó ízlésre, amikor a Jobbik aktivistáit zaklatják alpári módszerekkel.
– fogalmazott a Jobbik elnöke, aki ezután kitért arra a miskolci esetre, amikor Molnár Enikő a Jobbik elnökhelyettesét, Potocskáné Kőrösi Anitát kérdezte telefonnal a kezében.
Gyöngyösi Márton ezzel kapcsolatban feltette a kérdést: „Péter, mégis mit éreztél, amikor azt láttad, hogy miközben a Jobbik tagjai éppen a saját szülővárosod lakóinak próbálnak segíteni a nehéz helyzetben, a te képedet magukon viselő emberek hordaként rohanják le őket? Szerinted ez rendben van? Szerinted rendben van az, hogy valaki a te támogatóid közül azon méltatlankodjon, hogy miért a katás vállalkozóknak segítenek, miért nem inkább a »kisembernek«?”
Az EP-képviselő úgy gondolja, az a stílus és hang, amit Miskolcon hallottak, „a legsötétebb bolsevik, kommunista tempó, amikor egyesek politikai haszonszerzés céljából egy nemzet fiait egymásra uszítják. Egyébként ezt csinálja Orbán Viktor, akitől te állítólag megszabadítani szeretnéd Magyarországot.”
Ha menni akar, lépjen ki
Gyöngyösi Márton azt nem állítja, hogy Jakab Péter bolsevik lenne, de leszögezte: nem szabad minden módszert bevetni a politikában, mert akkor teljesen elveszítik benne az iránytűt, az értékeiket.
A jó modor nem pénz kérdése, a magyar nép meg nem egy önkívületben hőbörgő horda, amelynek tagjait önös érdekeiken kívül semmi nem érdekli. Te viszont most őket képviseled, miközben nem képviseled sem a tanárokat, sem a fiatalokat, sem az értelmiséget, sem a vállalkozókat, sem a becsületesen megélni próbáló tömegeket.
A Jobbik vezetője úgy véli, Jakab Péter ezzel két okból is tévúton jár: politikailag azért, mert ezek az emberek ma Jakab Pétertől várnak csodát, ám holnap majd mástól. Erkölcsileg azért, mert „az ilyen alakokkal te soha nem fogsz egy jobb Magyarországot építeni. Nekik ugyanis nem az kell, hanem az üvöltözés. Ha rajtuk múlik, majd elmegy innen még a maradék értelmiség is, aztán nézhetitek egymást, hogy kit egyetek meg először. Szerintem jobb lenne még most visszafordulnod erről az útról.”
Gyöngyösi Márton hangsúlyozta, hogy a Jobbiknak ma „elkötelezett, az európai politikát és politikusokat személyesen ismerő, a konzervatív kultúrkörrel jó kapcsolatot ápoló, Magyarország gazdasági felemelkedésének útját ismerő, a demokratikus jobboldali politika megerősítésében maximálisan elkötelezett vezetése van”.
Gyöngyösi Márton szívesen dolgozna együtt azzal a Jakab Péterrel, akit korábban megismert, mert „annak a Jakab Péternek van helye, és lenne feladata is a Jobbikban”.
Ám a döntés a tiéd (legalábbis remélem, hogy ezt a döntést kivételesen most személyesen te hozod majd meg, nem pedig más, helyetted…). Ha neked az a tanácsadó kell, aki mellett elvesztetted a családodat, elvesztetted az előválasztást, elvesztetted az országgyűlési választást, elvesztetted az elnökségedet, elvesztetted a frakcióvezetőségedet, elvesztetted minden tekintélyedet és elvesztetted a hiteledet, nem foglak visszatartani sem
– üzente a Jobbik elnöke, hozzátéve: „Ám akkor legalább tedd mindezt egyenesen. Ne pletykákból halljam, hogy augusztus 20-án pártot készülsz alapítani, miközben még a Jobbik tagja vagy.”
A politikus végül arra kérte Jakab Pétert, ha menni akar, akkor adja vissza a mandátumát, lépjen ki a pártból, „aztán te balra, mi jobbra”. Gyöngyösi Mártonnal, a Jobbik elnökével készült interjúnkat itt találja.
(Borítókép: Jakab Péter és Gyöngyösi Márton 2020-ban. Fotó: Soós Lajos / MTI)