Csizmadia Ervin: Nem jó, hogy idegen hatalomként jelenik meg az unió a Fidesz szemében

2022.08.20. 07:24
Az ellenzéken belül megfigyelt folyamatokról, valamint a Fidesz politikájának változásáról is beszélt nemrég egy rádióinterjúban Csizmadia Ervin politológus.

Egy dominanciaharc figyelhető meg az ellenzéki térfélen a Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum között az országgyűlési választások óta – fogalmazott Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

A politológus szerint a választások óta a magyar belpolitikában annyi biztosan történt, hogy a hat ellenzéki párt a választási kampányhoz képest nem tekinthető egy tömbnek.

A tömbön kívül ugyanis megjelent a Mi Hazánk Mozgalom, míg az összefogás részeként politizáló Jobbik belső oszlásnak indult, ahogy a többi résztvevő háza táján is történtek változások.

Csizmadia Ervin ezzel kapcsolatban megjegyezte: a DK láthatóan arra törekszik az utóbbi hetekben, hogy betöltse az ellenzék vezető szerepét.

Persze a közvélemény korábban is azt gondolta, hogy Gyurcsány Ferenc a meghatározó, de ennek most látványosabbak a jelei

– fogalmazott a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója, aki szerint az ellenzéken belül egy újfajta dominanciaharc kialakulása figyelhető meg.

Mindez álláspontja szerint azért is lényeges, mert így a nagyobb politikai küzdelmek jelenleg nem az ellenzék és a kormány között zajlanak.

A műsorban a Fideszben megtörtént, hosszú távú változások is szóba kerültek. Csizmadia Ervin ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a kormánypárt eddigi utolsó, 2009-ben írott programja „megkérdőjelezhetetlenül atlantista” volt, a mostani retorikától eltérő hangsúlyokkal.

Ugyanakkor azt a szándékot is tartalmazta, hogy formálni kívánja az európai intézményeket.

Ez a perspektíva azóta alapvetően megváltozott, amit Csizmadia Ervin nem feltétlen tart szerencsésnek, ám mindez vélhetően összefüggésben van azzal, hogy a Fidesz közben néppárttá vált.

Csizmadia Ervin úgy látja: nem vitás, hogy a Fidesz EU-hoz való hozzáállása és aközött, hogy hazánk is sorban áll az uniós pénztárnál, igyekezve – a források érdekében – minél több direktívát teljesíteni, ellentmondásos.

Szerinte a nagyobbik kormánypárt legnagyobb problémáját az okozza, hogy úgy akarja Európát befolyásolni, mintha nem is lenne része ennek a szövetségi rendszernek. Csizmadia Ervin azt sem tartja helyesnek, hogy sokszor „idegen hatalomként” jelenik meg a mai Európai Unió a Fidesz vezetőinek szemében.

A Fidesz nyilván része ennek a szövetségi rendszernek, amit úgy is formálhatna, hogy kevésbé harcias álláspontot tanúsít vele szemben – tette hozzá a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten

A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten

Ismert előadók vitatják meg a demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenzióit.

február 24., 16:01

  • Belföld
Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma

Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma

A belépőjegyeken túl a korcsolyakölcsönző is csúcsot döntött.

február 24., 16:21

  • Belföld
Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert

Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert

Az is kiderült, a nő a Patent egyesületet nem családon belüli erőszak miatt kereste meg.

február 24., 15:24

  • Címlapon
Autó hajtott a tömegbe Mannheimban, legalább két ember meghalt

Autó hajtott a tömegbe Mannheimban, legalább két ember meghalt

A két halott mellett huszonöt sérültről számoltak be.

2 órája

  • Címlapon
Dráma Zágrábban, összeomlott egy épülő uszoda egy része

Dráma Zágrábban, összeomlott egy épülő uszoda egy része

Legalább hárman megsérültek.

36 perce

  • Belföld
Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen

Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen

Gulyás Gergely szerint nem listázzák a tüntetésen részt vevőket.

február 24., 16:02

  • Belföld
Reagált a főváros a „lex Számlapénzekre”

Reagált a főváros a „lex Számlapénzekre”

Budapest egyik napról a másikra él, nincs olyan pénze, amit elvonhatnának.

1 órája

  • Belföld
Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl

Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl

Az üzlet munkavállalója hétfő reggel lett rosszul, nem sokkal később pedig meghalt.

február 24., 14:53

  • Címlapon
Telefonon tárgyalt Orbán Viktor és Donald Trump

Telefonon tárgyalt Orbán Viktor és Donald Trump

A miniszterelnök és az amerikai elnök régóta jó viszonyt ápol egymással.

4 órája

  • Belföld
Harminc év után szabadulhat az albertirsai családirtó

Harminc év után szabadulhat az albertirsai családirtó

Hiába volt távolságtartási végzés, N. Arnold vascsővel verte agyon a feleségét.

február 24., 16:44

  • Címlapon
A Fidesz-alapító rutinos külpolitikus is megszólalt Trump és Zelenszkij botrányba fulladt találkozójáról

A Fidesz-alapító rutinos külpolitikus is megszólalt Trump és Zelenszkij botrányba fulladt találkozójáról

Az Országgyűlést sem kerülte el az amerikai és az ukrán elnök vitájának ügye.

3 órája

  • Belföld
Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét

Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét

Pártokon és nemzeteken átívelő összefogás van születőben.

február 24., 16:58

  • Belföld
Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz

Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz

Jelentős személyi döntések is várhatók.

február 24., 06:53

  • Belföld
A Ripost belső fotókon mutatja be Ruszin-Szendi Romulusz 928 milliós luxusvilláját

A Ripost belső fotókon mutatja be Ruszin-Szendi Romulusz 928 milliós luxusvilláját

Fényjátékkal ellátott hálószobát is találtak.

február 24., 14:33

  • Belföld
Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc

Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc

A pártelnök azt is elárulta, hogy miért kellett kórházba vonulnia.

február 24., 16:34

  • Címlapon
Ferenc pápa hamarosan lemondhat?

Ferenc pápa hamarosan lemondhat?

Egyre több spekuláció lát napvilágot, a lemondásról már megszólalt az egyházfő önéletrajzírója is.

2 órája

  • Címlapon
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

1 órája

  • Címlapon
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor

Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor

Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.

59 perce

  • Belföld
Egy átlagos nyugdíjasnak 2000 forintnál nem jelentene többet az áfa-visszatérítés

Egy átlagos nyugdíjasnak 2000 forintnál nem jelentene többet az áfa-visszatérítés

A nyugdíjasoknak hatékonyabban is lehetne segíteni, véli egy szakmai szervezet.

február 24., 08:04

  • Belföld
Magyar Péter: Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romuluszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

Magyar Péter: Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romuluszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megerősítette a hírt.

február 24., 09:27

  • Belföld
Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”

Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”

Magyar Bírói Egyesület: A véleménynyilvánítás joga és a gyülekezési jog alkotmányos alapjog.

február 24., 12:13

  • Belföld
Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére

Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére

Éhgyomorra lépett pódiumra a miniszterelnök a Várkert Bazárban.

február 24., 07:32

  • Belföld
Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény

Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény

Ez több mint kétmillió embert érint.

február 24., 09:51

  • Belföld
Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt

Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt

Százmillió forintnál is nagyobb értékű marihuánát foglaltak le.

február 24., 14:38

  • Címlapon
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk

A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk

Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.

5 órája

  • Belföld
Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy csömöri férfi

Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy csömöri férfi

Mindent megígért, de semmit sem adott.

február 24., 10:17

  • Belföld
Lakástűz volt egy tízemeletes panellakásban Újpalotán egy ember meghalt

Lakástűz volt egy tízemeletes panellakásban Újpalotán egy ember meghalt

Vasárnap este csaptak fel a lángok.

február 24., 09:57