Spórolnak a családok: tarolnak az olcsó, gagyi tanszerek
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Már jó ideje elmarad a nagy iskolakezdési dömping
Bár sokan már augusztus első felében elintézték, a családok többsége jellemzően csak augusztus 20. után veszi meg az iskolakezdéshez szükség termékeket, és bizony minden évben megvan az a réteg, aki a bevásárlást az utolsó napokra hagyja, így a boltok még a hétvégén, illetve a jövő hét elején is megnövekedett forgalomra számítanak.
Persze nem mindenki ilyen optimista, a kisebb papír-írószer üzletek évről évre arra panaszkodnak, hogy a forgalom már nem a régi, a vásárlók egy jelentős része ugyanis átterelődött a hipermarketekbe.
Én már régóta itt dolgozom, még emlékszem azokra az időkre, amikor augusztus-szeptember környékén gyakorlatilag megmozdulni sem lehetett az üzletben. Ez ma már nincs, a nagy iskolakezdési dömping már jó ideje elmarad, az elmúlt öt-hat évben különösen nagy a visszaesés a korábbiakhoz képest
– mondta az Indexnek az egyik budapesti szaküzlet vezetője, megjegyezve, hogy természetesen szeptember közeledtével valamelyest náluk is növekszik a forgalom, de egyáltalán nem kirívó az év többi időszakához képest.
Hangsúlyozta, hogy a kisebb üzletek már régóta nem az iskolakezdésből élnek, bevételeik legnagyobb része azoktól a kis- és középvállalkozóktól származik, akik még mindig nagy mennyiségben vásárolnak irodaszert.
A multik által kínált árakkal nem tudunk versenyezni, ebből kifolyólag az iskolakezdés nekünk már nem olyan nagy szám. A hipermarketek azt az árpolitikát folytatják, hogy négy héttel az iskolakezdés előtt a legnépszerűbb termékeket leakciózzák, és ezt meg is tehetik, úgy vannak vele ugyanis, hogy ha a megkapó árakkal becsalogatják a vevőket az áruházba, a legtöbben úgysem csak iskolaszert vásárolnak, hanem ha már ott vannak, egyúttal elköltenek egy rakás pénzt más higiéniai, élelmiszeripari termékekre
– mutatott rá az írószerszaküzlet tulajdonosa, aki további kihívásnak nevezte, hogy a beszerzési árak hétről hétre drágulnak.
Mint mondta, ha egy termék elfogy, és újra be kell szereznie, már a következő héten nem annyiba kerül. Van olyan füzet, amelyet egy héttel ezelőtt még ötszáz forinttal olcsóbban tudott árulni, de időközben olyannyira felment a termék nagykereskedelmi ára, hogy ha nem lépi meg az emelést, gyakorlatilag nem keres rajta semmit. Hozzátette, hogy egyes termékeket már így is kénytelen volt kivezetni, mert úgy érezte, azok már elértek egy olyan lélektani határt, amire nem vagy csak nagyon nehezen lehetne vevőt találni.
A minőségi termékek ára az egekben van
A boltban körülnézve egyes árcímkéken így is megakad a szemünk, első ránézésre is látszik, hogy a minőségi termékek ára valóban az egekben van. Találtunk olyan Rotringot, amelynek darabja 1980 forintba kerül, de a dizájnosabb füzetek árát is rendesen megkérik, a sima A4-es nyolcszáz forint körül mozog, míg a mintás spirálfüzet ára 1480 forint.
Ha megelégszünk az egyszerűbb, hagyományos füzetekkel, akkor az A4-es változatért 250, a spirálosért 490 forintot kérnek. Csak hogy érzékeljük a különbséget: a hipermarketekben tíz (!) darab sima A4-es kerül 300-450 forintba.
Lapunk ellátogatott egy diszkontáruházba is, ahol lényegesen többen voltak, mint az írószerszaküzletben – utóbbi helyen közel harminc percet töltöttünk, ez idő alatt mindössze egyvalaki tért be, ő is csak nyomtatni szeretett volna.
A diszkontáruházban egy párt szólítunk meg, Virág elsőéves egyetemista, Dániel pedig végzős gimnazista lesz szeptembertől, mindketten az iskolakezdéshez vásárolnak. Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedettek az árakkal és a minőséggel, a fiatal lány a következőt feleli:
„Ahhoz képest, hogy ez csak egy diszkont, elég drágák a termékek, pedig ez az üzlet nem a minőségről híres” – mondta a fiatal lány, hozzátéve, hogy elsősorban a kinézet alapján választ, a sima kék csíkos füzetet sosem kedvelte, még ha régen vett is olyat, mindig bevonta valamivel, úgy ugyanis olcsóbban jött ki.
„Szerintem a felsősöknek, gimnazistáknak már mindegy, hol vásárolnak, a füzeteket gyakorlatilag bárhol be lehet szerezni” – vette át a szót Dániel.
„Az alsósoknak már egy fokkal bonyolultabb, ott jobban meg van szabva, milyen eszközöket kell bevinni az intézménybe, itt pedig nincs akkora választék, hogy mindent be lehessen szerezni” – mondta a 18 éves fiatal. Hozzátette: „Nekem is van két alsós testvérem, egyik elsőbe, másik harmadik osztályba megy, így, ahogy a korábbi években, úgy most is van kiadásunk bőven, de idén különösen drága minden.”
Összehasonlításképp az árakat a diszkontáruházban is szemügyre vettük. A termékeket a hipermarketnél drágábban, a szaküzletnél olcsóbban lehet beszerezni, a minőség viszont lényegesen rosszabb, és a választék is szűkös, spirálfüzetet például egyáltalán nem találtunk.
A sima kék A4-es füzet harminc forinttal, míg a mintás, dizájnosabb változat háromszáz forinttal volt olcsóbb, mint a szaküzletben.
A legnagyobb különbséget a rotringoknál tapasztaltuk, az íróeszközt a diszkontban 199 forinttért árulták, míg a szaküzletben 1980 forint volt, de ahogy az olcsóbb terméket kivettük a tartóból, szét is esett.
A szaküzletben dolgozó hölgy egyébként azt is említette: nemegyszer előfordul, hogy valaki bevásárol olcsóbb termékeket, majd miután az első használatnál tönkremegy – kiderül például, hogy a százforintos toll nem fog, vagy a silány minőségű ceruza hegye folyton kitörik –, kezdheti a bevásárlást elölről.
Minimum tizenötezer, de határ a csillagos ég
„Az eddigi tapasztalatok alapján idén értékben nagyobb, mennyiségben pedig a tavalyihoz hasonló a forgalom, igaz, 2021-ben a digitális oktatás lehetséges bevezetése miatt a szülők egy része még visszafogottabb volt” – erről már Orgován Katalin, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke beszélt az Indexnek.
A Pátria Nyomda vezérigazgatója szerint nagyon nehéz megmondani, hogy mennyibe kerül egy iskolakezdési bevásárlás, az egyes termékek között ugyanis hatalmas különbségek vannak.
Úgy véli, bármilyen olcsó termékeket is vásárolunk, gyermekeként tizenötezer forint alatt nem lehet megúszni, de ha a jobb minőséget választjuk, akkor harminc-negyven-, de akár ötvenezer forintot is fizethetünk a kasszánál.
Ebben ráadásul még nincsenek benne az olyan nagyobb tételek, mint az iskolatáska vagy a tornazsák, amiből nem kell minden évben újat vásárolni. Ha azokat is belevesszük, akkor határ a csillagos ég; egy márkás hátizsák ugyanis akár negyvenezer forint is lehet.
Orgován Katalin úgy véli, ilyen árak mellett nem csoda, hogy egyre több család keresi az olcsóbb, gyengébb minőségű termékeket, mint mondta, „most inkább a spórolás időszaka van”.
„Az iskolaszerek jelentős része importtermék, így a drágulásban a forint gyengülése is komoly szerepet játszik. Emellett a szállítási költségek is drasztikusan megnőttek, miközben az alkalmazottak is teljesen jogosan követelnek magasabb bért. Ebben a helyzetben sajnos volumennövekedésre nem számíthatunk” – tette hozzá Orgován Katalin.
Idén a szülők az emelkedő menzaárak miatt sincsenek könnyű helyzetben, a közétkeztetésben szintén legalább harmincszázalékos áremelkedésre lehet számítani, a részletekről itt írtunk bővebben.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)