Kiderült, hol házasodtak meg Kapás Boglárkáék

D  YT20220621070
2022.08.29. 11:59
Kapás Boglárka olimpikon úszó a hétvégén házasodott össze a szintén magyar válogatott Telegdy Ádámmal. A pár eddig titkolta, hol keltek egybe, most azonban egy Instagram-fotóból kiderült az esküvő helyszíne.

Vasárnap még jóformán csak annyit lehetett tudni, hogy a pár egy vidéki településen házasodott össze, és azt, hogy a ceremónia alighanem jól sikerült, mivel a szervezőknek egy, „a galaxis legjobb esküvőszervezője” felirattal ellátott serleget adtak át

Azóta Kapás Boglárka – aki az Instagram-profilja leírásában már Telegdy-Kapás Boglárka néven szerepel – közzétett egy fotót az esküvőről is (egy másik képet pedig férje osztott meg).

Mindkét bejegyzésben megjelölték, hogy az esküvő helyszíne az a Le Til Kúria volt, amely már korábban is számos sajtóhírben szerepelt.

A Szabolcs megyei Biri közelében található kúria megálmodója Szálku István, Biri fideszes polgármesterének fia volt. Az önkormányzat 2015-ös közleményében még azt írták: az épület azzal a fő céllal épült, hogy 30 férőhelyes ifjúsági szálláshelyet alakítsanak ki benne – és ehhez nyertek el 35 millió forintos uniós támogatást is 2013-ban. 

Ezzel szemben gyerektáborokról azóta sem sokat lehet tudni, az viszont biztos, hogy népszerű rendezvényhelyszínné vált a kúria. A korábbi beszámolók arról szóltak, hogy sorra váltják egymást a luxusautók a kúria parkolójában, és gyakran fordulnak meg ott helyi fideszes politikusok, valamint celebek is.

2019 novemberében egyébként a kúria elnyerte Az év esküvői helyszíne címet is. 

Akár ez is szerepet játszhatott abban, hogy Kapás Boglárkáék is ezt a helyszínt választották. Másrészről elképzelhető, hogy Telegdy Ádám testvére – a T. Danny művésznéven ismert rapper, Telegdy Dániel – is jó szívvel ajánlotta nekik a helyszínt, ugyanis ő tavaly nyáron történetesen pont ugyanitt forgatott le egy videóklipet az egyik számához.

(Borítókép: Kapás Boglárka a női 200 méteres pillangóúszás elődöntője után a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 21-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)