Közel négyszázan kezdik meg az önkéntes katonai szolgálatot
További Belföld cikkek
- Porig égett egy állatmenhely Gyöngyösorosziban
- Elgázolták a szabálytalan biciklist, aki a baleset után kereket oldott
- Bejelentést tett Nyitrai Zsolt, már a gyógyszertárakban is elérhető a Gondosóra
- Ruszin-Szendi Romulusz miatt Magyar Péter és Hadházy Ákos keményen odaszóltak egymásnak
- Gyilkosság történt Szegeden
Csaknem 400 személy kezdi meg kiképzését az önkéntes katonai szolgálat keretein belül. A legalább féléves képzésen résztvevők 16–32 pontot, míg a további fél évre szerződők akár 64 felsőoktatási felvételi többletpontot is kaphatnak – erről a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatta az MTI-t.
A közlemény szerint az önkéntes katonai szolgálat első nyolc hetében alapkiképzésen, majd géppuskával és pisztollyal végrehajtott általános lövészalapképzésen vesz részt az önkéntes katona.
A különféle foglalkozások során műszaki, híradó, általános harcászati, egészségügyi, vegyivédelmi és területvédelmi ismereteket sajátíthat el.
Ezt követően választhat, hogy marad az eddigi képzést végző területvédelmi köteléknél és lövészkiképzésen vesz részt, vagy szakfelkészítést kap egy úgynevezett műveleti besorolású alakulatnál az ország más pontján.
Mindehhez már magasabb szintű alkalmassági vizsgálat szükséges, aminek teljesítése után búvár-, ejtőernyős, logisztikai, vagy esetleg speciális lövészképzéseket kap és megismerkedhet a Magyar Honvédségnél rendszeresített gépjárművek, harcjárművek, illetve munkagépek kezelésével is.
Az első kiképzési ciklus végén a részt vevő katona az egységes követelmények alapján a fegyveres harc alapfeladataira kiképzett, a katonai szolgálat normáit ismerő és követő, a katonai szolgálattal járó fizikai terhelések elviselésére képes katona lesz, aki alapvető katonai ismeretekkel és képességekkel rendelkezik a második ciklusban tervezett további szakalapozó és szakkiképzések megkezdéséhez.
Hozzátették: az önkéntes katonai szolgálat második ciklusának végén életvezetési tanácsokkal, stressz- és konfliktuskezelési, problémamegoldási és kommunikációs stratégiákkal segítik a jelentkezők polgári életben történő elhelyezkedését, amely a katona leszerelését követően megkönnyíti a civil életben történő tájékozódást is.
A fizikai és szellemi kihívást támasztó kiképzésen nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a fegyelem és a szabályok betartása.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de a jelentkező az önkéntes katonai szolgálat ideje alatt dönthet úgy is, hogy szerződéses katona lesz, vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása közben, illetve egyéb munkaviszonyban, tartalékosként folytatja.