Újpest polgármestere előre menekült, pártközi balhé lehet belőle

kombó2
2022.09.13. 11:26
Észak-Pest momentumos polgármestere az elfogadhatónál közelebb sodródott egy másik ellenzéki párthoz – ezt vetik Déri Tibor szemére a helyi ügyeket ismerők. Újpest vezetője rutintalanságának eshetett áldozatul az elmúlt években. A vele szemben indított belső pártvizsgálat előtt szokatlan döntésének lehetséges okait térképeztük fel.

Újpest történetének meglehetősen rövid epizódja kapcsolódik Déri Tibor polgármesterségéhez, miután az elmúlt napokban bejelentette, hogy nem indul újra a tisztségért a 2024-es önkormányzati választásokon. Annak érdekében, hogy világossá váljon, mi vezetett a – jó esetben – egyciklusos városvezető visszavonulásának viharos bejelentéséhez, érdemes visszatekinteni egészen a 2019-es önkormányzati választások kampányáig.

2019 márciusáig az ellenzéki összefogás IV. kerületi polgármester-jelöltje az a Szalma Botond volt, akit 2014-ben a párt budapesti elnökeként kizártak a KDNP-ből, mert elindult az akkori hivatalos jelölttel, Wintermantel Zsolttal szemben független jelöltként. 2019-ben is, kvázi jobboldali jelöltként tőle várták az áttörést, illetve a többletszavazatokat, ami az ellenzék mérése alapján is 56 százalék feletti előnyben lévő regnáló fideszes polgármester legyőzéséhez elengedhetetlen volt.

Máig nem tudni miért, de Szalma Botond – miként most Déri Tibor – családi okokra hivatkozva váratlanul visszalépett. A helyi ügyekre rálátó forrásunk szerint ebben a helyzetben Trippon Norbert, a DK helyi erős embere (és a párt budapesti elnöke) nem akart a Fidesz jelöltjétől harmadszorra is vereséget szenvedni,

Déri Tibor viszont jókor volt jó helyen, és viszonylagos ismeretlensége miatt nem volt igazán vesztenivalója; így esett rá az ellenzéki összefogás választása annak ellenére, hogy semmilyen önkormányzati tapasztalata nem volt.

A kalkulált vereség számára a Momentumon belüli építkezés lehetőségét, listás fővárosi képviselőként pedig az önkormányzati munka részletes megismerésének ígéretét hordozta.

Az őszi váratlan győzelme meg is ijesztette az eredetileg földrajz–környezettan szakos tanár végzettségű fiatal politikust, emiatt Trippon Norbert vette az első hónapokban szárnyai alá. A közgyűlésben 3 momentumos foglal helyet, de a baloldalon a DK a legnagyobb, miután az alakuló ülésen az MSZP-ből Trippon a DK-ba igazolt át (ekkor ígérte meg neki Gyurcsány Ferenc pártja, hogy lehetőséget kap a párt budapesti elnöki székének megszerzésére). 

Dérit az újpesti önkormányzat ügyeiben két DK-s alpolgármestere vezette végig, ő pedig a segítségért cserébe kiszolgálta a DK igényeit. Ezt azonban a Momentum vezetése nem nézte jó szemmel. 

Maga a polgármester is érzékelhette, hogy a pártja belé vetett bizalma megrendült, komolyan számolhatott azzal, hogy nem indítják újra, így joggal feltételezhette, hogy 2024-ben a Momentum és a DK felsőbb vezetői az ő kihagyásával állapodnak majd meg a polgármesteri helyekről. Hátralépésének bejelentésével előre menekült, ráadásul azzal, hogy az újpesti pártok helyi vezetői meg is nevezték Trippon személyében az utódját, a pártközi egyezkedésekre gyors pontot is akartak tenni. A deal megkötésével Déri Tibor az összefogás pártjaitól (mínusz Momentum) kapott még két nyugodt, különösebb politikai viharoktól mentes évet. Biztosítják mögötte a többséget, és megvédik a támadásokkal szemben. (Az újpesti Fidesz-frakció épp a napokban kezdeményez fegyelmi eljárást a polgármesterrel szemben, mert szerintük úgy adott ki munkáltatói igazolást, hogy arra nem volt jogosultsága.) Emellett – amint arra közösségi oldalának sejtelmes bejegyzése is utal – a jövőt illetően továbbra is az újpestiek érdekében dolgozik majd

annak a csapatnak a tagjaként, akikkel eddig is együtt dolgoztunk.

Ez akár a DK-tagságot is előrevetítheti. Déri saját döntését nem a Momentummal közölte először, nem ő jelentette be visszavonulását, az ellenzéki pártok pedig, akik ezt helyette megtették, már az utódlásról is döntöttek. Mindez erősen helyi puccshangulatot áraszt.

Erről a Momentum országos vezetése biztosan nem tudott. A párt egyik prominens képviselője lapunknak azt mondta, Déri párttagságának felfüggesztéséről akkor döntött a Momentum elnöksége, miután az ellenzéki összefogás pártjainak közleménye megjelent. Ugyanakkor az újpesti polgármester mozgásáról már korábban is volt tudomása a párt vezetőinek – az, hogy Déri hátralépéséről szóló döntése nem ment végig a „szolgálati úton”, csak a végső lökést adta meg.

Az a mai napig kérdés, hogy vajon a többi párt országos vezetése tudott-e a nyilatkozat tartalmáról, vagy az egy helyi magánakció volt. Egy biztos, mi a Momentumnál ezt a fajta eljárást nem tudjuk tolerálni

– mondta forrásunk.

Azt azonban forrásunk hangsúlyozta, hogy maga a felfüggesztés nem jelenti Déri kizárását a Momentumból, a vele szemben folytatott vizsgálat fogja majd kideríteni, mennyire állja meg a helyét az a vád, hogy túl közel került a polgármester egy másik párthoz. Nem tagadja, hogy a polgármester gesztusa akár úgy is tűnhet, mintha már most átadta volna az érdemi hatalmat Újpesten Trippon Norbertnek.

A 2024-es önkormányzati választásokat érintő pártközi egyeztetések még nem kezdődtek el, de – mint fogalmaz – nincs is olyan állapotban jelenleg az ellenzék, hogy ilyen irányú egyeztetéseket folytasson. Erre utal az a tény is, hogy az időközi önkormányzati választásokat sorban veszíti el a budapesti kerületekben az ellenzék. 

Kíváncsiak lettünk volna az érintett polgármester és a helyi DK álláspontjára is, de nem fogadták hívásunkat.

Az Újpesti Közgyűlésben 15:6-os többsége van az ellenzéki városvezetésnek, ezen a szeptember 25-i időközi választás sem változtathat érdemben.

(Borítókép: Trippon Norbert és Déri Tibor. Fotó: Facebook)