Elolvastuk, mivel készült Orbán Viktor Kötcsére

A magyar politikai megosztottság keretei között szokatlannak tűnhet, hogy egy szociáldemokrata szinte ugyanazokat az irányokat fogalmazza meg, kérdéseket teszi fel, dilemmákat próbálja megválaszolni saját hazája és Európa számára, mint egy kereszténydemokrata. Klaus von Dohnanyi útmutatása és Helmut Kohl egykori német kancellár felhívása pont erre példa. A német politikában persze nem elképzelhetetlen a szociáldemokraták és a kereszténydemokratát koalíciós kormányzása, mint ahogy nem is egyszer került már erre sor az elmúlt évtizedekben.

Von Dohnanyi és Kohl mindketten a saját szemükkel láthatták, milyen pusztítást hagyott maga után a II. világháború. Von Dohnanyi 1928-ban született, Kohl 1930-ban. Utóbbi bátyja a háborúban vesztette életét, előbbi édesapját, Hans von Dohnanyit a Hitler elleni merényletben való részvétele miatt a háború vége előtt kivégezték.

Helmut Kohl magyarul is megjelent, Aggodalom Európáért című kötetéről nemrégiben írtunk az Indexen. Esszéjének középpontjában Európa és az Európai Unió jövőjének kérdése áll, de a Nyugat és Oroszország, illetve Európa és az Egyesült Államok viszonyáról, továbbá az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban is kifejtette gondolatait. Kohl még 2014-ben vetette papírra vitaindító felhívását, amikor Moszkva visszacsatolta Oroszországhoz a Krím félszigetet, a német újraegyesítés atyja 2017-ben halt meg.

Összhangban az érdekek

A most 94 éves Klaus von Dohnanyi Nemzeti érdekek – Útmutatás a német és az európai politika számára a globális átalakulások korában című könyve idén jelent meg Németországban és Magyarországon (a Habsburg Ottó Alapítvány kiadásában) is. Az európai érdekek és az Oroszországhoz való hozzáállás kérdésében hasonló következtetéseket fogalmaztak meg. Itt fontos leszögezni, mindkettőjük gondolatait úgy érdemes értékelni, hogy még a február 24-én indított orosz háborús agresszió előtt jegyezték le azokat.

További közös pont, hogy 2017-es haláláig Helmut Kohl baráti viszonyt ápolt Orbán Viktorral, aki bevezetőt írt az egykori német kancellár esszéjének magyar megjelenéséhez. Klaus von Dohnanyi szintén a magyar kormányfő német barátai közé tartozik, az elmúlt években többször is megvédte, vagy megértően nyilatkozott politikájáról. Orbán Viktor a kormányoldal zárt körű kötcsei találkozója előtt a Facebook-oldalán képet osztott meg, amelyen a politikai igazgatójával, Orbán Balázzsal látható, amint a Karmelitában készültek a pikniken tartandó beszédére. Bár a képen lévő felirat részben kitakarta, de felismerhető, hogy a kormányfő íróasztalán Klaus von Dohnanyi könyve volt, és minden bizonnyal nem véletlenül.

Orbán Viktor olvasmányairól már többször írtunk cikket az Indexen, az idei tusványosi beszédében két könyvet is ajánlott, George Friedman Vihar a csönd előtt című munkáját és Jean Raspail Szentek tábora című regényét. Ebből merített, amikor „kevert fajú világról”, illetve arról beszélt, hogy „nem akarunk kevert fajúvá válni”. A kijelentések aztán nagy visszhangot váltottak ki, bécsi látogatásán reagálva Orbán Viktor többek között azt mondta, előfordul, hogy néha félreérthetően fogalmaz.

Klaus von Dohnanyi könyvének tartalma szintén összeegyeztethető a kormányfő és a kormányoldal kommunikációjával (akárcsak többnyire Kohl esszéje is). A magyar kormány nem hisz az Oroszország elleni szankciók sikerében, és azokat az európai érdek ellen valónak tartja, a szankciós politika felülvizsgálata mellett érvel, illetve diplomáciai lépéseket sürget a béke érdekében.

Idei tusványosi beszédében Orbán Viktor arról beszélt, hogy az Ukrajnában zajló háborút csak orosz–amerikai tárgyalások tudják lezárni, és „amíg nem lesz orosz–amerikai tárgyalás, addig nem lesz béke sem”. Azt is kijelentette, hogy a szankciókkal az orosz energiaforrásokat átterelték Kínába, emellett az amerikai nagy cégek is jól jártak, és csak az Európai Unió jár rosszul.

Európa békét, az USA hatalmat akar

A Nemzeti érdekek című könyvében Von Dohnanyi sokszor ismételt tétele, hogy az európai érdek nem ugyanaz, mint az amerikai, és erről nyíltabban kellene beszélni a transzatlanti partnerség érdekében. Előszavában azt írta: Németország és Európa a biztonsági és külpolitikai kérdésekben nem szuverén, Európának az Egyesült Államok szabja meg az irányvonalat. „De vajon ők figyelembe veszik a mi érdekeinket is?” – olvasható a kérdés Von Dohnanyitól.

Esszéjében Helmut Kohl megengedőbben, óvatosan bírálta az Egyesült Államok politikáját, és alaptételnek nevezte, hogy Európának szorosan ki kell tartania az amerikaiak mellett, minden nézeteltérés, véleménykülönbség ellenére, a velük kialakított szilárd partnerségnek és barátságnak ugyanis „nincs semmiféle alternatívája”.

Klaus non Dohnanyi ennél jóval kritikusabb, az egykori szociáldemokrata miniszter szerint az Egyesült Államok Kína karjaiba taszította Oroszországot, és „a világban az ázsiai háborút vizionáló szóbeszéd járja”. Arra hívta fel a figyelmet: a német és az európai érdek az, hogy Európa biztonsága érdekében mérséklő hatással legyenek az Egyesült Államok Ázsia-politikájára, és amennyire csak lehetséges, távol tartsák Európát az amerikai konfliktusoktól.

Azt azért Von Dohnanyi is hozzátette: könyvét az Egyesült Államok jó barátjaként és csodálójaként írta, éppen ezért aggodalmas az alapállása, de megveti az „olcsó Amerika-ellenességet”. Majd könyvében részletesen kitért rá, hogy értékei alapján mélységesen idegen egymás számára a mai Európa és a mai Egyesült Államok.

„Európa békét, az Egyesült Államok pedig hatalmat akar” – fogalmazott Von Dohnanyi, aki szerint az Egyesült Államokban egyre terjed az a nézet, hogy a világot és a világ kormányait nem lehet katonai eszközökkel megváltoztatni a „nyugati” érdekeknek megfelelően.

Tehát az Egyesült Államok ma azzal próbálkozik, hogy céljait gazdasági hadviseléssel érje el, és »közös értékekre« hivatkozva más államokat is bevonjon a gazdasági háborúiba. Az éles kardot »szankcióknak« hívják, és egyre gyakrabban alkalmazzák, általában az európai partnerekkel való konzultáció nélkül

– írta az egykori szociáldemokrata miniszter.

Érvelése szerint ezeknek a szankcióknak a hatása megkérdőjelezhető, és el kellene végezni az elemzésüket. „Németországnak és Európának mindig mérlegelnie kell a saját érdekeit, mielőtt részt vesz az Egyesült Államok által követelt szankciókban” – összegezte Von Dohnanyi a könyvében.

Nyílt vita kell az Oroszország-politikáról

Az egykori szociáldemokrata miniszter arra figyelmeztetett – részben elkésve –, hogy Európában csak az oroszokkal együtt, és nem ellenük lehet tartós a biztonság:

Európa valójában csak addig van biztonságban, amíg Oroszország maga nem érdekelt az agresszióban. […] Csak a diplomácia és az Oroszországgal való együttműködés teremthet biztonságot Európa számára.

Noha Európát a NATO védi, és ennek így is kell maradnia, Von Dohnanyi sürgős feladatnak határozta meg, hogy a szövetség egészítse ki a stratégiáját a hangsúlyos, diplomatikus enyhülési politikával.

A Krím annektálásáról azt írta: a nemzetközi jog szerint nem igazolható, még akkor sem, ha Vlagyimir Putyin állandóan a kijevi kormány bűnösségére utal. Hibának mégis azt rótta fel, hogy a NATO 2008-ban kinyitotta az ajtaját Ukrajna és így a Krím számára. Von Dohnanyi rámutatott, az orosz belpolitikai és történelmi szemszögből nézve elfogadhatatlan kilátás volt egy orosz elnök számára, hogy Szevasztopol az amerikai NATO-hadihajók kikötőjévé váljon.

Az Egyesült Államok Ukrajnához fűződő érdeke, ahogyan végső soron az összes többi kelet-európai régióhoz fűződőé is, nem az emberi jogok vagy a demokrácia iránti elkötelezettségből áll, hanem egy Oroszországot behatárolni szándékozó geopolitikai stratégia része

– állapította meg Von Dohnanyi a könyvében.

Úgy gondolta, Oroszország és az Egyesült Államok egyetértésével Ukrajna számára meg kellene találni a módját, hogy a NATO-tagságon kívül is garantálni lehessen Ukrajna biztonságát. Azt már nem sikerült kibontani, hogy milyen biztonsági garancia lenne – vagy inkább lett volna – elfogadható minden fél számára.

Tavaly év végén Moszkva azt követelte, hogy a NATO ne vegyen fel volt szovjet tagköztársaságokat a szövetségbe. Az orosz vezetés sérelmezte, hogy a szövetség katonai infrastruktúrája folyamatosan terjeszkedik, ezt fejezze be a NATO, és térjen vissza az 1997-es helyzethez, amikor a NATO és Oroszország aláírta a bilaterális kapcsolatokat szabályozó alapító okiratot.

Von Dohnanyi 2021 júniusában kezdte el írni a könyvét, és novemberben fejezte be, tehát még az orosz követelés előtt. Attól tartott, hogy a döntés, Ukrajna végleges felvétele a NATO-ba arra késztetheti Vlagyimir Putyint, hogy Donbászt Oroszországhoz csatolják, és akár „forró háború” robbanjon ki az Európai Unió keleti felén. Az aggodalom jogos volt, noha végleges döntés nem volt Ukrajna NATO-tagságáról, és a jelen körülmények között ez nem is várható, az oroszok „különleges hadművelet” címén mégis „forró háborúba” kezdtek Ukrajnában.

Von Dohnanyi azt is írta: a NATO azon döntéseit, hogy háború vagy béke legyen-e Európában, végső soron az Egyesült Államok határozza meg, és egy Oroszországgal vívott hagyományos európai háborúban maga az Egyesült Államok sértetlen maradna. Ezért arra jutott: nyíltabb vitát kellene folytatni arról a kérdésről Európában, hogy az Egyesült Államok ma megvédi-e, vagy Oroszország-politikájával inkább veszélyezteti Európát, és egyértelmű válaszokat kell adni rá, hogy végre megvalósulhassanak az aktív békepolitika európai lehetőségei.

Több párbeszéd kellene az EU-ban

A könyvében Von Dohnanyi az Európai Unió jövőjének dilemmáját hosszasan elemezte, és ezzel összefüggésben a magyar kormányt ért brüsszeli bírálatokra is kitért.

Az egykori szociáldemokrata miniszter kifejtette: az európai nemzetállamok évszázadok alatt alakultak ki, kifejlesztették saját nemzeti „karakterüket”, eltérő politikai és gazdasági struktúrák jöttek létre, amelyek ma is meghatározzák érdekeiket és magatartásukat. Ugyanakkor a globális integráció és különösen az európai együttműködés – például a klímaváltozás, a környezetvédelem vagy akár a békepolitika terén – egyre inkább előrehalad, az államnemzeteknek most már figyelembe kell venniük az államközösségek közös érdekeit is.

Az unió tagállamai elindultak az európai úton, de a cél nem egyértelmű: egy centralizált szövetségi állam, az Európai Egyesült Államok jöjjön létre, vagy továbbra is szükség van a tagállamok demokratikus, kreatív sokszínűségére, és Európa inkább „a hazák hazája” legyen?

Von Dohnanyi szerint a kérdésre soha nem adtak egyértelmű választ az EU-tagállamok, ám Ursula von der Leyen bizottsági elnöksége alatt az Európai Egyesült Államok célkitűzése ismét szerepet játszik az európai politika gyakorlatában. Az egykori szociáldemokrata miniszter megjegyezte: Németország nemzeti érdeke Európában nem egyértelműen az Európai Egyesült Államok, hanem inkább egy evolúció útján fejlődő konföderáció. Ehhez Európának realizmusra és türelemre van szüksége. A kohézió előmozdítása a közös érdekek kidolgozása révén történhet meg, a nemzetállamok képezik és fogják képezni az európai integráció egyetlen lehetséges demokratikus alapját.

„Európa a jövőben is tovább fog haladni; az Európai Unió ma még csak egy konföderáció, még nem föderáció, és pláne nem szövetségi állam. Ahhoz, hogy ez utóbbit valaha is elérhessük, most bizalomra, az együttéléshez türelemre, kölcsönös tapintatra, ügyesen meghozott kompromisszumokra, nem pedig az Európai Bizottság »baltájára« lenne szükségünk” – vélekedett Von Dohnanyi.

Magyarországgal összefüggésben azt írta:

lehet joggal bírálni Orbán Viktort uniós szabályok és döntések megsértéséért, de ha figyelembe vesszük, hogy az egyes tagállamok most azt tanácsolják Magyarországnak, hogy lépjen ki az EU-ból, mert egy magyar törvény a szülőknek elsőbbségi jogokat biztosít a szexuális felvilágosítással kapcsolatban 18 éves korig, és az EU ezt »szégyenletesnek« tartja, ugyanakkor Svájc, egy szövetségi állam, évtizedekig eltűrte a nők választójogában a kantonok közötti különbségeket, vagy az Egyesült Államok engedélyezi a halálbüntetést egyes államokban, akkor Brüsszelnek fel kellene tennie magának a kérdést, hogy nem lenne-e célszerűbb az EU-n belül több párbeszédet folytatni, mint az Európai Bírósághoz fordulni, és bíróságokkal fenyegetőzni.

Von Dohnanyi hozzátette: az Európai Unió „értékei” között szerepel a szuverén tagállamok „önrendelkezési jogának” tiszteletben tartása a demokrácia fenntartása érdekében.

Tíz pont a teendőkről

Könyve végén Németország és Európa kihívásait, teendőit tíz pontban sorolta fel és foglalta össze:

1. A legnagyobb közvetlen veszélyt, amely Németországot és az embereket fenyegeti, az éghajlatváltozás következményei jelentik. Rövid távon áttekinthető, hasznos lépésekre van szükség.
2. Az éghajlatváltozás és a digitalizáció mélyreható változást okoz a munkaerőpiacon. Sikeresen ötvözni kell a szabadságot, a rugalmasságot és a szociális biztonságot a versenyképességgel.
3. Németország érdeke, hogy a transzatlanti szövetség és a NATO elszakadjon a katonai biztonsági megfontolások dominanciájától, korszerű biztonsági stratégiára van szükség, a NATO sürgősen kezdeményezzen enyhülési politikát Oroszországgal.
4. A francia–német közösséget meg kell erősíteni, különösen a biztonságpolitika területén, német érdekből Franciaországnak elsőbbséget kell adni.
5. A NATO-nak fenn kell maradnia, de növelni kell az európai nemzetek rendőri és hírszerzési potenciálját. „A terrorizmus nagyobb fenyegetést jelent, mint az Oroszországi Föderáció.” (Az oroszok által február 24-én indított ukrajnai háború óta ez a megállapítás erősen kérdésessé vált.)
6. Németországnak és az Európai Uniónak nem áll érdekében, hogy kövesse az Egyesült Államokat a Kínával való geopolitikai konfrontáció felé vezető veszélyes úton.
7. Az emberi jogok érvényre juttatásának a jövőben is fontos szerepet kell játszania a német külpolitikában, de el kell kerülni, hogy az emberi jogokat eszközként használják a nyugati belpolitikai csetepaték csillapítására.
8. Európa, az Európai Unió csak akkor lesz képes fennmaradni gazdasági hatalomként az érdekek versenyében, ha az EU tagállamai is képesek lesznek versenyképesek maradni a maguk sajátos képességeivel. A németek alapvető érdeke, hogy korlátokat szabjanak Brüsszel bürokratizálódó szabályozási rendszerének.
9. Európa nemzetközi pozíciójának megerősítése érdekében az EU-nak kohézióra van szüksége, de ez veszélybe kerül, ha Brüsszel jogi eszközökkel folytatja a tagállamok fölötti gyámkodást.
10. A német érdekek védelme az átalakulások korában új követelményeket támaszt a német politikával szemben is. Gondolkodni kellene azon, hogyan lehetne több nemzetközi és gazdasági tapasztalatot meggyökereztetni a közigazgatásban.

Diplomácia kell, nem fegyverek

Klaus von Dohnanyi panelbeszélgetésen – videókapcsolattal – vett részt idén júliusban az MCC háromnapos esztergomi fesztiválján, és így lehetősége nyílt arra is, hogy könyvének gondolatait a háborús fejlemények tükrében magyarázza, de lényegi álláspontján nem változtatott.

A Mandiner tudósítása szerint az ukrajnai háborúval kapcsolatban leszögezte: mindenkinek a háború befejezése az érdeke, a háború nem védi meg Ukrajna érdekeit, hanem elpusztítja az országot. A háborút Oroszország kezdte, de meg kellene óvni Ukrajnát, illetve olyan helyzetbe hozni, hogy megvédhesse magát, de előbb be kell fejezni a háborút. Von Dohnanyi szerint Amerika érdeke sajnos nem ez. Ahogy könyvében is, most is hibának nevezte, hogy a NATO az orosz érdekszférában terjeszkedett, miközben szerinte Oroszország „alapvetően nem agresszív” a Nyugattal szemben.

„Érthető, hogy Moszkva nem akarta, hogy amerikai tengerészgyalogosok járőrözzenek az orosz határon. És ez volt a probléma lényege. Ezért mondom, hogy figyelembe kell vennünk a nemzetek érdekeit. Azzal, hogy a másik oldal szemszögét is magunkévá tesszük, nem okos és illendő kizárólag arról beszélni, hogy nekünk mit jelent a biztonság” – vélekedett az egykori szociáldemokrata miniszter az MCC Feszten.

Von Dohnanyi azt mondta: világosan kell látni, hogy Oroszországgal egyenrangú félként kell bánni, tárgyalásos úton, továbbá pénzügyi és gazdasági együttműködéssel kell alakítani a kapcsolatokat. A szankciók szerinte nem igazán hatékonyak Oroszországgal szemben. A jövőt a kompromisszumokra jutó, együttműködő nemzetekben látja, diplomáciára és nem fegyverekre van szükség.

A Mandinernek adott interjújában megismételte, hogy a háborús krízisből csak a sürgős tárgyalások jelenthetnének kiutat, az Oroszország és az EU közötti viszony azonban hosszú ideig mérgezett marad, Moszkvát a nyugati politika évtizedek alatt Peking oldalára terelte. „Munkás lesz Európában ismét tartós békét teremteni” – fogalmazott Von Dohnanyi, és ebben aligha tévedett.

Klaus von Dohnanyi 1928-ban született Hamburgban, nagyapja Dohnányi Ernő magyar zeneszerző, karmester és zongoraművész, édesapja Hans von Dohnanyi német jogász, a német ellenállásban betöltött szerepe és a Hitler elleni sikertelen merényletben való részvétel miatt a II. világháború vége előtt kivégezték. Klaus von Dohnanyi jogi doktorátust szerzett Münchenben, tanult a Yale, a Stanford és a Columbia Egyetemeken. 1957-ben lépett be a Német Szociáldemokrata Pártba (SPD), 1969-ben került be a német szövetségi parlamentbe, 1972-től 1974-ig oktatási és tudományos ügyekért felelős miniszter, 1976-tól 1981-ig külügyi államminiszter, 1981 és 1988 között Hamburg első polgármestere volt.

(Borítókép: Orbán Viktor / Facebook)