Élőlánccal tiltakoztak az ország egyik legjobb gimnáziumában
Tanárok, diákok és szülők gyűltek össze hétfő reggel a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium környékén. A jelenlévők egy élőláncot alakítottak, hogy ezzel üzenjék meg a kormánynak: sürgős változásra van szükség az oktatásban.
„Szeretnénk, ha komolyan vennének bennünket” – mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Facebook-oldalára feltöltött élő videóban Ujlaki Tibor, az esemény szervezője.
A gimnázium tanára hangsúlyozta: a pedagógusbérek rendezése mellett további intézkedésekre van szükség, szabad tankönyvválasztást, a Nemzeti Alaptanterv újragondolását, az iskolák állapotának rendbetételét, valódi párbeszédet és önálló oktatási minisztériumot követelnek.
„Minél kevésbé merünk kiállni, annál kevesebb esély van a változásra” – emelte ki Ujlaki Tibor, aki beszélt arról is, hogy a jövőben más eszközöket is bevetnek a változás reményében, az intézmény tanárai közül többen csatlakoznak majd az október 5-ére meghirdetett munkabeszüntetéshez.
Mint ismert, szeptember 1. óta folyamatosan tiltakoznak a tanárok, a szülők és a diákok az oktatás problémái ellen. Múlt héten többek között a Dél-Budai Tankerületi Központ elé is demonstrációt szerveztek, tudósításunkat ide kattintva érheti el.