Legendás szállodákat és éttermeket kényszerít térdre az energiaár
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Az előző két évben a járványügyi korlátozások következtében körülbelül 3400 vendéglátóhely kényszerült bezárni, a következő időszakban ennek a többszöröse juthat hasonló sorsa – festett borús jövőképet lapunk kérdésére még szeptember elején Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.
Néhány nappal később Baldauf Csabával, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnökével beszélgetve sem kaptunk jobb híreket. Baldauf Csaba akkor úgy fogalmazott, hogy „a súlyos nem írja le a jelenlegi helyzetet, a drámai sem túlzó kifejezés”.
Térdre kényszerítve
„A pandémia, a zárva tartások és a sok küzdelem emlékét már jórészt elmosta az újbóli talpra állás öröme, de – mint mondani szokás – a baj nem jár egyedül” – olvashattuk a Hotel Lövér szeptemberi közleményében. Ekkor jelentették be, hogy
megérkezett ez a magyarázhatatlan ár- és energiakáosz, ami bennünket is térdre kényszerít talán végleg. Az irreális anyagi terheink vállalása, illetve továbbhárítása vendégeinkre teljességgel lehetetlenné vált.
Ekkor még úgy látták, hogy „véglegesen nem dőlt el semmi, de ha – talán utoljára – eljönnének hozzánk valamikor október végéig, nagy segítség és nagy öröm lenne számunkra! 2022. november 1-jétől egyelőre nem fogadunk újabb megrendeléseket.”
A szálloda honlapján később már azt közölték, hogy a tőlük független külső körülmények kedvezőtlen alakulása végleg térdre kényszeríti őket, így közös megegyezéssel megszüntették a szállodára vonatkozó üzemeltetői-bérlői szerződést a tulajdonos Danubius Hotels és a bérlő-üzemeltető Bartha Hotel Kft. között.
Ennek értelmében a soproni Lövér Szálloda 2022. november 1-jétől nem fogad vendégeket, ajtajára 39 év után lakat kerül. Bartha György, a szálloda igazgatója a Turizmus.com-nak elárulta, hogy
az elmúlt néhány hónap gáz- és áramszámláit nézve az éves energiaköltségünk nyolcvanmillióról mintegy 420 millióra nőne, ezt nem tudjuk kigazdálkodni.
Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója a lap megkeresésére úgy fogalmazott, hogy tiszteletben tartják a bérlő-üzemeltető döntését, és ebben a pillanatban úgy néz ki, hogy november 1-je után bizonytalan ideig zárva lesz a Hotel Lövér.
Háromszoros gázár
Nagyné Huszár Andrea, a nagyatádi Hotel Solar vezetője már augusztus végén bejelentette, hogy a megnövekedett energiaárak és a várhatóan kevesebb vendégforgalom miatt öt hónapra bezárnak.
A hotel vezetője augusztusban a Somogy Megyei Hírportálnak elárulta, hogy a gáz ára a háromszorosára növekedett, akkori számításaik szerint a fűtési időszakban havonta hatmillió forintot kellene fizetniük, de ezt nem tudják kigazdálkodni.
Azért, hogy jövőre nyitva lehessünk, most be kell zárnunk. November elsejével húzzuk le a rolót, és egészen jövő áprilisig ki sem nyitunk. Csak a kávézó és az iroda üzemel tovább, azért is, hogy a jövő évi foglalásokat fel tudjuk venni
– részletezte Nagyné Huszár Andrea, hozzátéve: a tizenöt alkalmazottal már két hónappal ezelőtt közölték a döntést, így mindenkinek volt ideje másik állást találni, de a hotel is segített elhelyezkedni.
A hotel vezetője azt is elmondta, hogy 2007 óta üzemeltetik a Solart, csak a koronavírus-járvány idején fordult elő, hogy ilyen hosszú időre bezártak.
A Mátra ékszerdoboza is horrorisztikus árakkal küzd
Az 1996 óta szállodaként üzemelő kastély is az energiaárakkal birkózik. Szélessy András, a Kastélyhotel Sasvár Resort igazgatója október elején jelentette be, hogy
bár folyamatosan osztottunk-szoroztunk, de november 1. és december 1. között szállodánk be kell hogy zárjon a horrorisztikus áram- és gázárak miatt.
A decemberi hónapot még próbálják megmenteni, de a szállodaigazgató közölte azt is, hogy „sajnos a mostani személyzet a jelenlegi felállásban már soha többet nem lesz együtt”.
Huszonegy év után vendégmunkások költöznek a hotel épületébe
A szombathelyi Park Hotel Pelikán az elmúlt 21 évben Szombathely turizmusának egyik meghatározó szereplője volt.
A hotel szeptemberi közleményében arról írtak, hogy a magánerőből megvalósult beruházás keretében a tulajdonosok felújították és szállodává alakították az eredetileg árvaháznak épült, majd gyermekkórházként működő, 1902-ben áradott, helyi védettséget élvező épületet.
A szálloda életében egy korszak most lezárult. 21 év működés után az épület megérett egy komplett energetikai és esztétikai felújításra. Különösen a jelenlegi és a közeljövőben várható rendkívül magas energiaköltségek miatt az üzemeltetés gazdaságtalan lenne. Elkészültek a tervek a belsőépítészeti felújításra, a jelenlegi üzleti környezetben és finanszírozási lehetőségek mellett azonban most nem észszerű ebbe belevágni
– részletezte a helyzetet a szálloda vezetése.
A közlemény szerint ez a régió és ez a szállodaméret az elmúlt húsz évben kimaradt a központi pályázati célterületek közül, energetikai beruházásaikat az épület védettsége is megakadályozta. 50 kilowattos napelemes rendszer kiépítésére nyert pályázatukat vissza kellett vonniuk, mivel a helyi rendelet nem tette lehetővé a napelemek elhelyezését az épület tetején. Komplex energetikai pályázatuk nyílászárók cseréjére, kazáncserére és hőszivattyúk telepítésére első körben befogadásra került, de a Nyugat-Dunántúli régió kedvezőtlen besorolása miatt forráshiány miatt elutasították.
Ezután elfogadtak egy, az épület bérlésére vonatkozó, két plusz két évre szóló ajánlatot, amelynek keretében egy országosan több létesítményt üzemeltető cég vendégmunkásokat fog elszállásolni a Pelikánban. A visszatérést nem zárják ki, két vagy négy év után, amennyiben üzletileg indokolt és vállalható, megkezdődhet az épület felújítása és újra szállodává alakítása.
Bezárt az Aranykacsa
Az 1913 óta működő pécsi Aranykacsa Étterem is nehéz helyzetbe került. Háber Tamás szeptember végi közleményében jelentette be, hogy
2022. október 1-jétől szüneteltetjük a tevékenységünket! Ennek oka, hogy szeptember 30-án lejár a gázszolgáltatási szerződésünk, melyet a jelenlegi beszállító nem tud meghosszabbítani! Augusztus elejétől folyamatosan 19 gázkereskedőtől kértünk ajánlatot, eddig tíz választ kaptunk, ebből kilenc elutasító az alábbi indokkal: »Sajnálattal tájékoztatjuk, hogy a jelenlegi piaci helyzet nem teszi lehetővé a felelős ajánlatkészítést, így jelenleg nem tudunk versenypiaci ajánlatot készíteni.«
Az egyetlen megkapott ajánlat szerint háromhavi tervezett fogyasztást az induló napi tőzsdei árfolyamon előre ki kell fizetni a szolgáltató felé. Havi két-három számlát küldenének a tőzsde napi árfolyamát követve, és az étterem részéről az egy évre előre lekötött földgázmennyiség fel nem használt részét is az év végi tőzsdei árfolyamon kellene kifizetni.
Az étterem vezetése úgy döntött, hogy ilyen kiszámíthatatlan feltételekkel, a jelenlegi földgázköltségeik 15-20-szoros értékén nem kötnek szerződést, ezért bizonytalan időre felfüggesztik a működést.
(Borítókép: A soproni Hotel Lövér 1988. május 10-én. Fotó: Farkas Tamás / MTI)