Napi két pánikrohama volt, de már tudja, hogyan uralja

„Felfutott a tarkómon egy furcsa érzés. Borzalmas szorongás lett úrrá rajtam, görcsbe rándult a gyomrom, remegtem, felment a vérnyomásom, megmagyarázhatatlan gyengeséget és halálfélelmet éreztem, anyukám szerint a tekintetem is azt sugallta, hogy rettegek” – így írja le lapunknak élete első pánikrohamát Judit (kérésére a továbbiakban Juju), a sorozat legújabb részének főszereplője.

A konkrét eset 2019 tavaszán történt, közvetlenül azután, hogy a kulturális területen dolgozó nő sok év után felmondott korábbi munkahelyén, és megtartották a búcsúbuliját, de ekkoriban több baráti árulás és nevelőapja súlyos balesete is megviselte.

Másnap minden előjel nélkül, a semmiből csapott le rá a fenti állapot, melynek legintenzívebb időszaka körülbelül húsz percig tartott.

Az a húsz perc annyira igénybe vette a szervezetem, hogy utána úgy éreztem magam, mintha lefutottam volna a maratont

– idézi fel interjúalanyom, aki a legtöbb beteghez hasonlóan az első rohamok jelentkezésekor kapásból arra gondolt, hogy szívinfarktusa, agyvérzése van. Hipochondriája, túlzott egészségféltése csak tetézte az aggodalmát.

Vérnyomását egymás után hatszor megmérte, ám ettől a rágörcsöléstől az értékei még inkább felmentek, ami további pánikhoz, halálfélelemhez vezetett.

Volt példa olyan súlyos esetre is, hogy az ügyeletes orvost kellett riasztani hozzá, a szakemberek azonban minden alkalommal megállapították: pszichoszomatikus tünetekről van szó, a valós fizikai probléma lehetőségét egyértelműen kizárták.

Megesett, hogy a roham egy fesztiválon tört rá, ekkor maga kért segítséget az egyik mentőállomásnál. Ott is azt az információt kapta: azt leszámítva, hogy felment a vérnyomása, minden rendben van.

Nagyon nehéz azt hallani, hogy minden rendben, miközben konkrétan azt érzed, mindjárt meghalsz

– jelenti ki a harmincas éveiben járó nő, hozzátéve, hogy a panaszok kezelésére rendszeresen kapott valamilyen eseti nyugtatót, vérnyomáscsökkentőt, amit minden alkalommal el is fogadott.

Miután a rohamok egyre gyakrabban és a legkülönfélébb helyzetekben jelentkeztek,

úgy gondolta, hogy a felszíni tünetek kezelésén túl a betegséget kiváltó okokat is ki kell derítenie, ezért segítséget kért.

Bár már a pánikbetegség előtt is évekig járt pszichológushoz, a szakember pszichiáter bevonását javasolta.

„A gyógyszeres kezeléstől sokan elzárkóznak – elsősorban a társadalmi megbélyegzés miatt –, de én szerencsére hamar megértettem, hogy van olyan helyzet, amikor igenis szükséges. Ez nem gyengeség. Arról van szó, hogy addig, amíg az érintett a terápia segítségével felfejti a pánikbetegség valódi okait, képes nyugalmi állapotban lenni. A pirula tehát nem hosszú távú, hanem rövid távú megoldás” – hangsúlyozza, legfőképpen amiatt, mert az elmúlt években számos rossz beidegződéssel, tévhittel találkozott.

Példaként említi, hogy amikor nyíltan beszélt a problémájáról, akkor ismerősei gyakran azt mondták: ehhez hasonlót már ők is átéltek, „nekik is volt már pánikrohamuk”.

Álláspontja szerint mindez azzal magyarázható, hogy egy-egy szorongató érzet bárkinél jelentkezhet valamilyen stresszes, nem várt helyzetben, de ez még nem feltétlenül pánikbetegség.

„Ennek az állapotnak a lényege, hogy a rohamok újra és újra jönnek, nem csak egyszeri alkalomról van szó” – mutat rá.

Mire képes a kirekesztés?

Bár Juju alapvetően szép emlékeket őriz a gyerekkorából, az általános iskola felső tagozatában rengeteg bántást kapott. Nyolcadikig egy pestszentlőrinci intézménybe járt, ahol kiközösítették, mai divatos kifejezéssel élve bullying áldozata lett.

„Elsősorban a művész karakterem és a jó értelemben vett elvontságom miatt lógtam ki, a hetedik és a nyolcadik egyenesen pokol volt. A helyzet odáig fajult, hogy a ballagás előtti utolsó pár hétről anyukám ki is vett az intézményből” – emlékszik vissza, hozzátéve: abban bízik, hogy volt osztálytársai olvassák a cikket, és valamelyest elgondolkodnak a történteken.

A beilleszkedési nehézségek mellett azzal is meg kellett küzdenie, hogy már tinédzserként megtudta: egy endokrin-hormonális tünetegyüttessel, PCOS-inzulinrezisztenciával küzd, emiatt akkoriban a ciklusa sem volt rendben.

»Lehet-e majd belőlem anyuka, nő vagyok-e így egyáltalán?« – ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem pubertáskorban, és úgy gondolom, hogy hosszú távon ez is borzalmas károkat, illetve önbizalomhiányt okozott. Sok mindent és sokáig elfojtottam, elnyomtam magamban. Ezek a sérelmek aztán pánikrohamok formájában törtek a felszínre

– fejti ki, majd megjegyzi: pszichés problémi kialakulásában továbbá az is közrejátszhatott, hogy anyai ágon egyébként is hajlamos a szorongásra.

Megtanulta uralni a betegségét

Juju idővel rájött, hogy a megfelelő eszközök segítségével kontroll alatt tudja tartani a betegségét, ezáltal képes tünetmentes maradni. Egy ideje már nem volt pánikrohama, úgy véli, ebben többek között szerepe lehet a kutyájának is, akinek a jelenlétében mindig nyugodtabb. Szintén segített neki a kiegyensúlyozott étkezés, a természet, de számos relaxációs technikát is megtanult.

„Emellett a hit is nagyon sokat adott nekem. Az elmúlt években csatlakoztam egy református gyülekezethez, ahol megbékéltem magammal. A legnagyobb kapaszkodóm egy bibliai idézet volt, ami így szól: »Hiszen Isten nem a félénkség lelkét, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.«” – utal Pál apostol Timóteushoz írt második levelére.

A kapaszkodók ellenére vélhetően örökre szorongóbb alkat lesz, mint mások, de a legkomolyabb tüneteket mostanra maga mögött hagyta, azok többé nem keserítik meg a mindennapjait.

„Ma már hamar észreveszem, ha szorongok, és pontosan tudom, mit kell tennem ahhoz, hogy ne legyen pánikrohamom. Megtanultam, hogyan ne engedjem be, végre azt mondhatom: tudom uralni a testem” – egészíti ki.

Egyre több a pánikbeteg

Ahogy a cikksorozat korábbi részeiben, most is felkerestünk egy szakembert annak érdekében, hogy még pontosabb képet kapjunk az adott betegségről. Ezúttal dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológust hívtuk segítségül. A pszichoterapeuta a következőképpen írta le a pánikbetegséget.

A pánikbetegség egy, a szorongásos kórképek közé sorolható pszichés zavar, mely egyénenként eltérő gyakorisággal, de mindenképpen visszatérő rohamok formájában jelentkezik.

A leggyakoribb tünetek közé tartozik a heves szívverés, a remegés, az izzadás, a fulladás érzése és a halálfélelem. A pánikbetegség nagyon sokszor kéz a kézben jár bizonyos fóbiákkal, kényszerekkel vagy akár depresszióval, ami a pontos diagnózis felállítását némiképp megnehezíti.

Mindenképpen ki kell emelni, hogy a rohamok jellemzően előre kiszámíthatatlan, váratlan helyzetekben jelentkeznek, a sztereotípiákkal ellentétben azokat nem feltétlenül olyan stresszes, nyomasztó helyzetek váltják ki, mint például a tömeg. A pánikroham lényege, hogy épp akkor jön, amikor az érintett a legkevésbé számít rá, bármikor belerondíthat egy egyébként kellemes szituációba, például a nyaralásba, pihenésbe.

Az érintettek az első roham jelentkezésekor jó eséllyel valamilyen fizikai problémára asszociálnak, gyakran hiszik azt, hogy agyvérzésük, szívinfarktusuk van. Előfordul, hogy a pánikbetegek emiatt a mentőt is kihívják magukra. Bár a szakemberek általában elsőre megállapítják, hogy vélhetően pszichés panaszról van szó, minden esetben ki kel zárni a fizikai probléma lehetőségét, az ehhez szükséges vizsgálatokat feltétlenül el kell végezni.  Ha ez megtörtént, és a pánikroham beigazolódik, fontos, hogy ezt a páciens is elfogadja.  Ez persze nem mindig könnyű, de csak így lehet rálépni a gyógyulás útjára.

Közvetlenül a rohamok jelentkezésekor a tünetek enyhítésére az érintettek kaphatnak nyugtatót, szorongásoldót, ami segít átvészelni azt a rövid időszakot, de hosszú távon a betegség háttere, a kiváltó okok feltárása is elengedhetetlen.

Mélyre kell ásni, és meg kell találni a probléma gyökerét, a pánikroham ugyanis csak a felszín, ami azt jelzi, hogy az illető szorong.

A saját praxisomban azt tapasztalom, hogy egyre többen küzdenek pánikbetegséggel. A jelenség hátterében az állhat, hogy az elmúlt években komoly, eddig számunkra ismeretlen kihívásokkal találtuk szembe magunkat, gondoljunk a koronavírus-járványra vagy a háborúra, de úgy általában sokunk életében mindennapossá vált a stressz, a bizonytalanság és a tehetetlenség érzése, ami idővel szorongásos panaszokhoz vezethet.

Szintén hozzájárulhat a pánikbetegség kialakulásához a szeparációtól való félelem, a szülőkről való leválás, egy szakítás, egy családtag vagy akár egy korábbi munkahely, státusz elvesztése.

A legfontosabb, hogy komplexen tekintsünk a problémára, ez ugyanis a gyógyulás kulcsa.

A sorozat korábbi részeit ide kattintva érheti el: 1. rész (borderline személyiségzavar), 2. rész (skizofrénia), 3. rész (Tourette-szindróma), 4. rész (autizmus), 5. rész (bipoláris zavar), 6. rész (narkolepszia), 7.rész (anorexia).

(Borítókép: Barna Judit Annamária. Fotó: Papajcsik Péter / Index)