Orbán Viktor: Tűrünk, amikor kell, és visszaütünk, amikor lehet
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
„Dicsőséges ez a nap, és méltó ez a helyszín, Zalaegerszeg, Zala vármegye székhelye. A zalaiak sokat szenvedtek a kommunisták uralma alatt, de egy biztos: kitartottak, ameddig lehetett” – kezdte beszédét rekedt hangon Orbán Viktor. A miniszterelnök azzal folytatta, hogy egy hónappal a szabadságharc leverése után még szovjet tankoknak kellett feloszlatniuk az egerszegi sztrájkolókat.
Az itt élő emberek mindent megtanultak, és semmit sem felejtettek. Amikor elérkezett az idő, az első adandó alkalommal revansot vettek
– fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: a zalaiak a rendszerváltoztatás előtt ellenzéki képviselőt juttattak a kommunista parlamentbe.
A sorsnak van humorérzéke, az ellenzék akkori győztes jelöltjét Marx Gyulának hívták.
Orbán Viktor emlékszik rá, hogy fiatalon még volt szerencséje kampányolni „Gyula bácsi” mellett, „végül megvalósult a marxizmus, egy Marx győzte le a marxistákat”.
A vidékieket lesajnáló baloldal szerint nem helyénvaló ma Zalaegerszegen ünnepelni, ahogy ők mondják, csak Zalaegerszegen. Nem értik, hogy Budapest nem azonos az országgal, nem értik, hogy 1956 nem egy város, hanem az egész ország, sőt az egész nemzet forradalma volt
– üzent Orbán Viktor az ellenzéknek.
Orbán Viktor szerint nincs miért csodálkozni a zalaiak bölcsességén, éleslátásán, ez a vidék nem egy bölcset adott a hazának: Deák Ferencet, aki megmutatta, hogy lehet a nemzet ügyét szívós munkával előrevinni. Egy másik bölcset is adtak a zalaiak: itt szolgált Mindszenty József, egyike a nagy magyar egyházi embereknek. Nem csak a hit dolgaiban jelentenek igazodási pontot az egyházi emberek, több példát is felsorolt erre a kormányfő.
Orbán Viktor szerint ezek a nagy magyar katolikus egyházfők útmutatásukkal, tetteikkel, életükkel és halálukkal is Mária országát, Magyarországot szolgálták.
Mindig prófétaként vezették a népet, a szellemi vezetést is elvállalták a politikai vezetők mellett, vagy ha kellett, akkor helyettük, ilyen volt Mindszenty József is. A tűzoszlop feltartóztathatatlanságával ment az élen, a bíboros ’56-ban is mutatta az utat, ezt a szolgálatot sose fogjuk elfelejteni neki.
Viharos ellenszélben is kitartott, akkor is kiállt hazánk szabadságáért, amikor nyilasok törtek rá, és akkor is, amikor a kommunisták letartóztatták, fogságba vetették – fogalmazott Orbán Viktor. „A magyarok tudták, hogy szükségük van lelki támaszra, ezért szabadították ki Mindszentyt, nem felkelésről, hanem szabadságharcról beszélt.”
Ha a Nyugat nem árul el minket, sikerrel járhattunk volna
A kormányfő szerint a mi igazi tragédiánk, hogy a kommunisták az őket támogató szovjet Kalasnyikovokkal visszatértek, és ott folytatták, ahol abbahagyták: osztályharc, pártállam, politikai börtönök, kivégzések.
Orbán Viktor kiemelte: tartoznak Mindszenty emlékének és a zalai embereknek is, a nemzeti kormány sokat tett azért, hogy Zalaegerszeg és Zala vármegye visszatérjen a történelem főutcájára, „a város egyre szebb, a megye világszínvonalú ipari központtá válik, ahogy egymás után nőnek ki a gyárak a földből”. A miniszterelnök aláhúzta: méltók akarnak lenni a bíboros közösségépítő örökségéhez és az ’56-os hősök halált megvető bátorságához.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy ma ’56 hőseire is emlékeznek, azokra a magyarokra, akik akkor megmutatták, milyen egy igazi szabadságszerető nemzet:
a forradalom hősei nagyon is különbözőek voltak, de ugyanaz az idea hajtotta tetteiket: ők mind a szabad Magyarország szerelmesei voltak. Vállaltak minden veszélyt és kockázatot, mert hittek abban, hogy sikert érhetnek el.
A miniszterelnök úgy látja, hogy valódi esély volt kivívni a függetlenséget, amikor a magyar nép úgy döntött, hogy nem tűri tovább az elnyomást, „minden észszerű feltétel adva volt az erőszakmentes átmenethez”. Példaként hozta, hogy az ’56-ot megelőző évben nyerte el és biztosította be semlegességét Ausztria, Sztálin halála után megindult az enyhülés, és „jó okunk volt föltételezni, hogy az új szovjet vezetés új fejezetet akar nyitni a Kelet és a Nyugat kapcsolatában”, hogy a „vérontás árán fenntartott elnyomásra hosszú távon nem lehet birodalmat építeni”, ahogy azt Gorbacsov később belátta.
Magyarok százezrei vettek részt a forradalomban, a szovjetek összezavarodtak, és ha a Nyugat nem árul el minket 1945 után másodszorra is, sikerrel járhattunk volna, de a Nyugat támogatásának hiányában a szovjet vezetők meggondolták magukat, visszafordították a tankokat, és újra katonai elnyomást, kommunista bábkormányt ültettek a nyakunkba. Ügyünk reménytelenné vált, és egy ország várta dermedten a sorsát
– mondta Orbán Viktor.
Tűrünk, amikor kell, és visszaütünk, amikor lehet
Orbán Viktor arról beszélt Albert Camus-t idézve, hogy a magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.
Kijelentette: valóban meg kell becsülnünk, mert rajtunk kívül nem becsüli meg senki sem. Senki nem becsülte meg, amikor a kommunisták vérfürdőt rendeztek közöttünk, amikor tankokkal támadtak tizenéves diákokra, és amikor a forradalom után véres megtorlásokat rendeztek.
Arra is kitért, hogy ’56-ban a magyarok vérét nem becsülte az akkori szabad világ sem, amely bár bátorított minket, de aztán nem segített. Minket is kitettek a Time magazin címlapjára, aztán 40 évig otthagytak bennünket a szovjet kommunista prés alatt, azt gondolva, hogy legalább eggyel több gondja lesz a szovjeteknek.
A kormányfő szerint a lecke világos, a magyarok igazságát csak a magyarok mutathatják meg a világnak, és csak a magyarok védhetik meg saját igazságukat a fenyegető veszélyekkel szemben.
Ha elpusztul az ország, hiába harcoltunk a szabadságért. Ha csak üszkös romok maradnak, akkor nem nyertünk semmit. Ha emberek millióinak kell elhagyniuk az országot, akkor a következő nemzedéknek nem marad szülőföldje. Nincs hová futnunk, mert Magyarországot sehol máshol nem találhatjuk meg, ezt kell megtartani, ezt kell megvédeni, itt kell boldogulni
– fogalmazott.
„Ezer év leckéjét mondtuk fel 1956-ban. A lelkierő a mi legjobb pajzsunk, megkeményedése a legjobb fegyver a zsarnokság ellen, az elpuhulás pedig a legnagyobb ajándék, amit ellenségeinknek adhatunk. „De mi kemények és elszántak maradtunk, ezért túléltünk, és végül 1990-ben győztünk, visszaszereztük a szabad és független Magyarországot.
Ebből az egész világ megértheti, akárki akar a nyakunkra ülni, bukásra van ítélve, mi itt voltunk, amikor az első hódító birodalom ránk támadt, és itt leszünk, amikor az utolsó is összeomlik.”
Deák Ferenctől idézett:
Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges.
„Tűrünk, amikor kell, és visszaütünk, amikor lehet, kardot rántunk, ha van esély, és ellenállunk, ha hosszú elnyomás évei jönnek, legyőzve is győzünk, ahogy Mindszenty József bíborostól tanultuk.”
„Ha magyar vagy, egyszerre van szükséged az oroszlán bátorságára, a kígyó ravaszságára és a galamb szelídségére. Különösen így lesz ez a következő évben: háború a szomszédban, pénzügyi válság és gazdasági visszaesés az EU-ban, migrációs invázió délen, háború keleten és gazdasági válság nyugaton. Ezzel kell megküzdenünk.”
Orbán Viktor hozzátette: szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem a baloldal van kormányon.
Képzelhetik, mi lenne itt
– jegyezte meg a kormányfő.
Orbán Viktor azzal folytatta, hogy a kormány képes megvédeni a magyar érdekeket itthon és külföldön egyaránt, ’56-ban pedig megtanulták, hogy csak az összefogás segíthet.
Ne törődjünk azokkal, akik hol az árnyékból, hol a brüsszeli magaslesről lövöldöznek Magyarországra. Ott fogják végezni, ahol elődeik.
A miniszterelnök leszögezte: a nemzeti kormány első megbízatásának kezdete óta minden válságból erősebben jöttünk ki, mint ahogy belementünk, most is megőrzik a gazdaság stabilitását, mindenkinek lesz munkája, megvédik a rezsicsökkentést, a családok pedig nem maradnak magukra. Orbán Viktor világossá tette, hogy ehhez megvan az erejük és a tapasztalatuk is.
A polgármester köszönetet mondott Orbán Viktornak
A kormányfő beszéde előtt Balaicz Zoltán zalaegerszegi polgármester elmondta: Mindszenty József az egyetlen olyan, Zalaegerszeghez kötődő történelmi személyiség, akit nem csupán Magyarországon és Európában, hanem az egész világon ismernek, ezért érdemes városi vonzerővé tenni a személyét. A polgármester köszönetet mondott Orbán Viktornak és a kormánynak a Mindszenty József Látogatóközpont létrejöttéért.
Vigh László országgyűlési képviselő Mindszenty Józsefet méltatta, úgy fogalmazott: hitére, meggyőződésére és hajlíthatatlanságára ma is nagy szükség van, nem ismert alkut sem a fasisztákkal, sem a kommunistákkal, sem a hitével kapcsolatban, megmutatta az igaz utat.
Az október 23-i élő hírfolyamunkat itt tudja követni.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)