Nagyot drágultak a fogászati kezelések Magyarországon

GettyImages-1223253176
2022.10.25. 10:09
Az ország minden részén jelentősen drágultak a fogászati kezelések, ezzel párhuzamosan pedig a magyarok a korábbinál is jobban kerülik a fogorvosokat, hanyagolják a kezeléseket. Erről dr. Linninger Mercedes, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezetének elnöke beszélt a 24.hu-nak.

Az elnök rámutatott, hogy a beszerzési költségek megemelkedtek, az egész világot érintő nyersanyaghiány az egekbe tolta az anyagok és eszközök piaci árait. „Az energiaárak emelkedése mindezek tetejére nehezítette meg az egészségügyi vállalkozások fenntartását” – tette hozzá.

Dr. Linninger Mercedes szerint muszáj különbséget tenni a kis- és nagyvállalkozások, valamint azok között, akik szerződtek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK). Előbbiek ugyanis szerinte képtelenek önerőből megoldani a költségemelkedés kezelését, a szolgáltatások árát az áremelkedéshez kell igazítaniuk, még akkor is, ha tudják, emiatt csökkenhet a forgalmuk.

A szakember hangsúlyozta, hogy a fogászat rendkívül anyagigényes szakma, így tulajdonképpen minden típusú ellátást érint az emelkedés. A fogszabályozásokra kitérve elmondta, a többi közt 3D nyomtatott technológiák anyag- és energiaigényének drágulása biztosan emelni fogja a már így is magas költségeket.

Arra a kérdésre, hogy a magánrendelőkben mekkora drágulás várható, dr. Linninger Mercedes úgy válaszolt, hogy az energiaválság kezdetén, a tél beköszönte előtt nem szeretne jóslatokba bocsátkozni.

Sokan kerülik a fogorvosi rendelőt

A magyarok alapvetően rossz szájhigiénével rendelkeznek a fejlett európai országokhoz képest, a fogorvoshoz fordulási szokások legtöbbször kimerülnek a sürgősségi ellátásban, azon belül is a foghúzásokban, közölte dr. Linninger Mercedes.

Magyarországon csupán 0,35 az éves fogorvosi látogatások száma egy főre vetítve, miközben az EU-átlag egy felett van, a listavezető Hollandiában pedig 2,5 ez az arány. Hazánknál csak Romániában és Cipruson rosszabb a helyzet az Eurostat szerint, írja a 24.hu.

(Borítókép: Pablo Cuadra/Getty Images)