Itt van, hogyan és miről konzultálnának az ellenzéki pártok

Index ellenzek nemzetikonzultacio
2022.10.30. 17:24
Nem látják értelmét a kormány nemzeti konzultációjának, amely szerintük drága, és csupán „álkérdéseket” tartalmaz. A parlamenti ellenzéki pártoknak saját témáik, javaslataik és kérdéseik vannak.

Szeptember végén a Fidesz és a KDNP kihelyezett frakcióülésének szünetében jelentette be Kocsis Máté és Simicskó István, hogy arra kérik a kormányt: indítson nemzeti konzultációt az uniós energiaszankciókról.

Európa lábon lőtte magát

Szeptember 26-i, napirend előtti parlamenti felszólalásában Orbán Viktor arról beszélt, hogy az Oroszország megbüntetésére bevezetett energiaszankciók óriási károkat okoznak Európának.

Nyugodtan kimondhatjuk: a szankciók következtében az európai emberek szegényebbek lettek, Oroszország pedig nem esett térdre. Ez a fegyver visszafelé sült el, a szankciókkal Európa lábon lőtte önmagát

– fogalmazott a miniszterelnök. Azt is mondta, ha az EU megszüntetné a szankciókat, az árak rögtön a felére esnének vissza, és az infláció is legalább megfeleződne. „Szankciók nélkül az európai gazdaság újra erőre kapna, és el tudná kerülni a fenyegető recessziót” – tette hozzá.

A nemzeti konzultáció kérdőíveit október közepén kezdték el postázni. Többek között arra válaszolhatnak az állampolgárok, hogy egyetértenek-e a brüsszeli olajszankcióval, a gázszállításokra, illetve a nyersanyagokra vonatkozó szankciókkal. A nemzeti konzultáció 7 kérdését ebben a cikkünkben ismertettük.

Semmi értelme, gyújtósnak való

Az ellenzéki pártok nem lelkesednek a kormány konzultációjáért. A Demokratikus Koalíció korábban közölte: semmi értelme nincs azokról az uniós szankciókról konzultálni, amelyeket Orbán Viktor egytől egyig megszavazott Brüsszelben.

A saját, fél évvel korábban meghozott döntésükről indítanak nemzeti konzultációt? Ne nézzék hülyének a választóikat: döntsék el, hogy támogatják vagy nem támogatják a szankciókat

– olvasható a Momentum szeptemberi közleményében.

A Jobbik szerint a konzultációra fordított pénzből százezer magyar család téli tüzelőjét lehetne fedezni.

Mi pontosan ezt követeljük: gyújtós helyett tűzifát a magyar embereknek

– írta közleményében az ellenzéki párt.

A Momentum később hasonló álláspontra jutott, októberben bejelentették: országszerte be fogják gyűjteni az emberektől „a Fidesz hazug konzultációs íveit”, hogy papír fűtőtéglák formájában újrahasznosítsák és jótékony célra fel tudják ajánlani őket. Az ellenzéki párt arra hívta fel a figyelmet: több százezer magyar családnak azonnali és valódi segítségre van szüksége ahhoz, hogy át tudja vészelni valahogy a fűtési szezont.

A Momentum szerint a „hazug” nemzeti konzultáció „a Fidesz álkérdéseivel” indult el. „Több milliárd forintból ismét csak hazugságot, megtévesztést és kormányzati propagandát kapnak a magyar családok” – közölték.

Az Index arra volt kíváncsi, hogy a parlamenti ellenzéki pártok milyen témában konzultálnának, miről kérdeznék a választópolgárokat a kormány nemzeti konzultációjának kérdései helyett.

Lenne miről kérdezni egy népszavazáson

A Momentum a megkeresésünkre azt válaszolta, hogy minden egyes nemzeti konzultáció hazugságokra épült, és a hazugságok terjesztése volt a célja. A párt szerint a magyar emberek véleményét közvetlenül, népszavazás útján lehet és kell is megkérdezni. „Az igazság azonban az, hogy a Fidesz ezt a lehetőséget elvette mindenkitől az elmúlt tizenkét évben, és ma Magyarországon csak a kormány kezdeményezhet népszavazást” – tették hozzá.

Ugyanakkor a Momentum szerint lenne miről megkérdezni a magyar embereket egy országos népszavazáson, az alábbi kérdéseket küldték el lapunknak:

  1. Egyetértenek-e azzal, hogy a Vodafone megvásárlása helyett az oktatás és az egészségügy rendbe rakására fordítson az állam 315 milliárd forintnyi közpénzt?
  2. Egyetértenek-e azzal, hogy újabb felesleges és hazug konzultáció helyett a megélhetési válság enyhítésére fordítson az állam 7 milliárd forintnyi közpénzt?
  3. Egyetért-e azzal, hogy a kormány ne az orosz, hanem a magyar érdekeket képviselje Magyarországon és az EU-ban?
  4. Egyetért-e azzal, hogy a kormánynak 12 év teljhatalom után végre felelősséget kellene vállalnia a hibáiért, ahelyett hogy mindig másokra mutogat?
  5. Egyetért-e azzal, hogy a Fidesz végighazudta a választási kampányt, eltörölték a rezsicsökkentést, és megszorításokat vezettek be?
  6. Egyetért-e azzal, hogy jelenleg a magyaroknak a Fidesz-felárat kell fizetni?
  7. Egyetértenek-e azzal, hogy be kell vezetni a Momentum rezsimentőcsomagját, vagyis 0 százalékra kellene csökkenteni a gáz áfáját, csökkenteni kellene a rendszerhasználati díjat, rezsikupont kellene adni a rászorulóknak, és támogatni kellene az energetikai korszerűsítést a lakosságnak?

Ami jár, az jár

A Párbeszéd is feleslegesnek, „drága és hazug kormánypropagandának” tartja a nemzeti konzultációt. Az ellenzéki párt arról tájékoztatott, hogy „Ami jár, az jár – Rezsiutalványt!” címmel kampányt, illetve petíciót indítottak, és egy országjárás keretében valóban konzultálnak, beszélgetnek az emberekkel.

A Párbeszéd megoldásai és kérdései:

A megélhetési és energiaválság miatt a Párbeszéd 200 ezer forintos rezsiutalvány bevezetésére tett javaslatot, amely minden olyan háztartásnak járna, ahol az egy főre jutó jövedelem az átlagbér alatt marad – ez a családok közel 90 százalékának havi 50 ezer forintos segítséget jelentene a téli hónapokban.

  • Egyetért-e Ön a rezsiutalvány bevezetésével?

Az energiatakarékos zöldotthonok megteremtésére a Párbeszéd legfeljebb 5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást adna az energiahatékonysági felújításokhoz – hőszigetelésre, nyílászárócserére, korszerű kazánokra, hőszivattyús és napelemes megoldásokra – a lakások, házak energiahatékonysági besorolásától és a benne élők jövedelmétől függően.

  • Egyetért-e Ön a zöldotthonok támogatásáról szóló javaslattal?

A fenntartható, jövőbarát zöldgazdaságra való átállás támogatására a Párbeszéd átképzési programot indítana, amely a munkaerő-hiányos zöldágazatok új szakembereit biztosítaná, hogy akár 100 ezer új, zöldgalléros munkahely jöjjön létre Magyarországon.

  • Egyetért-e a Ön a zöldmunkahelyeket teremtő javaslattal?

Hét kérdés helyett hét kérdés

A Jobbik indoklás nélkül küldte el a kérdéseit, amelyek áfacsökkentésre, a pedagógusok béremelésére vagy például az Európai Ügyészséghez való csatlakozásra vonatkoznak.

  1. Ön támogatná az infláció radikális csökkentése érdekében az Európa-rekorder áfa 27 százalékról 5 százalékra vagy 0 százalékra való mérséklését és ezzel egyidejűleg egy, az árcsökkenést szigorúan ellenőrző hatóság felállítását?
  2. Ön támogatná, hogy a munkavállalók és a vállalkozások az uniós átlagnál is kevesebb adót fizessenek Magyarországon, és azt is sokkal egyszerűbben?
  3. Ön támogatná, hogy a befizetett társadalombiztosítási járulékát a gyorsabb ellátás és az egészségügyi dolgozók leterheltségének csökkentése érdekében magánegészségügyi ellátásban is igénybe vehesse?
  4. Ön támogatná, hogy a jövő generációit nevelő, oktató pedagógusok emberi körülmények között dolgozhassanak, és európai szintű béreket kapjanak?
  5. Ön támogatja, hogy a gazdasági válságra tekintettel szűnjön meg a vállalkozások számára kötelezően fizetendő, 5000 forint összegű kamarai hozzájárulás?
  6. Ön támogatja, hogy az eddig nemzetbiztonsági átvilágításon még soha át nem esett miniszterelnök is átvilágításra kerüljön?
  7. Ön támogatja, hogy hazánk nagyobb távolságot tartson az agresszor Oroszországtól és Putyintól, valamint az Orbán-kormány lopásait megakadályozva hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez?

Ötkérdéses konzultáció

A Mi Hazánk szintén indoklás nélkül küldte el a kérdéseit, az alábbiakról kérdeznék a választópolgárokat egy nemzeti konzultáción:

  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy ezekben a kiszolgáltatott időkben az energia-önrendelkezés megteremtése az egyik legfontosabb kormányzati feladat?
  2. Elfogadható-e Ön szerint, hogy agrárországként alapvető élelmiszerek behozatalára kényszerülünk, a boltok polcairól pedig csak korlátozott mennyiségben vásárolhatunk?
  3. Egyetért-e Ön azzal, hogy Európa helyett elsődlegesen a saját országunkat kell megvédenünk?
  4. Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyarság, a haza, a normalitás ellen munkálkodó politikusokat végképp el kell tiltani a közügyektől?
  5. Egyetért-e Ön azzal, hogy nekünk kell megfizetni az elhibázott politika és a tavaszi választási kampány árát a felelősök helyett?

Zöldkonzultáció

Az LMP-t külön nem kerestük meg, a párt ugyanis már augusztus elején bejelentette, hogy a magyar gazdaság zöldátállása érdekében petíciót indítanak. Öt pontban foglalták össze, hogy szerintük mit kellene tenni a zöldfordulatért. Nemrégiben az Index részt vett az LMP háttérbeszélgetésén, amelyen többek között szó esett a párt zöldkonzultációjáról is. Az alábbi kérdésekre várják a válaszokat:

  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormánynak mielőbb országos épületszigetelési programot kellene indítania?
  2. Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormány azonnali hatállyal vonja vissza a szélerőművek telepítését ellehetetlenítő rendelkezéseit?
  3. Támogatja-e Ön, hogy a kormány törölje el a napelemadót, vagyis a napelemekre kivetett termékdíjat?
  4. Támogatja-e Ön, hogy a kormány vezesse be a minden közösségi közlekedési eszközre érvényes, havonta ötezer forintba kerülő klímabérletet?
  5. Egyetért-e Ön azzal, hogy a paksi bővítésre vonatkozó, Oroszországgal kötött szerződést mielőbb fel kell mondani?

Legutóbbi, napirend előtti parlamenti felszólalásában Ungár Péter arról beszélt, hogy ha a kormány az elmúlt tizenkét évben kiépítette volna az alternatív zöldenergia-hálózatot, akkor az ország kevésbé függene az orosz fosszilis energiaforrásoktól és a világpiaci folyamatoktól. Az LMP társelnöke azt is sérelmezte, hogy a nemzeti konzultációban egy olyan kérdést sem tettek fel, amelyik arról szólna, hogy Magyarországnak milyen energiapolitikája legyen a jövőben, ezért is indítottak zöldkonzultációt.

Vérlázítónak tartják

Az MSZP nem küldött kérdéseket, a szocialista párt lapunkkal közölte, hogy soha nem támogatták a nemzeti konzultációt. Vérlázítónak tartják, hogy egy olyan helyzetben, amikor gazdasági, megélhetési és szociális válság van Magyarországon, nyolcmilliárdot költenek a magyar adófizetők pénzéből „propagandacélokra, egy álkonzultáció lefolytatására”.

A nemzeti konzultáció nem más, mint a közvetlen demokrácia imitálása, ahogyan az a politikai rendszer, amit tizenkét év alatt kiépített a Fidesz-kormány, a demokrácia silány utánzata

– válaszolta az MSZP.

A párt a demokrácia közvetlen eszközeként kizárólag a népszavazást fogadja el, ezért is kezdeményezték korábban, hogy a választópolgárok dönthessenek az álláskeresési járadék kilenc hónapra történő meghosszabbításáról, amit azonban a Kúria elutasított. Az MSZP még szeptemberben hirdetett rezsistopprogramot.

Az emberek között kell lenni

A Demokratikus Koalíciónak ugyanaz az álláspontja, ami általában az ellenzéki pártoknak: „a megélhetési válság kellős közepén nem kell több milliárd forintot költeni hamis álkonzultációra, helyette az emberek között kell lenni, meg kell hallgatni a problémáikat.”

Az ellenzéki párt közölte: aktivistáik folyamatosan kint vannak az utcákon országszerte, a kitelepülésük tapasztalata pedig az, hogy az emberek legnagyobb problémái között nem a „brüsszelezés”, hanem a hétszeres kormányzati rezsiemelés és a hétszeres gázár szerepel.

Ezért is indítottak a kitelepüléseiken rezsiemeléssel kapcsolatos aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy 5 százalékra csökkenjen a lakosságnak nem kedvezményes áron adott gáz és áram áfája, továbbá hogy a kormány megduplázza a lakosságnak kedvezményes áron adható gáz és áram mennyiségét, ahogy azt a párt árnyékkormánya is javasolta. A javaslatcsomagot részletesen ismertették az első árnyékkormányinfón.

(Borítókép: Index)