Rendszeresen bántalmazta az élettársát, most őrizetbe vették
A hatóság közlése szerint a gyanúsított 2022 márciusától kezdve több alkalommal is fizikai erőszakot alkalmazott a sértettel szemben. Szóváltásaikat követően a tettes többször fellökte és a haját tépte, valamint ököllel ütötte a nőt, aki egy alkalommal a telefonjáért nyúlt, hogy mentőt hívjon magához, ám a férfi kivette a kezéből a készüléket, amelyet kettétört.
2022. október 30-án az esti órákban a sértett bejelentést tett a rendőrségre, mert élettársa dühében törni-zúzni kezdett a lakásukban, majd ököllel többször megütötte.
A kiérkező egyenruhások elfogták a bántalmazót, majd előállították, és őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók a férfi letartóztatására tettek indítványt az ügyészségen.
„Amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális erőszak) áldozatává válik, Önnek joga van a segítséghez! Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon vagy rendőrőrsön, illetve tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!” – hívta fel a figyelmet a rendőrség közleményében.